De vajon van kiút ebből az állapotból?

A Papás Mamás Magazin Pinto Renatót kérdezte – pedagógust és coachot, aki több mint 25 éve dolgozik a pályán, és nap mint nap segíti a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat a valódi kapcsolódás megtalálásában.

PMM: Tapasztalataid szerint ma mi vezet leggyakrabban pedagógus kiégéshez?

Pinto Renato: Véleményem szerint a folyamat mögött több, egymással összefüggő ok áll. Az első egy mély kapcsolati válság: egy 30 fős osztálylétszám mellett a pedagógus képtelen valódi kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel, így pont az az érzelmi híd vész el, amin keresztül az értékrend és a tudás átadható lenne.

Ehhez társul egyfajta szakmai elveszettség. Ki kell mondanunk: az iskola és a pedagógus egyszerűen nem tud lépést tartani a felgyorsult világ megváltozott követelményeivel.

Míg 25 éve egy délutáni foglalkozás alatt minden gyerek ott volt a teremben, ma egy folyamatos vándorlásnak vagyunk tanúi: az egyik edzésre megy, a másik külön angolra vagy zenére stb. Egyszerűen nincs idő a lecsillapodásra. Ebben a felfokozott darálóban a pedagógus eszköztelennek érzi magát, mert nincs meg az a közös, nyugodt tér, ahol valódi hatást érhetne el. Ráadásul évről évre új generációk érkeznek, olyan társadalmi jelenségeket és digitális szokásokat hozva magukkal, amikkel a rendszer sokszor nem tud mit kezdeni. Ahogy telik az idő, egyre nagyobbra nyílik az olló a pedagógus életkora és a gyerekek világa között. Megdöbbentő látni, hogy ami 4-5 éve még működött egy osztálynál, az az új generációnál már egyáltalán nem megy. A kollégák nincsenek felkészítve erre a dinamikus változásra; a rendszer csak a számokat és az eredményeket várja el tőlük, miközben ők eszköztelenül állnak az új kihívásokkal szemben.

A fent leírtakat tovább bonyolítja a határok teljes elmosódása a munka és a magánélet között. A digitális csatornák miatt a pedagógus ma már ’non-stop’ elérhető: este és hétvégén is érkeznek az üzenetek a szülőktől, vezetőktől, ami állandó készenléti állapotot és mentális kimerültséget eredményez.

Végül pedig a pedagógus meg van fosztva attól, hogy megélje a hivatása lényegét: az alkotást. Egyre többször végrehajtóként tekintenek rá, pedig a tanítás nem végrehajtás, hanem alkotás! Hiszek abban, hogy csak egy bizalommal támogatott, inspirált tanár tud inspiráló jövőt építeni. 

PMM: Mit jelent számodra a „szemléletváltás” az oktatásban, és hogyan jelenik ez meg a gyakorlatban?

Pinto Renato: A szemléletváltás számomra azt jelenti, hogy a fókuszt a tananyagról a tanulóra, a teljesítményről pedig a kapcsolódásra helyezzük át. Az Örömmel az iskolában szemléletem lényege ugyanis az, hogy a tanulás nem egy technikai adatátvitel, hanem egy érzelmi folyamat. Ez nem egy újabb módszertan a sok közül, hanem egy szemléletmód. Egy iránytű, ami segít eligazodni az iskolai élet néha túlságosan is mechanikus világában, és emlékeztet minket arra, miért is választottuk ezt a hivatást.

1. Láthatatlan hátizsák – Mindannyian hozzuk magunkkal az érzelmi csomagunkat. Ha értjük, mi van benne, értjük a viselkedést is.
2. Értő figyelem – Nemcsak a szavakat halljuk meg, hanem a mögöttük rejlő érzéseket és szükségleteket is.
3. Érzelmi biztonság – Ez az alap. Ha a gyerek fél, az agya „túlélő üzemmódba” kapcsol, és a tanulás leáll.
4. Mentális öngondoskodás – A pedagógus jólléte nem luxus, hanem a hiteles munka feltétele.
5. Kapcsolódás a teljesítmény előtt – Előbb az emberi hidat építjük fel, és csak utána várhatjuk el a tankönyvi tudást.
6. Feszültségoldás vs. fegyelmezés – Meglátni a „rossz” viselkedés mögött a segélykiáltást, és büntetés helyett támogatást adni.

Hiszem, hogy az iskola ne egy ’másolatgyár’ legyen, ahol mindenkit ugyanarra a formára csiszolnak. Legyen inkább egy tágas kert, ahol minden ’mag’ – legyen az bármilyen különleges vagy törékeny – megkapja a teret, a levegőt és a gyengédséget a virágzáshoz.

Mert nevelni nem azt jelenti, hogy egyen-embereket gyártunk. Nevelni annyi, mint fogni a kezüket, amíg felfedezik a saját útjukat. Ha ezeket az értékeket képviseljük, az iskola nemcsak a tudás, hanem az öröm helyszíne is lesz.

PMM: Hogyan lehet hatékonyan együttműködni „nehéz” vagy konfliktusos szülőkkel?

