Ez a helyzet nem egyedi. A szeparációs szorongás teljesen természetes, főként három–négy éves korban. De vajon miért olyan nehéz ez a folyamat Magyarországon? És mit tehet a szülő, hogy könnyebb legyen mindkét félnek?

Miért sír a gyerek?

A gyerek addig megszokott világa hirtelen felborul. Az otthon biztonságát, a szülő közelségét felváltja egy idegen környezet, sok gyerek, új szabályok. A sírás ilyenkor nem hiszti, hanem kommunikáció: „Félek, kapaszkodnék beléd, segíts!” Ez a szeparációs szorongás lényege – a kötődés jele, és nem a gyengeségé.

A szülők gyakran érzik úgy, hogy valamit rosszul csináltak, mert a gyerek „nem akar maradni”. Pedig éppen ellenkezőleg: a gyerek azért sír, mert biztonságban érzi magát a szülő mellett, és nehéz elszakadnia ettől a biztonságtól.

Magyar óvodai valóság

A legtöbb óvodában a beszoktatás időkerete nagyon szűk. Van, ahol pár napot adnak, és máris teljes időben kellene ott maradnia a gyereknek. Ez óriási teher lehet, nem csak a kicsinek, hanem a szülőnek is.

Nyugat-Európában gyakran hetekig, sőt hónapokig tart a fokozatos beszoktatás, nálunk viszont sok helyen gyors váltást várnak el. Emiatt a szülők gyakran már az első héten teljes kudarcélményt élnek át. Az óvónők leterheltek, nincs kapacitásuk hosszabb egyéni figyelemre, így sokszor a rendszer maga teszi nehezebbé a természetes folyamatot.

Hogyan segíthetünk?

1. Beszoktatás fokozatosan – Ha az óvoda engedi, kezdd rövidebb időszakokkal. Először csak egy óra, majd két óra, aztán egy délelőtt. Így a gyerek lassan megszokja az új környezetet.

2. Legyél következetes – Ha elbúcsúzol, menj el. Ne húzd a pillanatot, ne menj vissza százszor, mert az csak növeli a bizonytalanságot. Rövid, határozott búcsú mindig biztonságot ad.

3. Vigyen magával valamit otthonról – Egy kis plüss, kendő vagy kedves tárgy segít hidat teremteni az otthon és az óvoda között.

4. Beszélgessetek előre – Játsszátok el otthon, mi vár rá az oviban. Olvassatok mesét erről, így ismerősebb lesz a helyzet.

5. Fogadd el az érzéseit – Ne mondd, hogy „ne sírj”, hanem inkább: „Tudom, hogy hiányzom, de visszajövök érted.” Ez biztonságot ad.

6. Türelem magaddal szemben is – Sokszor a szülő szenved még jobban. A bűntudat, a könnyek, a bizonytalanság természetesek. Engedd meg magadnak is, hogy ez nehéz.

Kinek a nehezebb?

A gyerek sír, de a szülő szíve szakad meg. Az óvoda kezdete valójában kettős próbatétel. A gyerek megtanulja, hogy van élet anya és apa nélkül is, a szülő pedig azt, hogy elengedni is szeretet. Az első napok, hetek kaotikusak, de a legtöbb gyerek néhány hét alatt magabiztosan mozog az oviban.

Mit tanul ebből a gyerek – és mit tanul a szülő?

A gyerek számára az óvoda nem csak őrzőhely. Ez az a hely, ahol megtanul közösségben működni, szabályokhoz alkalmazkodni, önállóbbá válni. Ezek a képességek az egész életét végigkísérik majd.

A szülő pedig megtanulja, hogy az elengedés nem a szeretet hiányát, hanem éppen a szeretet mélységét jelzi. Mert bátorság kell ahhoz, hogy rábízzuk a legdrágább kincsünket másokra. És bátorság kell ahhoz is, hogy elhiggyük: képes lesz boldogulni nélkülünk is, legalább néhány órára.

Amit szülőként magaddal vihetsz:

Az óvodai beszoktatás könnyekkel indulhat, de mosollyal folytatódhat. Nem minden gyermek és család története egyforma, de egy biztos: a szeparációs szorongás a kötődés bizonyítéka, nem pedig szégyellnivaló dolog. Ha hagyjuk, hogy a gyerek a saját tempójában haladjon, és közben mi is megtanuljuk elengedni a kezüket, akkor a sírásból hamar nevetés lesz, a félelemből kíváncsiság, a bizonytalanságból pedig önbizalom.

 Nyitókép forrása: Freepik.com