Mi is az a nárcizmus?

A nárcizmus nem egyenlő az egészséges önbizalommal. Minden gyereknek szüksége van arra, hogy szeresse magát, hogy érezze, értékes. Azonban a nárcizmus túlmutat ezen: amikor a gyerek (később a felnőtt) abban hisz, hogy különlegesebb másoknál, neki minden jár, és elvárja, hogy a világ körülötte forogjon. Ez az állapot nemcsak a környezetet terheli meg, hanem magát a gyereket is: boldogtalan felnőtt válik belőle, aki képtelen valódi kapcsolatokra.

Hogyan válik egy gyerek nárcisztikussá?

Sokan azt gondolják, a nárcizmus veleszületett tulajdonság. Ez tévedés. A szakértők szerint a nárcisztikus személyiség gyökerei szinte mindig a gyerekkorban keresendők, és döntően a szülők, valamint a nevelési minták határozzák meg.

1. A túlzott dicséret csapdája

Ha egy gyereket állandóan azzal erősítünk, hogy „te vagy a legkülönlegesebb”, „senki nem olyan ügyes, mint te”, anélkül, hogy konkrét teljesítményt emelnénk ki, azt tanítjuk neki: ő mások felett áll. Rövid távon boldognak tűnik, hosszú távon viszont képtelen lesz elfogadni, hogy a világban mindig lesz nála jobb, gyorsabb, okosabb.

2. A kritika hiánya

Sokan félnek attól, hogy a gyereket „megtörik”, ha visszajelzést kap. Pedig a szeretetteljes kritika éppolyan fontos, mint a dicséret. A gyereknek szüksége van arra, hogy megtanulja: hibázni természetes, és abból fejlődni lehet. Ha ezt nem tapasztalja meg, minden negatív visszajelzést személyes támadásként fog élni.

3. A kiszolgálás kultúrája

Ha a szülők minden kívánságot teljesítenek – akár anyagi, akár érzelmi téren –, a gyerek sosem tanulja meg a várakozás, a küzdelem vagy a lemondás fontosságát. Később viszont a társadalom nem fogja ugyanezt megtenni helyette, és ez frusztrációhoz, dühhöz vezethet.

4. A szülő hiúsága

Sokszor a szülő saját álmait, vágyait, hiányait vetíti a gyerekére. A gyerek „trófeává” válik, akinek tökéletesen kell teljesítenie, hogy a szülő sikeresnek lássa magát. Ez óriási nyomás, ami vagy megfelelési kényszert, vagy túlzott önhittséget szül.

A szülő felelőssége – és lehetősége

A jó hír az, hogy a nárcisztikus minták megelőzhetők. Nem arról van szó, hogy „rossz” szülő az, aki hibázik – mindannyian hibázunk. A lényeg az, hogy tudatosan törekedjünk az egyensúlyra.

• Dicsérj okosan: ne azt mondd, hogy „te vagy a legjobb”, hanem emeld ki az erőfeszítést: „nagyon tetszett, hogy kitartó voltál, és végigcsináltad”.
• Tanítsd meg a kudarc értékét: mutasd meg, hogy hibázni lehet, sőt kell, hiszen ebből lehet fejlődni.
• Szabj határokat: a „nem” szó nem a szeretetlenség jele, hanem biztonságot ad. A gyerek így tanulja meg, hogy vannak keretek, amik között működni lehet.
• Adj példát: ha te is tudsz bocsánatot kérni, elismerni a hibáidat, akkor a gyerek is megtanulja ugyanezt.

Mi történik, ha mindez elmarad?

A gyerek, aki sosem szembesül a korlátaival, sosem tapasztal felelősséget, felnőttként is azt hiszi majd, hogy neki minden jár. Nem tud majd tartós kapcsolatot építeni, nem lesz képes együttműködni a munkahelyén, és folyamatosan külső elismerésre fog éhezni.

Ez pedig nemcsak az ő életét teszi nehézzé, hanem a környezetét is. Gondoljunk bele: minden nárcisztikus felnőtt egykor egy kisgyerek volt, akit rossz minták között neveltek. A szülők tehát nemcsak a saját gyerekük jövőjéért, hanem a társadalom egészéért felelősek.

Nyitókép forrása: Freepik.com