Amikor a kisgyermek határokat feszeget, a legtöbb szülő elkerülhetetlenül felteszi magának a kérdést: büntessem meg, vagy inkább beszéljek vele nyugodtan? A nevelés során nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a következetesség, a szankciók és a szeretetteljes támogatás között. Cikkünk segít eligazodni a gyereknevelés egyik legnagyobb dilemmájában.

A büntetés szerepe a gyereknevelésben sokat vitatott téma. A szankciók alkalmazása hosszú múltra tekint vissza, hiszen az emberek évezredeken keresztül hitték, hogy a szabályok megszegéséért járó büntetés a rend fenntartásának alappillére. A szülők többsége azért tartja fontosnak a büntetést, mert azt remélik, hogy ezáltal a gyerek megtanulja, mi a helyes és mi a helytelen.

Ennek ellenére egyre többen szorgalmazzák, hogy a büntetés helyett inkább a pozitív megerősítésre fektessünk hangsúlyt. A kutatások szerint

A pozitív megerősítés segít abban, hogy a gyerekek belső motivációt találjanak a helyes viselkedés érdekében, nem csupán a büntetéstől való félelem vezérli őket.

Mi számít büntetésnek – és mi nem?

Nem minden „büntetés” az, aminek elsőre tűnik. Megkülönböztetjük a fegyelmezést, a következmények alkalmazását és a klasszikus értelemben vett büntetést. Fontos tisztában lenni a szavak jelentésével és hatásával.

A büntetés azt jelenti, hogy általunk valamivel károsítjuk a gyermeket. Például korlátozzuk a játéklehetőségét, valamit elveszünk tőle vagy valamit nem kap meg, eltiltjuk barátoktól vagy eseményektől. Büntetés az is, ha fizikailag vagy verbálisan bántalmazzuk.

A fizikai vagy verbális bántalmazás a legrosszabb, ami egy gyermekkel történhet. Súlyos következményei lesznek a gyermekben lelkileg és akár fizikailag is. Van, hogy emiatt megbetegszik a gyerek, ami a lelki folyamatok következménye. Az a szülő, aki nem ismeri fel, hogy akár fizikailag, akár lelkileg bántalmazza a gyermekét, valószínűleg maga is lelki bajoktól szenved. Csak az bántja a „kisebbet”, aki egy bizonytalan, lélekgyenge felnőtt. A bántalmazás büntetéssel nem éri el, hogy a gyereke jobb ember legyen, csupán bántja őt, és ezzel sokkal rosszabb dolgokat fog elindítani benne.

Ha a büntetés valójában nem bántja a gyermeket, hanem a tettei következményére mutatunk rá vele, akkor lehet hasznos. Ezzel a határokat tanítjuk meg a gyermeknek, ami fontos, mert nem biztos, hogy mindent megért a kicsi, amit szóban magyarázunk el neki. Olykor ezek a korlátozások jobban érthető üzenetek a gyerekeknek és a tiniknek.

A következetesség ereje

A kisgyerekek és a tinédzserek számára egyaránt a kiszámíthatóság jelenti a biztonságot. Ha egy szabály egyszer érvényes, máskor pedig nem, az összezavarhatja a gyermeket. A következetesség nem büntetés, hanem biztonságot nyújtó keret. Ez a legjobb taktika, amit egy szülő alkalmazhat. Nem mindig könnyű, mert sokszor fáradt vagy figyelmetlen az ember vagy egyszerűen nincs türelme a harcokhoz a kis trónörökösökkel, azonban nagyon megéri. A gyerekek azt a szülőt tisztelik igazán, aki következetes.

Pozitív megerősítés: dicséret, ölelés, figyelem

A jó viselkedést érdemes „jutalmazni” – nem ajándékkal, hanem figyelemmel és megerősítéssel. Mit tegyünk, ha szeretnénk, hogy a gyermek újra és újra jól viselkedjen? Erősítsük meg abban, hogy amit csinált az jó.

