Milyen előszobaszekrényt válasszunk? (x)
• Szerző: PMM
Nem vitás, hogy otthonunk egyik legfontosabb helyisége a közvetlenül a bejárat mellett található előszoba, melynek funkcionalitás tekintetében maradéktalanul meg kell felelnie az igényeinknek. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a megfelelő bútorokkal rendezzük be. (x)
Mindenképpen szükségünk lesz egy előszobaszekrényre, ami lehetőséget ad a kabátok és egyéb ruhadarabok, esetleg lábbelik tárolására, rendszerezésére. Ha azonban kicsit jobban is belemerülünk a kínálat felfedezésébe, például körülnézünk a MÖBELIX előszobaszekrényei között, akkor láthatjuk, hogy nagyon színes kínálat áll a rendelkezésünkre.
A gazdag választék miatt pedig nehezünkre eshet dönteni. Mai cikkünkben ebben kívánunk egy kis segítséget nyújtani azzal, hogy elmondjuk, a különböző típusú előszobaszekrényeknek milyen jellemzőik vannak.
Zárt vagy nyitott
Először is azt kell eldöntenünk, hogy zárt vagy nyitott szekrényt szeretnénk-e elhelyezni az előszobában. Mindkét típusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, amiket érdemes figyelembe venni a döntéskor.
A zárt kialakítású változatok letisztult, modern és rendezett hatást keltenek, hiszen a bennük tárolt dolgok nem látszanak kívülről. A nyitott típusok viszont könnyebb hozzáférést biztosítanak a holmikhoz, nem kell a szekrény ajtaját kinyitni, becsukni a ruhák használatához.
És van még egy előnyük: jó szellőzést biztosítanak a ruháknak. Ennek különösen akkor van nagy jelentősége, ha esős időben átnedvesedik a kabátunk, aminek aztán a lakásban meg kell száradnia.
Tükrös vagy tükör nélküli
Az előszobában sokszor jól jön, ha rendelkezésünkre áll egy tükör, amiben indulás előtt még egyszer láthatjuk az öltözékünket. Ezt a tükröt gyakran a falra helyezik fel, ha mi is így járunk el, akkor ez esetben érdemes a tükör nélküli előszobaszekrényt választani.
Ugyanakkor, ha a falon már nincs elég hely, akkor az is jó megoldás lehet, ha tükrös szekrényt választunk az előszobába.
Cipőtartóval vagy anélkül
Az előszobaszekrények nem feltétlenül csak a kabátoknak és egyéb ruhadaraboknak, sálaknak, sapkáknak, kesztyűknek biztosíthatnak helyet. Sok esetben a cipőink tárolására is remek megoldást nyújtanak.
Ha nem rendelkezünk külön cipőtárolóval és rendezett hatásra törekszünk, akkor érdemes olyan szekrényt választani, amiben el tudjuk helyezni a lábbeliket is, így azok nem lesznek szem előtt.
Amennyiben van már egy cipőspolcunk vagy cipősszekrényünk, akkor a cipőtartó nélküli előszobaszekrény is jó választás lehet. Ha pedig ilyet választunk, de később meggondoljuk magunkat, akkor a kihúzható cipőtartó rácsoknak köszönhetően könnyen át tudjuk alakítani a szekrényünket.
Bízunk benne, hogy az írásunkkal tudtunk segíteni a minden szempontból megfelelő előszobabútor kiválasztásában. Ha körültekintően átgondoljuk, hogy milyen típus lenne számunkra az ideális, akkor már csak arra kell ügyelnünk, hogy megbízható webshopból vásároljunk.
Szponzorált cikk (x)