Egy gyermekről egészen más képet kaphatunk attól függően, hogy ki figyeli őt, milyen helyzetben találkozik vele, és milyen szempontok alapján próbálja megérteni.
Lehet, hogy az iskolában átlagos teljesítményt látunk, miközben otthon, saját tempójában egészen más kép bontakozik ki. De az is előfordulhat, hogy egy gyermek éppen azért kerül nehéz helyzetbe az iskolában, mert annyira erősen vonzza egy számára fontos terület, hogy nehezen tud átlépni a következő feladatra.
Kozsánné Tóth Mariannával folytatjuk beszélgetésünket arról, miért fontos több nézőpontból megismerni a gyerekeket, mit jelent az „egyénített középérték”, és hogyan válhat egy gyengébbnek tűnő terület később valódi erősséggé.
Mi minden maradhat rejtve egy bizonyítvány mögött?
Nekem nagyon tetszik az a gondolatod, hogy nem biztos, hogy a jegyek mutatják meg egy gyermek valódi képességeit. Mi minden maradhat rejtve egy bizonyítvány mögött? Lehet például egy közepes tanulóban olyan képesség, amit az iskola hagyományos keretei között egyszerűen nem veszünk észre?
Kozsánné Tóth Marianna:
Igen, a tapasztalataim alapján mindenkiben vannak olyan értékek, amelyek a felszínen nem, vagy csak csekély mértékben jelennek meg. Játsszunk el a gondolattal, hogy a gyermekünk tanulmányi eredményei nem kimagasló. A „tehetségígéretek”, „tehetségcsírák” a kibontakozás előtti állapotban miként mutatják meg önmagukat?
Rengeteg példa bizonyítja, hogy különböző életkorban, különböző területeken, teljesen egyedi ütemben haladnak. Tudjuk például, hogy az alkotási folyamatokat megelőzi egy „lappangó fázis”. Erről fentebb beszéltem. Tudunk a rejtőző tehetségekről, az önmagukat kereső gyerekekről.
A folyamatban gyakori, hogy a közösség ereje, az újdonság ereje, az önismeret lépése támogató lehet az önvállalás útján. Gyarmathy Éva az örökletesség és a környezet hatására irányítja a figyelmünket, míg Czeizel Endre 2x4+1 faktort emleget a talentum keresése kapcsán. Az átlagon felüli képességekhez az átalános intellektuális képességeket kapcsolja, majd a speciális mentális jegyeket keresi.
Ez még mind kevés ahhoz, hogy valaki nyílt tehetséggé „váljon”. Elengedhetetlen a kreativitás, az alkotás sajátos formája, valamint a motiváció is elengedhetetlen, a kitartás, viszi előre az új felé. Nem feledhető a család, iskola, kortárs közösség és a társadalmi elvárások sem. Utóbbi a „Sors-faktort” helyezi előtérbe, és a Sors mint esély című könyvében azt taglalja, talán József Attila írói tehetsége is sorsának köszönhetően került felszínre.
A tehetség tehát véleményem szerint nem iskolai eredményekben mérhető, hacsak nem a tanulásban tehetséges diákról beszélünk, akinek nincs legyőzhetetlen akadály az ismeretek bővítése terén.
Több nézőpontból pontosabb kép rajzolódik ki
Te a gyermekek megismerésénél többféle nézőpontot is összeillesztesz: kikéred a szülő, a pedagógus, más, a gyermeket jól ismerő felnőttek véleményét, és természetesen maga a gyermek is fontos szereplője a folyamatnak. Miért lehet ennyire más a kép, amikor több ember szemével nézünk ugyanarra a gyerekre?
Kozsánné Tóth Marianna:
Viszonyítási pontokat kapok a nézőpontok váltásával, azaz minél többen véleményezik például Dr. Dávid Mária nevéhez kapcsolódó Tehetségmérő szempontsor alapján a gyermek viselkedését, annál valószínűbb, hogy árnyalt képet kaphatok a gyermek személyiségéről.
Így célirányosan, életkori és egyéni sajátosságokat figyelembe véve, érzelmi kapcsolatokat is érintve kerülhetnek összesítésre az eredmények. Minél több résztvevő írja le meglátásait, annál pontosabb képet kaphatunk. Ez segít leginkább a fejlesztési folyamatok irányának megjelölésében, azaz távolabb tekintve a tehetségterületek feltárásában.
Mit jelent az „egyénített középérték”?
Van egy nagyon érdekes kifejezésed: „egyénített középérték”. Elmagyaráznád ezt nekünk úgy, ahogy egy szülőnek mondanád el? Miért fontos, hogy ne feltétlenül egy általános mércéhez hasonlítsuk a gyerekünket, hanem először őt magát próbáljuk megérteni?
Kozsánné Tóth Marianna:
A szülőkkel arról szoktunk beszélni ebben az esetben, hogy mivel minden gyerek más és más, nehezen mondhatjuk azt, hogy például aki egy matek feladattal többet old meg a megadott idő alatt, biztosan tehetség, a lemaradó gyermek pedig tehetségtelen a számok világában.