Pinto Renato: Erre nincs minden helyzetre ráhúzható, univerzális recept, de van néhány alapelv, ami segít megtartani a szakmai integritásunkat. A legfontosabb, hogy tisztázzuk a felelősségi köröket: ki, miért felelős? Pedagógusként ki kell mondanom, hogy nem tudok felelősséget vállalni azért, amit a családi ház elhanyagol. Én a folyamatért felelek – azért az időért és szakmai munkáért, amit a diák velem tölt.

A hatékony együttműködéshez elengedhetetlen, hogy az ítélet kimondása előtt meghallgassuk a másik felet is. Sőt, merjük elismerni, ha a szülőnek igaza van! Ez nem gyengeség, hanem a hitelesség alapja. Ugyanakkor kulcsfontosságú az önvédelem és a határok meghúzása. Már az elején tisztázni kell, hogy mettől meddig vagyok elérhető – ezzel a saját feltöltődésemet védem.

Én például tudatosan nem mentem el az összes szülő telefonszámát. Ez furcsának tűnhet, de nyomós oka van: nem akarom, hogy ha hív egy ’több figyelmet érdemlő’ szülő, a neve láttán azonnal elinduljon bennem egy kémiai reakció, egy védekező reflex vagy bármilyen előítélet. Így minden hívást tiszta lappal, higgadtan tudok fogadni.

A cél a személyeskedés kizárása. Ha csak a tettekre és tényekre reagálunk, és nem hagyjuk, hogy bárki, bármikor betörjön a magánszféránkba, megmarad az az energiánk, amit az adott szituáció megoldására kell fordítanunk.

PMM: Hol van az egészséges határ az empátia és az önvédelem között egy pedagógus számára?

Pinto Renato: Gyakran beszélünk arról, mit hoznak a gyerekek otthonról – szorongást, fáradtságot vagy épp egy reggeli konfliktus súlyát. De álljunk meg egy pillanatra: mi, felnőttek is két táskával érkezünk az iskolába. Az egyikben ott a tanmenet, a módszertan és a szakmai felkészültség. A másik viszont láthatatlan: ebben cipeljük a saját fáradtságunkat, a magánéleti gondjainkat és a ránk nehezedő elvárások köveit.

Pedagógusként hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindent nekünk kell megoldani. Van egy kedvenc mondásom Szabó Irén klinikai szakpszichológustól: ’A munka életünk része, de nem az egésze.’ El kell döntenünk, kihez vagyunk gerincesek: magunkhoz vagy a másik problémájához?

Az én filozófiám alapköve: üres pohárból nem lehet tölteni. Fontos, hogy tudd: nem kell tökéletes tanárnak lenned! Nem lehetsz egyszerre pszichológus, rendőr és adminisztrátor. Ha megtalálod azt a hiteles szerepet a ’katedrán’, amiben jól vagy, és tiszteletben tartod a saját határaidat, a ’második hátizsákod’ is sokkal könnyebb lesz. Egy őszinte tér, ahol a tanár is ember, sokkal több kaput nyit meg, mint egy hibátlan maszk.

A gyakorlatban ez néha nehéz döntéseket jelent. Jár hozzám például egy nehéz sorsú gyerek egyéni tréningre. Amikor a nagyszülője keresett Messengeren, nem jelöltem vissza, hanem maradtam a hivatalos csatornáknál. Ugyanígy, ha este 9-kor ír rám egy szülő, ki kell zárnom. Hiába adtam meg a kereteket, néha mégis megtalálnak, de ilyenkor választanom kell: neki akarok megfelelni, vagy a saját családomnak és lelki békémnek? Ez az egészséges önzés. Legyen ilyenkor a szemed előtt az az üzenet, amit a telefonunk küld, ha nem tudjuk felvenni: ’Most nem vagyok elérhető, amint tudok, válaszolok.’

Az Örömmel az iskolában szemlélet valójában egy engedély önmagadnak: engedély arra, hogy először a saját mentális egyensúlyoddal foglalkozz. A cél az, hogy az iskola ne egy mázsás súly legyen, hanem egy olyan hely, ahol a nap végére – közös figyelemmel – mindenki táskája egy kicsit könnyebb lesz!

PMM: Mit tehet egy pedagógus akkor, ha úgy érzi, a rendszer nem támogatja őt?

Pinto Renato: Ez egy rendkívül nehéz helyzet, mert ha a környezet nem támogató, az egy idő után mentálisan toxikussá válik. Az első lépés ilyenkor a háttér megvizsgálása: pontosan mi okozza ezt az érzést? Ha tisztán látjuk az okokat, mindenképpen érdemes jelezni az állapotunkat és az érzéseinket a vezetés felé, vagy szakmai segítséget, például szupervíziót kérni. Egy külső, szakértői szem sokat segíthet a feszültség oldásában.

Lényeges, hogy ne menjünk bele a játszmákba, és legyünk tisztában a saját aktuális terhelhetőségünkkel. Nem kell mindenáron bizonyítani, ha épp fogytán az erőnk. Természetesen ott van a váltás lehetősége is, de fontos szabály: soha ne indulatból döntsünk! Akármilyen nehéz is a rendszer, az életünket úgy kell alakítanunk, hogy a főszerepet mindig mi magunk játsszuk, ne az elvárások vagy a körülmények. Az iskolai létünknek összeegyeztethetőnek kell lennie a mentális egyensúlyunkkal.

