Így mentettem meg a kisbabám életét! Egy anyuka megrázó beszámolója

2019 Május 19. • Szerző: Papás Mamás Magazin

"Aludj jól, Kisember" - suttogtam ezeket a szavakat a kisfiam fülébe, miután békésen elaludt. Ha tudtam volna, hogy mi történik pár óra múlva, akkor más szavakat választottam volna. De semmilyen jel nem mutatott arra, hogy a baj már a kapuban leselkedik.

A terhességem mintaszerű és tankönyvi volt, a szülésem pedig könnyű. A kisfiúnk makkegészségesen született, nagy és erős babaként. Azon a bizonyos estén éppen 14 napos volt. Békésen szuszogott mellettem, miután megszoptattam. A pocakján aludt, mert mindig, amikor a hátán aludt el, felébredt.

"Ha nem lettem volna mellette, akkor a kisbabám ma nem élne"

"Vannak újszülöttek, akik a kezdetektől a hasukon alszanak" - magyarázta nekünk a védőnő. A férjem is, én is, és még a nagyobbik gyerekünk is hason alvók vagyunk. Kényelmetlen volt, amikor a terhességem idején, a hátamon kellett elaludnom, így megértettem, hogy a kisbabám is így szeret aludni.

A védőnőnk azt javasolta, hogy a baba aludjon el úgy, ahogy szeret, a hasán, majd amikor már mélyen alszik, akkor fordítsuk át a hátára. Ez a módszer remekül működött egy darabig.

Minden este, amikor a baba elaludt, akkor átmentem még a nappaliba egy kicsit tévézni vagy olvasgatni. De azon az estén, úgy éreztem, hogy jobb, ha a babával maradok még egy kicsit. Simogattam a fejecskéjét, élveztem a közelségét.
Ha nem így tettem volna, ma egészen biztosan nem lenne velünk.

"Mintha egy alagútba kerültem volna"

Egy picit ott maradtam vele, néztem őt, aztán nyomkodtam egy kicsit a telefonomat, kezemet végigsimítottam a fejénél. Aztán egyszer csak furcsa érzés kerített hatalmába. Észrevettem, hogy a baba hidegebb a szokásosnál. Nem úgy volt hideg, mint, amikor a babák alvás közben egy kis hőt veszítenek, hanem ténylegesen hideg.
Egy picit megbökdöstem, szólítgattam, de nem reagált semmit.

Végig zúdult rajtam a pánik! Hangosan ordítottam a férjemnek, miközben igyekeztem kinyitni a hálózsákot, és akkor láttam, hogy a mellkasa nem emelkedik meg. Gyorsan felemeltem a testét, de a kezei és a lábai csak lógtak, mint egy rongybabának.
Üvöltöttem a férjemnek, hogy azonnal hívja a mentőket, mert a baba nem lélegzik.

Amikor a férjem kezembe adta a telefont, a vonal másik végén egy női hang beszélt. Kérdéseket tett fel nekem, de én csak azt éreztem, hogy egy alagútban vagyok. Egyszerűen nem tudtam válaszolni. A hang azt mondta, hogy fektessem le a babát magam elé, de én nem akartam megtenni, mert a karjaimban akartam tartani, hogy úgy nyomkodhassam a mellkasát. Ütemesen pumpálni kezdtem.

"Végre levegőt vett"

A kisbabám még mindig nem mozdult.

Életemben kétszer is jártam elsősegély tanfolyamon. Egyszer, még mielőtt a nagylányom megszületett volna, és aztán újra elmentem a második terhességem idején is, hogy felfrissítsem a tanultakat.
Elméletben tudtam mindent, hogy mit kell tenni vészhelyzet esetén, de abban a leírhatatlan pillanatban leblokkoltam, a sokktól nem tudtam mozdulni, és nem tudtam, hogy kezdjem el a lélegeztetést.
Vádolom magamat, de egyszerűen képtelen voltam tisztán gondolkodni, annyira üres volt a fejem. És csak nyomkodtam a kisbabám mellkasát szakadatlanul.

