A mesekönyv kiválasztása sok szülőnek okoz fejtörést. A könyvesboltok polcai roskadoznak a szebbnél szebb kötetektől, miközben nem mindig könnyű eldönteni, hogy egy adott történet valóban illik-e a gyermek életkorához, érdeklődéséhez és fejlettségéhez.

Pedig nincs egyetlen tökéletes recept. Más könyvre van szüksége egy felfedező babának, egy dackorszakban lévő kétévesnek, egy óvodásnak vagy éppen egy frissen olvasni tanuló kisiskolásnak. És az sem mindegy, hogyan viszonyul a szülő az adott meséhez.

Gertheis Veronika meseterápiás szakember, drámapedagógus és író szerint a legfontosabb, hogy a mese közös élmény legyen. Az alábbi interjúban arról is beszél, miért nem érdemes „problémára felírt gyógyszerként” tekinteni egy-egy mesekönyvre, és miért lehet fontos jelzés, ha a gyerek újra és újra ugyanazt a történetet kéri.

• Milyen korosztálynak milyen mesekönyv való? Van-e olyan szempont, amit érdemes figyelembe venni a különböző életkoroknál?

Az életkori sajátosságok adnak néhány támpontot, amit érdemes figyelembe venni. Akár már az újszülöttek környezetében is lehetnek könyvek – gondolok a kontrasztos könyvekre, vagy olyan mondókás, dalos gyűjteményekre, amelyből a felnőtt olvas, énekel neki. A már aktív, felfedező babáknak a könyv szinte egy játékszer – érdemes elnyűhetetlen, önállóan lapozgatható darabokat választani, amelyekkel azonban már a közös mondókázást, képek megfigyelését, beszélgetést is elkezdhetjük.

A beszédtanulás időszakában nagyszerűek a böngészők, sok képet és kevés szöveget tartalmazó képeskönyvek. A mesék terjedelmét, összetettségét érdemes a gyerekünk figyelmének és érdeklődésének megfelelően növelni. A személyiségfejlődés és kognitív képességek szempontjából azonban van ajánlott sorrend. A bölcsődés korosztály számára izgalmasak az én-mesék, azok a rövid történetek, kisgyerek vagy kisállat főszereplővel, amelyek akár velük is megtörténhetnek. Az ovisok már nyitottabbak a tágabb környezetükre és a valóságtól elrugaszkodott mesékre is. Itt már nagyobb szerepet kapnak a humoros kötetek is.

Nagycsoport vége felé, kisiskoláskortól érkezik el az igazi tündérmesék időszaka – ez alatt általában az összetettebb, klasszikus mesék, népmesék világát értjük. Önálló olvasásra jöhetnek az olvasástanulást segítő könyvek, képesregények, képregények, majd a rövid regények a gyerek érdeklődése szerint. Ne feledjük azonban, hogy minden gyerek, minden család más. Érdemes kísérletezni, könyvtárban, boltban belelapozni, megfigyelni, hogy mi érdekli a gyerekedet – és mi az, amit te is szívesen olvasol neki.

• Mire érdemes figyelnünk mesekönyv-választáskor? Milyen szempontok alapján tudjuk eldönteni, hogy egy könyv valóban jó választás a gyerekünknek?

Szerintem a legfontosabb, hogy a gyereked is szívesen forgassa azt a könyvet, és te is örömmel olvasd neki – így lesz élmény az olvasás. Mivel különbözőek vagyunk, különbözik az ízlésünk, az érdeklődésünk, ezért nem biztos, hogy ami egy családban bevált, az egy másikban is be fog. Lehetőség szerint vegyük kézbe a kinézett könyvet, lapozzunk bele, vagy ajánlókból, könyves influencerek tartalmaiból tájékozódjunk a kötetről. Érdemes akár hangosan felolvasni egy-két mondatot – vannak olyan szövegek, amelyek gördülékenyen olvashatóak, másokba beletörik a nyelvünk. Az igényes nyelvezet nagyon fontos, hiszen a kicsik beszédfejlődésére hatnak a hallott mesék, az esztétikus és izgalmas illusztrációk pedig továbbrepítik a képzeletet és kreativitásra inspirálnak. Egy mesekönyv témája, stílusa egyéni kérdés, hogy illeszkedik-e a családotok értékrendjébe, ízlésébe. De nem kell, hogy minden egyes könyv tökéletes választás legyen. Egy sokszínű könyvespolcon megférnek egymás mellett az ismeretterjesztők, a gyerekirodalmi műremekek és a kommerszebb mesekönyvek is.

