A nevek, amiket választottál – nem jók. A kiságy, amit vettél – nem megfelelő. A kerület, ahol laksz – rossz választás. Tápszeres etetés? Rossz. Szoptatás? Azt is lehet rosszul csinálni. Cumi? Problémás. Hüvelykujj-szopás? Tabu.

Egyszer egy idegen nő odalépett hozzám a boltban, és fizikai erővel kivette a kisfiam ujját a szájából, miközben gügyögve kifejtette, hogy „kisfiúk nem szopizzák a kis hüvelykujjukat”. Megdermedtem – csak a koszos körmeit figyeltem. Aznap telt be a pohár.

Onnantól kezdve próbáltam minél kevesebbet elárulni másoknak a nevelési módszereimről. Az ismerősök véleményeit talán nem tudtam elkerülni, de legalább a saját döntéseimet megvédtem a támadásoktól.

Ezért is titkoltam el sokáig, hogy minden este együtt alszom a kisfiammal. Nem így terveztük, mégis így alakult. Hogy miért? Teljesen mindegy. Azok, akik „szabályszegők”, mindig magyarázkodásra kényszerülnek – pedig nem kellene.

A hallgatásunkkal elkerültük a „jól szándékolt tanácsokat”. Azok a szülők, akik nyíltan felvállalják az együttalvást, gyakran megkapják a kritikát. Jönnek a statisztikák, anekdoták, rémtörténetek – sokszor torzítva vagy kontextus nélkül.

Pedig a felelős együttalvók ismerik a szabályokat: soha nem alszunk együtt kanapén, és soha nem osztozunk ágyon alkohol vagy gyógyszer hatása alatt. És mégis – a tudományos tények, a biológiai alapú kötődés, a bőrkontaktus fontossága – mind háttérbe szorulnak a félelemkeltés mögött.

Érdekes módon, én még soha nem hallottam olyan együttalvós szülőről, aki megszólta volna azt, aki nem így tesz. Az ilyen szülők pontosan értik: minden család más, és az alvási szokások sem „egy kaptafára” készülnek.

Az ellenzők viszont sokszor épp a legérzékenyebb időszakban – szülés után – bántják a friss anyákat. A hormonális változások, a kimerültség és a bizonytalanság amúgy is elég terhet jelentenek, és minden hetedik anya érintett a szülés utáni depresszióban. A valós szám ennél is magasabb lehet.

A Postpartumdepression.org és az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az első hetek különösen veszélyesek a nők mentális egészsége szempontjából. És bár az okok nem mindig ismertek, egy biztos: a társadalmi megbélyegzés, a kritizálás és a szülői döntések megkérdőjelezése tovább súlyosbítja a helyzetet.

Egy 2018-as kutatás szerint azok az édesanyák, akik hosszabb ideig együtt aludtak a babájukkal, nagyobb eséllyel tapasztaltak depressziós tüneteket – nem magától az együttalvástól, hanem a környezetük elítélő hozzáállása miatt.

És ez igazán elgondolkodtató. Ha a kritikusok tisztában lennének azzal, mekkora lelki sebeket okozhatnak a szavaikkal, talán csendben maradnának. Talán megértenék, hogy egy anya mentális betegsége közvetlenül hat a gyermeke fejlődésére.

A szülés utáni depresszió összefüggésben állhat:

• a kognitív és nyelvi fejlődés elmaradásával

• a bizonytalan kötődéssel

• a viselkedési problémák gyakoribb előfordulásával

• az iskolai teljesítmény romlásával

• és a későbbi mentális zavarok kialakulásával

Így tehát azok, akik „a gyermek érdekében” bírálják az együttalvást, valójában pont annak a gyermeknek árthatnak, akit meg akarnak védeni. Szomorú ellentmondás ez.

Azt mondják, egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. De az a falu csak akkor lehet hasznos, ha megérti: ami az egyik családnak beválik, az a másiknak nem biztos, hogy működik. És ha ezt nem érti? Akkor legalább maradjon csendben.

A cikk forrása: Via
Nyitókép forrása: Freepik.com