Az is lehet, hogy a változó tényezők függvényében szeret vagy nem szeret számolni, azaz az iskolában motivált a jó jegy érdekében, de lehet, hogy nem szereti a tantárgyat, csak a külső motiváció viszi előre. Otthon, saját tempójában, a megértést támogató felnőttel szárnyal. Gyors, kreatív, ügyes és motivált.
Ilyenkor a matematikai átlagot tekintve „átlagos” képességekről tesz bizonyságot, hiszen mondjuk egytől ötig skálán a két véglet kihozza a matematikai középértéket, azaz megtévesztve az egyszerű teszt csapdájával a szülőt, azt mondhatnánk, átlagos képességekkel bír a gyermek.
Ha nem nyílt tehetség, nem átütő megnyilvánulással, mint gyakorta a zenei, sport és rajz terén látjuk, akkor szépen eltűnne a mindennapok sodrában annak lehetősége, hogy tehetsége fejlesztésének útjára léphessenek a szülők.
Ellenben ha többen töltik ki a tesztek, kiderülhet, hogy a rejtett tehetség valamelyik társnak, lehet testvér, szülő, nagyszülő, meg tudja mutatni tehetségét, hajlandó vele együtt elindulni a fejlődés útján. Ezért az egyénített középérték, hiszen mindenkit saját eredményei alapján figyelünk, tervezzük a további lehetőségeit a szülőkkel közösen.
Amikor a tehetségterület maga válik akadállyá
Azt is írod, hogy néha éppen a gyengébb területek húzzák vissza a tehetséges gyerekeket. Ez azt jelenti, hogy lehet egy gyermeknek nagyon jó képessége egy területen, mégis nehézséget okozhat neki az iskolában, mert valami másban elakad?
Kozsánné Tóth Marianna:
A tehetségterület furán hangozhat, de olykor hátráltató tényezővé válhat. Például az óvodában, iskolában a teljes csoport, osztály egységesen próbál haladni, tehetségünk pedig nem szeretne a következő feladatra fókuszálni, mert magával ragadta a szeretett terület.
Rajzolni kezdett, és csak ezt szeretné egész nap, pedig már másik óra, foglalkozás jön. Mondjuk az, ami számára egyáltalán nem kedvelt, nem az erőssége. Ilyenkor gyakran megfogalmazódik, hogy kezelhetetlen, makacs, csak rajzolni, focizni, stb. szeret, gátolja a közösség tanórai munkáját.
Egy idő után nevelési tanácsadóhoz, pszichológushoz, stb. küldik, mert „nem csinál semmi mást, csak rajzol, zenél” esetleg kíváncsi kérdéseivel lassítja a tervezett tempót, beilleszkedési nehézséggel küzdő gyermeknek titulálják.
Ekkor javasolt azokat a területeket támogatni, amelyek lassítják őt, tisztázni vele, hogy ezek is fontosak az óvodás, iskolás évek alatt, de ha ügyesen, gyorsan és hatékonyan tanulja meg ezeket, sokkal több ideje marad a jó szervezés miatt a saját hobbijára.
Így lett a hátrányból előny – Balázs története
És itt jön egy olyan mondat, amit szerintem sok szülőnek érdemes lenne elolvasnia: hogy egy gyengeség akár valódi erősséggé is válhat. Te láttál már erre olyan példát, amikor tényleg azt érezted: „Ha ezt a területet most elengedjük, akkor a gyerek egy fontos lehetőségtől esik el”?
Kozsánné Tóth Marianna:
A bemérés során vizsgált területek szerteágazó képet adnak. Ezek úgy állnak össze, mint a kirakó elemei, a kész képhez minden apró részletre szükségünk van. A lassan haladó terület is válhat később erősséggé, és az is lehetséges, hogy a központi terület halványul majd el az évek során.
Nem egy gyereknél láttam olyan területet, ami kezdetben gyengébb területnek tűnt, így elindultunk a fejlesztés útján, hogy ne legyen lemaradása kortársaihoz képest. Saját, ma már felnőtt fiam élete hozta az első megerősítést, hogy jól gondolom a lehetőségek ajtajának nyitogatását.
Bokái olyan szinten dőltek befelé, hogy az orvosok műtétet emlegettek hároméves korában. Ekkor kerestünk alternatív lehetőségként olyan sporttevékenységet, ami erősítheti a lábizmokat.
Az első karateedzést makacsul, de könnyes szemekkel csinálta végig. Ő volt a legkisebb, lassabb is volt, mint a nagyobbak. Végül közölte: „Most megcsináltam, de soha ide nem fogok többet jönni.” Elengedtük a témát, kicsit hadd ülepedjen.
Eltelt 6 hónap, és Balázs megkérdezte teljesen váratlanul: „Nem mennénk-e el újra karatézni, örömmel megnézém újra.” Most 23 éves, folyamatosan része e sport az életének. 11 évesen lett először magyar bajnok, majd 12 évesen Európa bajnok, 15 évesen Világkupagyőztes.