• Miért fontos az esti meseolvasás? Tudom, ezt a témát már sokszor körbejárták, de nagyon kíváncsi lennék a te szakmai nézőpontodra is: mit adhat a közös meseolvasás a gyereknek, és akár a szülő-gyerek kapcsolatnak?

Az esti mesélést a rituálé oldaláról szeretem megközelíteni. Egyfelől van egy nagyon praktikus funkciója – lecsendesíteni a napi pörgést, és megérkezni az álom földjére -, másfelől időben és térben fix alkalmat ad a meghitt együttlétre. Rengeteg családban valójában csak ilyenkor van idő olvasni, főleg a rohanós hétköznapokban. A felolvasott mesét hallgató gyerek, amikor elképzeli a történetet, pszichésen egy ébrenlét és álom közötti állapotba kerül. Ezért alkalmas kifejezetten a mese az alvás elősegítésére. Érdemes nyugodtabb témájú történetet választani, és az elalvás előtti utolsó lépésként – már csak egy kislámpa fényénél olvasni. Ha máskor nem is tudjuk megoldani, az esti meseolvasást mindenképpen érdemes beiktatni, hiszen felnőttkorig meghatározó élményt tud adni ez a biztonságot, meghittséget adó rítus. Nem beszélve arról, hogy a rendszeres mesehallgatás „táltosparipa” a személyiség- és a kognitív fejlődés szempontjából.

• Mennyire fontos, hogy a mese „életszerű” legyen? Kell-e a gyerekeknek a hétköznapi problémáikról szóló történet, vagy éppen a fantázia és a mesék világa az, amire igazán szükségük van?

Az életkori sajátosságoknál említettem, hogy a 2-4 éves korosztály számára kiemelten izgalmas és fontos, hogy szinte róluk szóló történeteket halljanak. Ez az a fejlődési szakasz, ahol ténylegesen elválik az én a környezettől, más személyektől, megismerik és megtapasztalják a határaikat (hahó, dackorszak!). Ám ez nem azt jelenti, hogy nagyobbak nem hallgatnak szívesen „életszerű” történeteket.

Meseterápiás szakemberként azonban problémásnak látom, amikor olyan kérdést kapok, hogy „a gyerekemmel ez történt, ajánlj olyan mesekönyvet, ami erről szól, hátha segít neki ebben”. Ez olyan, mintha a mesét csodapirulaként kezelnénk, amit, ha „beadok”, akkor a gyerek megtanulja, megérti, amit kell, és pompásan alkalmazza majd a hétköznapokban. De az irodalom nem így működik. És az ember sem…

Egy jó meséhez persze kognitívan is lehet kapcsolódni, de ugyanannyira fontos, ahogy az érzelmekre, intuícióra hat, ahogy szárnyat ad a képzeletnek, kreativitásra sarkall, és elindít az önálló problémamegoldás felé. A hősökkel való azonosulás, vagy akár ellenszenv is belső munkára késztet – de ehhez nem szükséges, hogy a szereplővel egészen pontosan ugyanaz történjen, mint velem.

Maga, a meghitt meseolvasás rítusa azonban gyógyító, éppen a kapcsolódás, az összebújás által. Az, hogy mennyi fantáziaelemet szeretünk egy mesében, és mennyi valóságelemet, ez egyéni ízlés kérdése. De abban biztos vagyok, hogy az igényes szöveg, és jól felépített dramaturgia fontosabb, mint hogy teljesen valósághű legyen egy történet.

