A gyermeki düh: ösztönös érzelem, nem tudatos bántás

A kisgyermekek – különösen az óvodás és kisiskolás korosztály – még tanulják az érzelmeik felismerését, megértését és szabályozását. Nincsenek még birtokában azoknak a finom kifejezéseknek, amelyekkel mi, felnőttek tudjuk közölni: „Most csalódott vagyok.” „Bánatos lettem.” „Dühös vagyok rád, mert úgy érzem, nem figyelsz rám.”

E helyett a gyerek ösztönösen azokhoz a szavakhoz nyúl, amelyek erősek, és amelyekről tudja, hogy „ütnek”. A „nem szeretlek” vagy az „utállak” szavak ebben az életkorban nem szó szerinti jelentéssel bírnak. A gyermek nem azt üzeni, hogy valóban nem szeret bennünket, hanem azt: „Valami nagyon fáj most, és nem tudom elmondani másképp.”

Mi húzódik a háttérben?

A gyermekpszichológusok szerint ezek a kijelentések leggyakrabban az alábbi helyzetekben fordulnak elő:

• Ha a szülő nemet mond valamire, amit a gyermek nagyon szeretne.

• Ha a gyerek úgy érzi, hogy igazságtalanság érte.

• Ha valami fáj neki (lelkileg vagy testileg), és nem kap azonnal megnyugtatást.

• Ha fáradt, túlingerlődött, vagy frusztrált, és már nem tudja kezelni a saját feszültségét.

Ezekben a pillanatokban a gyerek azzal próbálja védeni magát, hogy távolságot teremt: mintha azt üzenné, „Ha most fáj, amit tőled kaptam, akkor inkább távol tartalak magamtól – így nem fogsz még jobban bántani.”

Mi történik a szülőben?

A legtöbb szülő ezekben a pillanatokban megretten. Fájdalmat érez, kétségbeesik, esetleg megsértődik vagy haragra gerjed. Ez természetes reakció, hiszen minden szülő szeretetre vágyik a gyermekétől, és sokan úgy érzik: ha a gyerek azt mondja, hogy nem szereti őket, akkor valamit biztosan rosszul csináltak.

Pedig ezek a szavak nem a szülő hibáját jelzik, hanem a gyermek érzelmi éretlenségét. Nem szabad ilyenkor visszavágni, megsértődni vagy érzelmileg zsarolni: „Akkor én sem szeretlek!” – ez csak tovább mélyíti a szakadékot.

Hogyan reagáljunk jól?

A kulcs az érzelmi biztonság fenntartása. Az alábbi lépések segítenek abban, hogy a gyermek megértést kapjon, és a kapcsolat ne sérüljön:

1. Ne vedd szó szerint!
Tudd, hogy ez nem az igaz érzése, hanem az érzelmi túlterheltség kifejeződése.

2. Ne válaszolj dühvel.
A gyermek akkor tanul meg jól bánni az érzelmeivel, ha mi felnőttek példát mutatunk: nyugodtságot, empátiát, biztonságot.

3. Adj szavakat az érzéseinek.
Például: „Azt látom, most nagyon dühös vagy, mert nemet mondtam. Ez most nehéz neked.”
Ez segít a gyermeknek azonosítani és megnevezni az érzéseit, ami az érzelmi intelligencia fejlődésének alapja.

4. Ismételd meg, hogy te szereted őt – akkor is, ha dühös.
„Én akkor is szeretlek, amikor haragszol. Ez nem változik.”

5. Később, amikor megnyugodott, beszéljétek át.
Nyugodt pillanatban érdemes visszatérni a helyzetre. Megkérdezhetjük: „Amikor azt mondtad, hogy nem szeretsz, mit éreztél akkor igazán?”

Ez nem csak segít feldolgozni a történteket, hanem mélyíti is a kapcsolatot.

Ezekből a pillanatokból tanulja meg a gyermek:

• hogy az érzelmek kifejezhetők – nem kell őket elnyomni,

• hogy nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy szeressék,

• és hogy a kapcsolatunk biztonságos – még akkor is, ha néha nehézségek vannak benne.

Az ilyen érzelmi helyzetek kezeléséből épül az a bizalom, amely hosszú távon meghatározza, hogyan viszonyul a gyermek másokhoz – és saját magához.

A szeretet akkor is marad

A szülő-gyermek kapcsolat különleges, mert a szeretet nem teljesítményhez kötött. A gyerek nem „rossz”, amikor dühös – csak kicsi, tapasztalatlan és tanul. Ha ezekben a legnehezebb pillanatokban is biztosítjuk őt arról, hogy mellette állunk, akkor megtanulja: az érzései nem veszélyesek, és a kapcsolatunkat sem veszélyeztetik.

Legközelebb, amikor azt hallod: „Nem szeretlek!”, jusson eszedbe: ez csak a düh hangja – nem a szívéé. És a legnagyobb ajándék, amit ilyenkor adhatsz, az a te nyugalmad és feltétel nélküli szereteted.

Nyitókép forrása: Freepik.com