Több tinédzserkorban vagy felnőttkorban észlelt személyiségzavar okaként állapították meg szakértők, hogy a következetlen gyereknevelés miatt alakult ki. Ha összezavarjuk a gyermeket azzal, hogy akkor is erősen megszidjuk, amikor nem követett el nagy vétséget, máskor meg nem figyelünk rá, ezért nem érdekel minket, hogy éppen hibázott, nem fogja tudni, hogy mi a követendő. Folyton rettegni fog a következményektől, önbizalomhiányos lesz és frusztrált. Vagy a másik véglet: nem fogja a határokat érezni, figyelemhiányos lesz és ezért egyre nagyobb bajokat fog generálni, hogy valaki észre vegye őt, majd már tényleg elhiszi magáról, hogy ő rossz, hiszen oly sok szörnyű tettet hajtott végre.

Ha szeretnénk „jól nevelt”, kedves, bátor és magabiztos embert faragni gyermekünkből, akkor dicsérjük meg azért, hogy törekszik arra, hogy egy korábbi hibáját már nem kövesse el újra, vagy ha tanul a hibáiból, illetve ha a próbálkozásokkal – amelyek nem mindig sülnek el jól – csak a világot igyekszik megismerni. Ha hibázik, álljunk meg és nyugodt hangon beszéljük meg vele, hogy mit lenne érdemes másképp csinálni.

Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be, hogy nem olyan nagy katasztrófa, ha eltörik egy pohár, ha kiborul a tej a kanapéra, ha összefirkálja a falat, homokot eszik vagy ha rossz jegyet hoz haza. Sok szülő azért teremti le mérgesen a gyermekét, mert azt hiszi, hogy a gyerkőcnek tudnia kellene mindent jól csinálnia, és nem próbálgatnia magát a világban. Sőt, vannak, akik annyira rettegnek attól, hogy rossz szülők, hogy amikor a gyermek hibázik, akkor saját lelkiismeret furdalásuk miatti frusztrációjukban támadnak a gyerekre. Mi lenne, ha különbséget tennék a kis baj, a nagy baj, és az „igazából nem is baj” szituációk között, és ennek megfelelően viselkednénk a gyerekekkel.

A gyerekek a szüleik, nagyszülőik, tanáraik környezetében tanulják meg a szabályokat, rajtuk keresztül ismerik meg önmagukat, saját képességeiket, erősségeiket és gyengeségeiket. Ha a gyerek hibázik, és valaki emiatt hülyének, bénának, rossznak, semmirekellőnek (hogy csúnyább szavakat ne idézünk…) nevezi a gyermeket, akkor sokkal többet árt, mint gondolná. Nem csak bántja a kisebbet, de még azt is üzeni, hogy jobb nem is tudsz lenni. Ha valaki nem hiszi el magáról, hogy lehet jobb, nem is fog törekedni rá, és ez igaz gyerekre és felnőttre is.

Tehát mondjuk a gyerkőcnek, akár kicsi, akár serdülőkorú, hogy „Tudom, hogy megy ez neked jobban is. Gyere, beszéljük meg, hogyan tudnád ezt jobban csinálni!”

Mi történik, ha csak büntetünk?

A túl sok szankció visszaüthet: bizalomvesztés, dac, szorongás alakulhat ki. A gyermek nem azt tanulja meg, mi a helyes, hanem azt, hogyan kerülje el a következményeket. Ha ráadásul nem is érti, hogy mit csinált rosszul, akkor nem fog tanulni belőle. Tegyük fel a kérdést magunknak: Azt szeretnénk, ha a gyerekünk tisztelne minket vagy azt, ha félne tőlünk?

A hagyományos büntetési módszerek, mint a kiabálás vagy a fizikai fenyítés, rövid távon talán eredményesnek tűnhetnek, de hosszú távon gyakran negatív következményekkel járnak. A durva verbális fenyítés fokozza a kamaszok magatartászavarait és depressziós tüneteit, még akkor is, ha a szülők egyébként gondoskodóak.

Továbbá, a büntetés nem mindig vezet tartós viselkedésváltozáshoz. Gyakran előfordul, hogy a gyermek csak akkor kerüli el a nem kívánt viselkedést, amikor a büntető személy jelen van, de máskor ugyanúgy folytatja azt. Ez arra utal, hogy a büntetés nem a viselkedés belső megértését és változását eredményezi, hanem csupán a büntetés elkerülését célozza.

