De vajon mi állhat a viselkedésbeli különbségek mögött, és mit tehet egy szülő, ha úgy érzi, kettős szerepben él a gyermeke?

Természetes reakció, nem rossz nevelés

Fontos tisztázni: nem arról van szó, hogy a gyermek „megjátssza magát” az óvodában, vagy otthon „rosszabb”. Sokkal inkább arról, hogy a különböző környezetek különböző viselkedést váltanak ki. Az óvoda egy szabályozott, keretek közé szorított világ, ahol a gyerekek megtanulják alkalmazkodni a közösségi normákhoz. Otthon viszont biztonságban érzik magukat, ezért bátran „kiengedhetnek”.

A gyermekek – főleg óvodáskorban – még tanulják az érzelemszabályozást. A napközbeni visszafogottság, a sok inger, a szabályokhoz való alkalmazkodás hatalmas energiát emészt fel. Mire hazaérnek, ezek a feszültségek kirobbanhatnak. Ez nem szülői kudarc, hanem a fejlődés természetes része.

A „biztonságos tér” hatása

A gyermekek viselkedésének alakulásában kulcsfontosságú az a közeg, amelyben épp vannak. Otthon, a megszokott környezetben, ahol az érzelmi biztonság adott, sokszor bátrabban mutatják ki a nehézségeiket. A szülőnél nem kell mindig „jól viselkedni”, mert ott biztosak lehetnek benne, hogy szeretetet és elfogadást kapnak.

Ezért fordulhat elő, hogy az óvodában fegyelmezett, de otthon hirtelen agresszív, hisztis, sírós, vagy épp túlzottan bújós lesz. A gyermek egyszerűen kiengedi az egész nap felgyülemlett érzelmi feszültséget.

A szülői szerep kihívása

Ez a kettősség komoly érzelmi kihívást jelenthet a szülőknek, különösen akkor, ha kimerültek, vagy bűntudatot éreznek amiatt, hogy napközben nem tudnak a gyermekkel lenni. Könnyen úgy érezhetik, hogy „velük van a baj”, vagy nem jól nevelik a gyermeket.

Fontos azonban tudatosítani: a szülői jelenlét, a szeretet és a türelem pontosan az, ami lehetővé teszi a gyermek számára, hogy megélje az érzelmeit. Ez nem gyengeség, hanem bizalom. Az otthoni nehéz pillanatok tehát valójában azt mutatják, hogy a gyermek tudja: mellette állunk, akkor is, ha épp nem a legjobb formáját hozza.

Hogyan kezeljük a különbségeket?

1. Fogadjuk el az érzelmeket – Ne próbáljuk elnyomni vagy megszégyeníteni a dühkitöréseket, hanem teremtsünk biztonságos teret a feldolgozásukhoz.

2. Beszélgessünk az óvodapedagógusokkal – Kérjünk visszajelzést, hogyan viselkedik a gyermek az óvodában, milyen helyzetekben reagál jól, és ezekből tanulhatunk is.

3. Tartsunk pihenőidőt – A napközbeni ingerek után fontos, hogy a gyermek otthon lecsendesedhessen, ne zúduljanak rá azonnal elvárások.

4. Erősítsük a kötődést – A minőségi együtt töltött idő, a közös játék, meseolvasás vagy csak az ölelés segíti az érzelmi biztonság megerősítését.

5. Legyünk következetesek – A határok és a szabályok otthon is fontosak, hiszen ezek segítenek a gyermeknek eligazodni a világban.

Egyensúlyban a világok között

A gyermek nem kettős személyiség, hanem alkalmazkodni próbál a körülötte lévő világhoz. Az óvoda és az otthon két különböző színtere a fejlődésének, és mindkettőre szükség van. A szülő feladata nem az, hogy minden helyzetben „kijavítsa” a viselkedésbeli különbségeket, hanem hogy megértse, miért vannak jelen, és hogyan lehet szeretetteljes, de határozott módon segíteni a gyermeket abban, hogy egyre jobban kezelje saját érzelmeit.

Nyitókép: Freepik.com