Mi a helyzet akkor, amikor a keretek nélküli szabadság kerít mégis fogságba? Mi van akkor, ha pont azért nem tudsz fejlődni, mert a stabil pontok folyton változnak? Hogy tanulna meg a kisgyermek járni, ha a testének működése folyton változna, és a súlypont meg az izomzat folyamatosan változna? Utáljuk a stabilitást, mert zavaróan kötött? Szeretünk inkább zuhanni és indokolatlanul repülni? Értetlenül evickélni az élet labirintusában és a zavaros érzelmeinktől rángatózni? Ezt szeretjük, ezt választjuk, mert akkor bármikor bármi lehet belőlünk? Olyan jó és egyszerű vajon a hazudozás, manipuláció, és az ego szemüvegünk lencséjén keresztül átszínezni folyton a világot?

A zavarodottság mindennapi zaklatása

Van, hogy remegni kezd a térded, meg az ujjak a kezeden. Pont, amikor meg akarnál gyújtani egy cigit vagy amikor megfognád a tollat, hogy leírd a választ a papírra, amiben nem is igazán vagy biztos. Ilyenkor az espresso rendkívül rossz választás, azt a csöpp kis bögrét nem lehet remegve markolászni. A nagy füles bögrébe ugyan tudunk kapaszkodni, de már megittuk, ami benne van, ahhoz meg túl kicsi, hogy elbújjunk mögé. A billentyűzet folyton félreüti, amit írni akarnánk és az egér nem oda kattint, ahova akartunk. Összefolynak a betűk, a számok, és akkor felnézünk és szidjuk az eget, a szülőt, a gyereket, a havert, a szerelmet, a főnököt, a kormányt, a világot, és természetesen magunkat is.

Régi ismerősöd, a félelem. Az a legrosszabb félelem, ami akkor zuhan rád, amikor fogalmad sincs arról, hogy valami rosszat csináltál, csak érzed, hogy zavar van a rendszerben. Összeszorult gyomorral, elcsukló hanggal, billegő mozgáskoordinációval csapódsz ide-oda, menekülsz, de talán csak a falig jutsz, és mozdulni sem mersz. És végül el sem múlik, mert nem tudod, mit kellene másként csinálni.

Csak helyezkedünk, csak helyezkedünk úgy, hogy szeressenek minket. A családban az engedékeny szülőkhöz húzunk, a suliban keressük a könnyebbnek tűnő utakat, igyekszünk népszerűen viselkedni, belemegyünk a könnyűnek tűnő szerelmi kalandokba csupán azért, mert végre valaki kíván minket, a munkát elvégezzük, de éjjel felriadunk, hogy biztosan mindent megcsináltunk-e, a nagyit nem merjük felhívni telefonon, a rég fel nem keresett barátoknak nem tudnánk mit mondani, végül a csend marad meg a rohanó hétköznapok. Már el is telt egy év? Az nem lehet…

Vadásszuk a szerelmet, a vonzalmat, a lájkokat, a külső jelzésű diadalokat. Csoportokhoz csapódunk, hogy felvegyük egy közösség értékeit, stílusát, érzéseit. Bizony, már ott tartunk, hogy mások érzelmeit kergetjük, és közben hova lettünk mi?

A cikk teljes terjedelmében a purkaldkriszta.blog.hu oldalon olvasható.

Purkald Kriszta coach
Hogyan élj úgy, ahogy valójában szeretnél? Boldogan, kiegyensúlyozottan, félelmek és frusztráció nélkül. Mindenkinek jár a boldogság! De mindenkinek más útja van, amellyel eljuthat idáig. Ne mások útját járd! Keressük meg együtt a tiédet! 
Elérhetőség: 
e-mail: pk.tanacsadas@gmail.com
weboldal: bit.ly/3NmcXBs

Fotó: freepik.com