A pozitív fegyelmezés előnyei

A pozitív fegyelmezés nem a büntetés elkerülését jelenti, hanem a gyermek viselkedésének irányítását szeretetteljes és határozott módon. Dr. Jane Nelsen szerint a pozitív fegyelmezés célja, hogy a gyermekekben kialakuljon az összetartozás érzése, hosszú távú hatásokat érjen el, és fejlessze a szociális és életvezetési képességeiket.

A pozitív fegyelmezés során a szülők nem a hibákra, hanem a megoldásokra és a tanulási lehetőségekre összpontosítanak. Ez segít a gyermekeknek abban, hogy motiváltak, támogatva és erősnek érezzék magukat, ami hosszú távon érzelmi stabilitáshoz és magabiztossághoz vezet.

A belső motiváció erősítése

A gyermekek belső motivációjának fenntartása kulcsfontosságú a pozitív fegyelmezésben. A túlzott dicséret és jutalmazás külső motivációra épít, ami hosszú távon csökkentheti a gyermek önbizalmát és önértékelését. Ehelyett a bátorítás és az ösztönzés segít abban, hogy a gyermek saját maga miatt akarjon jól viselkedni, nem pedig mások elismeréséért.

Íme néhány példa a pozitív nevelés alkalmazására:

1. Kütyüzésnél – „A tabletet most elrakjuk”

Mit mondj:

„Most letesszük a tabletet, mert jön a vacsora. Tudom, hogy nehéz abbahagyni, de ez most így lesz.”

Miért jó: Határozott döntés, de megérted az érzését. Nincs alku, de van empátia.

2. Hiszti esetén – „Itt vagyok, segítek megnyugodni”

Mit mondj:

„Látom, nagyon dühös vagy, mert nem kaptad meg azt a játékot. Itt vagyok veled, megértem, hogy ez nehéz.”

Miért jó: Nem hagyod figyelmen kívül az érzéseit, de nem engedsz a követelésnek sem.

3. Esti lefekvésnél – „Most alvás van”

Mit mondj:

„Most már vége a mesének, itt az alvás ideje. Holnap is lesz mese.”

Miért jó: Következetes vagy, de nem vagy szigorú. A gyerek tudja, mihez tartsa magát.

4. Öltözködésnél – „Te választasz, de öltözni kell”

Mit mondj:

„Most indulunk a bölcsibe. A piros vagy a kék pulcsit szeretnéd felvenni?”

Miért jó: Határozottan haladtok előre, de a gyerek kap választási lehetőséget – így úgy érzi, van beleszólása.

5. Boltban, amikor kér valamit – „Nem veszünk meg mindent, amit meglátunk”

Mit mondj:

„Látom, tetszik az a játék. Most nem veszünk semmit, de lefotózom, és megnézzük szülinap előtt.”

Miért jó: Nem azonnali tiltás, hanem biztonságos elhatárolás – megmutatod, hogy figyelsz rá, de te irányítasz.

Hogyan teremtsük meg az egyensúlyt a nevelés során?

Fontos, hogy a szabályok világosak és következetesek legyenek, de ne feledkezzünk meg arról, hogy gyerekeinknek is emberek: néha hibáznak. Ahelyett, hogy csak a negatívumokra koncentrálnánk, érdemes észrevenni, ha jól viselkednek, és ezt megfelelően jutalmazni. A dicséret, elismerés segíthet abban, hogy pozitív megerősítést kapjanak arról és megértsék, hogy értékeljük, ha próbálkoznak jobban viselkedni.

Valóban szükséges a következetesség és a határok, de nem mindegy, hogyan alkalmazzuk ezeket az elveket. Az egészséges határok fenntartása, a világos szabályok és a következetes iránymutatás mind fontosak a gyermekek fejlődéséhez. Azonban a büntetés korántsem az egyetlen eszköz. Inkább a támogató légkörre való törekvés, az empátia és a dicséret kombinációja lehet az, ami hosszú távon a legjobban szolgálja a gyermek érzelmi és szellemi fejlődését.

Nyitókép forrása: Freepik.com