Koncertek, gyerekprogramok és iparművészeti vásár a Várkert Bazárban

2022 November 17. • Szerző: MTI

Tóth Vera, a Budapest Bár, a Hot Jazz Band koncertje Kozma Orsival, a Nemzeti Táncegyüttes előadása, valamint irodalmi és gyerekprogramok, iparművészeti vásár várja az érdeklődőket a Várkert Bazár adventi programsorozatában november 27. és december 31. között Budapesten.

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Advent a Várkert Bazárban című programsorozatot, amely idén is összművészeti kavalkáddal várja az érdeklődőket - hangsúlyozta a Várkapitányság kommunikációs- és marketing igazgatója.

Kőrösi Gábor elmondta, hogy egész évben kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekekre és a családokra, ez így lesz adventkor is: vasárnaponként ingyenes kézműves foglalkozások, valamint Grecsó Krisztián és a Csík Zenekar három tagjának közös táncos-dalos Belefér egy pici szívbe című koncertje várja a családokat. Emellett bábelőadásokon a Betlehemi történetet és Kippkopp havas kalandjait láthatják a gyerekek, de a Várkert Mozi vetítésein Csajkovszkij Diótörője is szerepel a programban a Royal Balett előadásában.

Kőrösi Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy idén is lesz iparművészeti vásár, amely vasárnaponként reggel 10 órától az esti koncertekig várja az érdeklődőket több mint 50 tervező és dizájner termékeivel. Az iparművészek workshopokat is tartanak a Rearticon Iparművészeti Egyesület közreműködésével.

Az ünnepi koncertek sorában december 11-én két alkalommal, délután és este lép színpadra Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, ezúttal a Danubia Zenekar közreműködésével. A vendégek Miklósa Erika és Rab Gyula operaénekesek lesznek. December 14-én LGT-slágerekből és saját dalokból ad koncertet Karácsony János James. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes december 4-én a Téli tánc című produkciót, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas művész koreográfiáját adja elő - sorolta a programokat a kommunikációs igazgató.

Szabadtéren lesz látható a Néprajzi Múzeummal közös fotókiállítás, amelyen a karácsonyhoz és a népi hiedelmekhez, ajándékozási szokásokhoz kapcsolódó felvételek lesznek láthatók. Mint mondta, a kiállítás másik része a Budavári Palotanegyed Halászó gyerekek teraszán mutatkozik be. Emellett a Budavári negyedben vezetett tematikus sétákkal is készülnek a szervezők, amelyeken egyebek mellett Erzsébet királyné kedvenc helyeit ismerhetik meg a séta résztvevői - hangsúlyozta Kőrösi Gábor.

November 27-én, advent első vasárnapján ad koncertet a Hot Jazz Band és Kozma Orsi, aki a sajtótájékoztatón azt mondta: első alkalommal lép színpadra szólóban a zenekarral. A koncerten az 1920-as, ’30-as és ’40-es évek slágerei mellett új dalok is felcsendülnek, Bényi Tamással pedig acapellában is fognak énekelni - hangsúlyozta az énekesnő.

December 3-án Ó fényességes, szép hajnal címmel bukovinai székely népszokások ismerhetők meg. Kóka Rozália, a népművészet mestere elmondta: az esten a karácsonyi ünnepkör legszebb népszokásai elevenednek meg dalokkal, táncokkal, mesékkel és betlehemes játékkal. A bukovinai székely karácsonyok szent játékát, a Hadikfalvi betlehemest az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör szólistái előadásában hallhatja a közönség - mondta Kóka Rozália.

December 5-én Az ünnep azé, aki várja címmel rendezik a Várkert Irodalom Aposztróf című sorozatának utolsó estjét, amelyre az ünnephez közeledve a családokra helyezik a hangsúlyt - mondta Juhász Anna irodalmár. A zenés irodalmi esten Szabó T. Anna költő és férje, Dragomán György író, valamint Lackfi János író, költő és lánya Lackfi Dorottya énekes lesznek a meghívott vendégek.     

December 18-án születésnapi dupla koncertet ad a Budapest Bár. Farkas Róbert zenekarvezető elmondta, hogy ritka alkalom, hogy az egész zenekar közösen lép színpadra, a 15. születésnap alkalmából 12 énekessel zenélnek.

A jótékonyságra is figyelmet fordít a Várkert Bazár, amely idén csatlakozott a Ökumenikus Szeretetszolgálat szeretet.éhség. elnevezésű adománygyűjtő kezdeményezéshez. A pénzbeli felajánlásokat a Várkert Bazár aulájában és a Budavári Palotanegyed Szent István-termének jegypénztáránál kihelyezett perselyekbe lehet majd elhelyezni - mondta Kőrösi Gábor.  

Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója emlékeztett arra, hogy immár 27 éve hirdeti meg minden évben a segélyszervezet az országos adventi pénzadománygyűjtést, amelyhez az egész országból csatlakoznak közösségek.

A kép forrása: varkertbazar.hu