Hirtelen észrevettem, hogy a kicsi beszívja a levegőt. Nem mélyen szívta be, hanem csak egy leheletnyit lélegzett, aztán utána megint semmi. Ez a kevéske reakció elég volt nekem ahhoz, hogy erős lökést és reményt adjon a továbbiakhoz, így folytattam. Aztán hallani lehetett a második levegővételt, aztán még egyet. A teste újra megfeszült, mígnem egyre rövidebbek lettek a lélegzetvételek közötti szünetek, majd újra rendesen lélegezni kezdett. És kinyitotta a szemét.

Bőgni kezdtem. Csak sírtam és sírtam. Tartottam a babát a kezeim között, és nem engedtem el.
Végre megérkezett a mentő, a kicsi teljesen ki volt merülve, de látszólag már nem is emlékezett rá, hogy min ment keresztül.

"Az én életem nem volt többé normális"

Besiettünk vele a kórházba, ahol a babát három napon keresztül vizsgálták, és a lehető összes kivizsgálást elvégezték rajta: légzésteszt, oxigéntelítettség, szívfrekvencia-mérés, de minden értéke normális volt. A kisfiam, ahogy előtte is, most egy normális, egészséges kisbaba képét mutatta.

Csak az én életem nem volt többé már a normális.

Végül felállították az orvosok a diagnózist: apparently life-threatening event (ALTE), amely egy bölcsőhalál közeli helyzetet jelent (olyan, életveszélyes állapotnak megfelelő klinikai képet, amely orvosi beavatkozást igényel - a szerk.).

Újra elvégeztünk egy csecsemő újraélesztési tanfolyamot, és vettünk otthonra egy babamonitort.
Magamon azt tapasztaltam, hogy már semmi nem volt olyan, mint előtte. Minden anyai örömöm elszállt, és csak a rettegés költözött közénk. Amíg az első kisbabánál arra gondoltam, hogy bárcsak megállna az idő, most csak egyet kívántam: bárcsak már 1 éves lenne a kisfiam, hogy végre túljussunk ezen a nehéz időszakon, a hirtelen csecsemőhalál fenyegetettségén.

A monitor mindig be volt kapcsolva

Ahogy a kisfiam elaludt, azonnal bekapcsoltam a babamonitort. És mivel a baba mindig aludt, így a monitor is állandóan be volt üzemelve, akárhova utaztunk, akárhol jártunk, mindig vittük magunkkal.

Mivel egy "bekábelezett baba" úton-útfélen feltűnést kelt, a történetünket újra és újra el kellett mesélnem. Ez csöppet sem könnyítette meg a helyzetemet, sőt, mindig felzaklatott, mert arra a bizonyos estére emlékeztetett, aminek még az emlékétől is szabadulni akartam.
Kínomban néha csak annyit mondtam: "Nem jutott nekünk Wifi-baba, ezért kénytelenek voltunk őt bekábelezni".

Az egész már lassan 1 éve történt, ma már csak éjszakára használjuk a monitort. Szerencsére több hasonló eset azóta sem fordult elő.

"Minden este elmondom neki, hogy másnap mit fogunk csinálni"

Még mindig azzal álmodom éjjelente, hogy az élettelen testet fogom, és az lóg a kezeim között, mint egy rongybaba... - erre a rémálomra riadok fel.

Amikor esténként lefektetem, végiggondolom a szavaimat, amit aznap utoljára mondani szeretnék neki. Minden este elmesélem neki, hogy másnap miket fogunk együtt csinálni - úgy beszélek hozzá, hogy az ne egyfajta végső elköszönés legyen.
Minden éjszaka, miután elaludt, azt suttogom neki: "Maradj velünk!"

Mindig is három gyermeket szerettünk volna, de ez a megrázó eset minden családi tervünket és számításunkat keresztbe húzta.
Azóta képtelen vagyok a babákat alvás közben nézegetni. Pánikba esem azonnal, amikor babát látok monitor nélkül aludni.

Számomra már közel nem természetes, hogy a gyerekek másnap felébrednek. Elvesztettem a bizalmamat a könnyed és kiszámítható életben, annak ellenére is, hogy végül nálunk minden szerencsésen alakult.

Csecsemő újraélesztése - videó

Ha leáll a baba légzése, körülbelül 4-5 perc áll rendelkezésre, hogy cselekedj - mondják a szakemberek.
Nézd meg a Babamentő program ezzel kapcsolatos rövid oktatóvideóját.

Kezdőfotó: Pixabay
Videó forrása: YouTube
Forrás: Külföld / FocusOnline