Fogy az idő, ha valaki még 2023-as feltételekkel igényelne csok-ot vagy babavárót

• Szerző: PMM

2024-től megszűnik jelenlegi formájában a csok támogatás, a babaváró hitel pedig kevesebbek számára lesz csak elérhető. Vagyis szűk három hónapja van azoknak, akik jövőre már nem lesznek jogosultak ezekre, ezért még idén szeretnék kihasználni a lehetőségeket. A Bankmonitor szakértői szerint ez nem minden esetben lesz már elegendő.

Jelenlegi formájában megszűnik a csok – családi otthonteremtési kedvezmény – jövőre, és egyelőre csak az biztos, hogy az úgynevezett preferált kistelepüléseken – ezek listája itt található – a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel lesz elérhető a falusi csok. A többi település sem marad várhatóan támogatás nélkül, ám ennek feltételeiről egyelőre nem tudni konkrétumokat. Valószínű azonban, hogy 2024-től az újonnan megszületett gyerekek után járhat majd támogatás, így jó eséllyel kizárólag fiatal házaspárok számára lesz elérhető.

Érdemes várni az új falusi csok-ra!

Mivel a falusi csok összege jövőre jelentősen nő, aki ezt venné igénybe, annak a Bankmonitor szakértői szerint érdemes várnia. Például használt lakás vásárlására – amennyiben ezzel egyidejűleg korszerűsítés és/vagy bővítés is történik, gyerekszámtól függően 1-15 millió forint kapható 2024-ben, szemben a jelenlegi 0,6-10 millió forinttal. A meglévő ingatlan korszerűsítésére igényelhető összeg is jelentősen nő: a jelenlegi 0,3-5 millió forint helyett 2024-től 0,6-7,5 millió forint lehet a vissza nem térítendő támogatás. Fontos, hogy a falusi csok mellé jövőre is igényelhető lesz a szuperolcsó, maximum 3%-os kamatú csok hitel, aminek az összege gyerekszámtól függően 10-15 millió forint lehet.

A csok-hoz kapcsolódó támogatások miatt is érdemes sietni

A kormányrendeletben nem szereplő településeken jelenlegi formájában megszűnik a csok támogatás, mégpedig a hozzá kapcsolódó egyéb kedvezményekkel együtt: a lakásvásárlás illetékmentessége (ez alapesetben a vételár 4%-a), az új építésű lakások 5%-os áfájának és az építkezések 27%-os áfájának visszaigényelhetősége. Ezek együttesen egy 50 millió forintos használt lakás esetében akár 4,75 millió forint (2,75 millió forint csok, 2 millió forint illetékelengedés) pénzügyi előnyt is jelenthetnek, míg egy 80 millió forintos újépítésű ingatlannál (10 millió forint csok, 3,2 millió forint illetékelengedés, 3,81 millió forint áfa-visszaigénylés) akár 17,01 millió forint is lehet a tét. És akkor még nem beszéltünk a csok hitelről, aminek jövője a városokban egyelőre bizonytalan.

Tízből akár hét érdeklődő is elbukhatja 2024-től a babavárót

A babaváró hitel 2024-ben is megmarad, ám míg jelenleg a feleség nem töltheti igényléskor a 41. életévét, jövőre 30 év lesz a felső korhatár, ami komoly szigorítást jelent. Egyedi hitelszerződés-adatok alapján ugyanis az eddig kötött babaváró hitelek közel 60 százaléka esetében a nők életkora elérte vagy meghaladta a 30 évet a hitelfelvétel pillanatában, ami nagyságrendi becslést jelenthet arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben változhat a termék piaca a jövőben. Budapesten azonban alacsonyabb a 30 év alatti, babaváró hitelt igénylő nők aránya (30%), mint vidéken (41,8%), így itt nagyobb csökkenés valószínűsíthető. (Annyi könnyítés azért van, hogy amennyiben a feleség várandós, akkor 2024-ben még a jelenlegi feltételekkel igényelhető a konstrukció.)

Mennyire szorít az idő?

A babaváró hitel esetében viszonylag jobb helyzetben vannak azok, akik még 2023-ban, a jelenlegi feltételekkel igényelnék azt, hiszen a bankoknak jogszabály szerint 10 napjuk van a bírálatra, ám ez az esetleges hiánypótlások miatt kitolódhat. Persze ez csak akkor igaz, ha a pár megfelel a babaváró személyi és banki feltételeinek, ugyanis a Bankmonitor saját számításai szerint az érdeklődők körülbelül 45%-a az adott pillanatban egy vagy több jogosultsági feltételt nem teljesít.

A babaváró igénylést ellehetetlenítő okok közül a legtöbb rövid időn belül orvosolható, ám nem minden esetben ilyen egyszerű a helyzet. Egy házasságkötés például viszonylag rövid idő alatt lebonyolítható, mint ahogy egy fennálló NAV tartozás is gyorsan rendezhető, ám például a KHR adatbázisból kikerülni legkorábban a fennálló adósság kifizetését követően 1 évvel lehet. (Ezért első körben mindenképpen célszerű ellenőrizni, hogy nem vagyunk-e esetleg negatív státusszal a KHR adatbázisban, ami szerencsére díjmentesen megtehető.) A folyamatos TB jogviszonyt illetően pedig az a kulcskérdés, hogy mennyi idő van még hátra a minimálisan elvárt 3 évből, hiszen nagyon nem mindegy, hogy hetekről, hónapokról, esetleg évekről van-e szó.

Azok számára, akik a jelenlegi feltételekkel igényelnének csok támogatást, azonban mindenképpen érdemes sietniük! Bár szűk 3 hónap van még hátra az évből, a lakásvásárlás és a hiteligénylés meglehetősen hosszadalmas procedúra, egy lakáshitel átlagos átfutási ideje például 1-1,5 hónap, legalábbis, ha minden zökkenőmentesen megy. Még hosszadalmasabb a dolog akkor, ha lakást is el kell még addig adni, különösen akkor, ha csok-kal vették, és az új ingatlanra szeretnék azt átvinni. A megfelelő ingatlan megkeresését és az esetlegesen szükséges hitelfinanszírozást ebben az esetben célszerű azonnal elindítani, amiben segíthet egy hitelszakértő, hiszen ő tisztában van az ügymenettel és az esetleges buktatókkal, amelyek miatt esetleg időt veszíthetünk.

Forrás: bankmonitor.hu
Fotó: freepik.com