Figyelem magunkra, egymásra, a gyerekeinkre! Van-e fontosabb ennél?

Lételemünk, hogy értékelni tudjuk önmagunkat, érezzük, hogy fontosak vagyunk, hogy képesek vagyunk megoldani egy feladatot, szeretve és elfogadva lenni a családunkban, társ lenni egy kapcsolatban, szerelemben, barátságban, de ez miként lehetne önreflexív és kívülről jövő figyelem nélkül?! A figyelem, a fókusz segít a tanulásban, a sportban, de az önismerethez is figyelem, megfigyelés, befelé figyelés szükséges. Vajon tanulható ez?  – Ezt a témát helyezi fókuszba Steigervald Krisztián generációkutató-szakértőnk új könyve, a Generációk harca a figyelemért – Hogyan tanuljunk egymástól, egymásért? címmel, mely már előrendelhető - írja a felelosszulokiskolaja.hu.

Naponta 7 percet szánunk egymásra

XXI. századi kutatások szerint mindössze nettó 7 percet beszél egy szülő az iskolás gyerekével…milyen minőségi idő, kapcsolódás és figyelem lehet ez? Miért küzdenek annyit a diákok és persze a tanárok is azzal, hogy a mélységi tanulásra, figyelemre szinte már képtelenek vagyunk? Multitasking [1], mindenből egy kicsit, de hol az elmélyülés, az odafigyelés? A jelenleg együtt élő 6 generáció más és más élethelyzetbe született bele, másként dekódolja a világ történéseit, épp ezért az együttműködés alapja, hogy megértsük egymás motivációit, behuzalozását.

Tanulható-e a figyelem, a figyelmesség?

Képesek vagyunk-e figyelni egymásra, tanulni más generációktól, vagy rögtön azt mondjuk „Bezzeg az én időmben…”? Milyen értékrendek, szokások változtak meg a digitális tér megjelenésével, miért nem köszönnek a diákok a tanárnak, miért nézünk evés közben videót az okoseszközön és miért hat olyannyira a gyerekek értékrendjére az influencerek világa?

Tanulható-e a figyelem? Miben tér el ez a generációknál? Míg régen simán elolvastuk egy Dosztojevszkij művet vagy megnéztük egy három és fél órás színházi előadás keretében, ma egy fél oldal olvasása közben is elkalandozunk…Hol van a mélységi olvasás, miért mindent csak audio-vizuális tartalomként tudunk fogyasztani, abból is néha csak 1-2 percet…?

Változtunk, mindenki, mindenki másként, de vajon tanulható-e a fókuszálás?

Generációs hídépítés

Krisztián missziója a generációs hídépítés, melynek alapja az elfogadás.

„A ’60-as években készítették el az első olyan számítógépet, amely több processzorral is rendelkezett, így egyszerre két, vagy akár több feladatot is el tudott végezni párhuzamosan. Ezt a funkciót nevezték el multitaskingnak [1]. Szerintem nincs olyan ember ma, aki ne ismerné ezt a szót: de nem a számítógépek világából, hanem mint emberi képesség. Pedig nem az. Az agyunk ugyanis nem gép, bármennyire is szeretnénk úgy tekinteni rá. De mára beépült a szótárunkba ez a szó, mint humán készség, és vannak olyan embertársaink, akik őszintén hiszik, hogy képesek a multitaskingra. Ahogy változik a világ (a makro-környezet), úgy alakul át a nyelvünk, a beszédünk. És ez csak egy-két kiragadott példa a rengeteg változás közül, ami érintett minket, embereket. Még mennyi-mennyi minden történt az elmúlt 60-80 évben, ami gyökereiben változtatta meg azt a tapasztalati környezetet, amit úgy hívunk: gyerekkor. Amikor mindenki megtanulja, megtanulhatja, mit is jelent neki a Föld. Hogyan kell itt élni, és hogyan kell a többi emberrel együtt élni. Számomra ez a generációs változás” – fogalmaz az író. Az elfogadás, generációs motivációk különbségét, összefüggéseit mutatja meg Krisztián az új könyvében.

A cikk teljes terjedelmében a felelosszulokiskolaja.hu oldalon olvasható.

[1] Angol szó: a multi azt jelenti „több, sok”, míg a tasking a „feladat, feladatvégzés, munka”. Tehát több feladat egyidejű, párhuzamos elvégzését jelenti.