• Mit tehet a szülő, ha a gyerek mindig ugyanazt a mesét akarja hallgatni? Van ennek jelentősége, vagy egyszerűen csak megtalálta a kedvencét? 😊

Tapasztalatom szerint ilyen helyzetben lehet bízni a gyerekekben. A kedvenc (játékban és mesében) jellemzően arra utal, hogy ott a kicsi dolgozik valamivel. Gyakorol, elmélyít, érzelmileg feldolgoz valamilyen történést – akár a meséből, akár a saját életéből. Ugyanakkor szülőként ez elég idegőrlő tud lenni, különösen, ha az a mese nekünk cseppet sem a kedvencünk…

Anélkül, hogy a gyerek szükségletét és a kérését figyelmen kívül hagynánk, mégis hozhatunk néhány szabályt – hiszen családban, közösségben élünk, és a szülő, vagy a testvérei igényei és éppen olyan fontosak. Ha egymás után, sokszor akarja újra hallani, akkor meg lehet egyezni előre, hogy kétszer vagy háromszor olvassuk el, és utána mást választunk. Ha minden nap újra kéri, akár esti meseként, akkor bevethetjük, hogy egyik nap ő választ, a másik nap a testvér, vagy akár a szülő. Így nem vonjuk meg tőle azt a mesét, mégis elfér mellette más is. És amint túljutott azon a „megdolgoznivalón”, el fogja engedni a ragaszkodást.

• És egy kicsit személyesebb kérdés: van olyan mese vagy mesekönyv, ami szakemberként különösen közel érzel magadhoz?

Meseterápiában általában népmesékkel dolgozom, ovisokkal főleg Bajzáth Mária, kisiskolásokkal pedig Zalka Csenge Virág válogatásaiból. De nagyon izgalmas játékokra és beszélgetésre hívnak például a Bibedombi szörnyhatározó részletei, vagy a klasszikus és kortárs gyerekversek is. Szeretem azokat a mesekönyveket, amelyek komolyan veszik a gyerekeket, és nem föntről lefelé szólnak hozzájuk, élvezem a kreatív és humoros karaktereket, nyelvi leleményességet, és a képzeletnek is teret hagyó illusztrációkat – mert ezekkel tudom a legjobban játékba hívni a gyerekeket (vagy akár felnőtteket). Íróként is törekszem arra, hogy ilyesmi, hiteles hangon szóljak a meséimben.

„A mese nem csodapirula”

Az interjúból talán az egyik legfontosabb üzenet, hogy nem kell minden mesétől valamiféle konkrét fejlesztő vagy problémamegoldó hatást várnunk. A mese ennél sokkal többet adhat: közös időt, kapcsolódást, képzeletet, érzelmi élményt és egy olyan különleges belső teret, amelyben a gyerek a saját tempójában dolgozhat fel élményeket.

És talán éppen ezért nem érdemes túlgondolni a mesélést. Nem baj, ha a gyerek kedvence nem az a könyv, amit mi választottunk volna. Nem baj, ha egy történetet újra és újra hallani akar. És az sem baj, ha a könyvespolcon egymás mellett kapnak helyet a klasszikusok, a népmesék, az ismeretterjesztő könyvek és a könnyedebb, kommerszebb mesekönyvek.

A legfontosabb talán az, hogy legyen mit együtt felfedezni – és legyen idő egymásra.

Gertheis Veronika

Meseterápiás szakember, drámapedagógus, író, több mint tíz éve vezeti a Meseváros foglalkozásokat óvodásoknak és kisiskolásoknak. Ezeken az alkalmakon mesével, játékokkal és alkotással támogatja a gyerekek fejlődését, bátorságát. Felnőttek számára is vezet önismereti mesecsoportokat, és szívesen látogat el óvodákba, iskolákba népmesés foglalkozásokat vagy író-olvasó találkozót tartani.

Két mesekönyve, a Fahéj és az adventi varázslat és a Kerek erdő után ősszel érkezik következő kötete a Móra Kiadónál.

Kapcsolat: mesevarosfoglalkozas@gmail.com

Nyitókép forrása: magnific.com