A legfontosabb tanácsom: ne tegyünk olyat, ami nem komfortos, vagy ami gerinctelen saját magunkkal szemben. A hitelesség ott kezdődik, hogy emberként kezeled magad. Hogy nemet mondasz a méltatlan önfeláldozásra, és igent mondasz a saját töltekezésedre. Nem kell mártírnak lenned ahhoz, hogy jó pedagógus legyél. Ha a rendszer olyasmit kér tőlünk, ami szembe megy az alapvető értékeinkkel vagy az emberi méltóságunkkal, ott meg kell állni. Az önazonosság megőrzése a legjobb védelem a kiégés ellen.  

PMM: Van olyan kommunikációs eszköz vagy mondat, ami különösen sokat segíthet a mindennapokban?

Pinto Renato: Már érintettük, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a határokat már az elején le kell tisztázni. Én, mint tanár, meddig vagyok elérhető. Azon túl én is ember vagyok, akinek töltődésre van szüksége. Nem dől össze a világ, ha nem adunk rögtön választ – ami ráadásul nem is biztos, hogy azonnal a legjobb megoldás lenne.

Sajnos a mai világban a határok nagyon elmosódnak. Néha maguk az iskolák vagy a vezetőség sem tartja ezt tiszteletben, amikor hétvégén futószalagon küldik a következő héttel kapcsolatos információkat. Ez az a pont, ahol meg kell állni, és kiállni magunkért: eddig és ne tovább! Bár a vezetőség felfokozott életvitele gyakran áttolódik a kollégákra, fontos tudatosítani: nem a beosztott felelőssége, ha a menedzsment rosszul osztja be az idejét. A munkavállaló dönthet úgy, hogy a nyugalmi ideje szent és sérthetetlen. Ez a gyakorlatban annyit tesz: ne olvass munkahelyi e-mailt hétvégén!

A 3. kérdés alkalmával említettem a telefonszámok tudatos el nem mentését is. Ez egyfajta érzelmi higiénia: ha nem látom a kijelzőn, hogy ki az, aki keres, nem indul el bennem a kémiai reakció és az előítélet. Így meg tudom őrizni azt a belső nyugalmat, ami a tisztánlátáshoz kell. Mindig tartsuk szem előtt Szabó Irén szakpszichológus zseniális mondatát: ’A munka életünk része, de nem az egésze!’

PMM: Mi segíthet abban, hogy egy pedagógus ne csak túlélje, hanem hosszú távon is élvezze a hivatását?

Pinto Renato: A legfontosabb a folyamatos önreflexió: örömöm telik-e még abban, amit csinálok? Az elakadás természetes, de a megoldást magunkban kell először keresni. Ha valaki minden gyerekben csak a hibát látja, az valójában a saját belső kiégéséről beszél. Az én filozófiám alapja a mentális öngondoskodás: amire nem figyelsz, az kihűl. Ez igaz a kávédra a szünetben, a kapcsolataidra, de legfőképpen önmagadra.

A kihűlés a kiégés előszobája. A pedagóguslét gyakran a saját szükségleteink feláldozásáról szól, de az öngondoskodás nem egy távoli jutalom, hanem napi szintű szakmai kötelesség. Üres pohárból nem lehet tölteni: ha te kihűlsz, nem marad melegség, amit a diákjaidnak adhatnál. Légy gerinces önmagadhoz! Ne akarj mártír lenni, engedd el a szuperhős-szerepet. Nem kell egyszerre pszichológusnak, rendőrnek és adminisztrátornak lenned – elég, ha hiteles ember vagy.

Húzz éles határokat, és töltsd meg a csészédet tudatosan! Legyen az egy séta, 30 perc csend vagy egy baráti beszélgetés. Ne sajnáld magadtól az élményeket, mert a gyerekeknek egy életörömtől duzzadó tanárra van szükségük, nem egy szürke, az életbe belefáradt emberre van szükségük. Az iskola akkor lesz az öröm helyszíne, ha a pedagógusnak nem kell feláldoznia magát a hivatás oltárán, és nem ’fogy el’ tanítás közben.

Készítette: Pinto Renato - pedagógus, coach  – 25 év a katedrán és a lelkek mellett

Pinto Renato vagyok, pedagógus és coach. Negyedszázada kísérem a gyerekeket az  oktatás útvesztőiben, és ez idő alatt megtanultam: nincs az a módszertan, ami többet érne egy őszinte kapcsolódásnál. Pályám során nem ’tananyagot tanítottam’, hanem gyerekeket segítettem abban, hogy rátaláljanak saját értékeikre. Coachként ma már a szülőknek és kollégáknak is segítek abban, hogy a konfliktusok ne falakat, hanem kapukat nyissanak a megértés felé. Nem elméleteket hozok, hanem 25 évnyi megélt gyakorlatot és mély hitet a gyermeki méltóságban.

https://orommelaziskolaban.hu/  

Nyitókép forrása: Freepik.com