Emellett kiváló tanuló és sportoló, jogi egyetemen tanul, szakmai versenyekre is örömmel megy, szóval mintha a lemaradó területének fejlesztése „túl jól” sikerült volna.
A műtét ötletét is elvetette az orvos: „Bajnoki lábakat nem szabunk át.” -mondta mosolyogva. Így lett a hátrányból előny. Sok hasonló történetem van pályán töltött éveim kapcsán, de a sajátunk él leginkább bennem szülőként.
Ábel története – amikor először a gyereket kell megismerni
A cikkedben mesélsz Ábelről is, aki úgy érkezett hozzád, hogy még játszani sem akart, később pedig egy korábban nehéznek tűnő feladatban is örömét lelte. Mi történt vele? Mi volt az a pont, amikor megváltozott a hozzáállása?
Kozsánné Tóth Marianna:
Ábel talán meglátta a kapcsolatunkban az első pillanattól, hogy nincsenek elvárásaim vele kapcsolatban, csak meg szeretném kicsit ismerni a szokásait. Mit kedvel, mivel játszik örömmel, mit tenne a sor végére a tevékenységek közül.
A rajz mumus volt, akkor lendült át, amikor azt mondtam, azt rajzolja le, ami a kedvenc tevékenysége. Csaltam egy kicsit, azon a területen szólítottam meg, ami a számára a legkedvesebb volt. Azt pedig nem lehetett „nem lerajzolni.”
Tartom azóta is a kapcsolatot a családdal, Ábel csodálatos ívet járt be, és ennek az emelkedésnek közel sem vagyunk még a végén. Megtalálta saját útját a világban, ez mindennél fontosabb számomra.
A tehetségműhelyünk munkája így építkezik, kíváncsisággal fordulunk a megjelenő gyerekek felé. Éppen ezért egyéni vagy kiscsoportos tevékenységeket tartunk, hogy a baráti, családias légkörben, biztonságban érezhessék magukat a gyerekek, fiatalok.
Széles a skála, foglalkozunk óvodás kortól egyetemisták fejlesztéséig, szülők előadásáig minden érdeklődő korosztállyal.
„Ő nem matekos.” „Nem kreatív.” „Nem szeret rajzolni.”
Gondolom, sok szülőnek ismerős lehet az ilyen helyzet: „A gyerekem nem szeret rajzolni.” „Ő nem matekos.” „Nem szeret olvasni.” „Nem kreatív.” Mennyire veszélyesek ezek a mondatok? Lehet, hogy néha túl hamar mondjuk ki egy gyerekre, hogy ő valamiben egyszerűen „nem jó”?
Kozsánné Tóth Marianna:
Ezeket a mondatokat leginkább magunkban, vagy még ott sem lenne szabad kimondani, az a véleményem. Szülőként a fókuszpont-áthelyezés talán a legjobb megoldás. Ha csak a lassabban fejlődő területeire figyelek, a már romokban heverő önbizalmát nyomom még lentebb.
A kortársak kritikusak, gyakran kegyetlenek egymással, észre sem veszik, milyen nyomást gyakorolnak ezzel társukra. Soha nem tudhatjuk, mikor erősödik meg az adott területen a gyermek, hiszen egyedi a fejlődési üteme mindenkinek.
Emellett van olyan terület, ahol emelni tudjuk őket, elismerni tevékenységüket. Ne feledjük a szavak erejét. A dicséret emel, az elmarasztalás ilyen foka beég, nem ösztönöz arra, hogy törekedjek jobbá válni.
Pedig a motiváció legalább annyira fontos, mint a remek adottság, kiváló fejlesztési módszerek. A stresszmentes változás alapja, hiszen ki bízna önmagában, abban, hogy megy neki a feladatok megoldása, ha a saját szülei is azt hangoztatják, hogy sikertelen lesz a próbálkozás ...
Az előző részben:
Nem csak a tehetséges gyermek más – minden gyermek egyedi - Beszélgetés Kozsánné Tóth Mariannával a gyerekekben rejlő lehetőségekről, a tehetség felismeréséről és arról, mi minden maradhat rejtve egy bizonyítvány mögött
A következő részben
Mit tehet a szülő, ha a gyermek valamivel kapcsolatban már eleve azt mondja: „ezt nem szeretem”, „ez nekem nem megy”? Lehet-e játékosan közelebb hozni hozzá egy nehéz vagy elutasított területet? És hogyan változhat a külső motiváció belsővé?
A beszélgetés harmadik részében többek között ezekről, az önismeretről, a rezilienciáról, az én-mondatokról és a családi beszélgetések erejéről beszélgetünk Mariannával.
Szakértőnk: Kozsánné Tóth Marianna
Kozsánné Tóth Marianna magyar nyelv és irodalom, valamint finn nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, gyakorlatvezető mentortanár, tehetségfejlesztő tanár. Jelenleg a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium pedagógusa, 2018 óta pedig intézményi szintű tehetségfejlesztő szaktanácsadó és szakértő.
Pedagógusi pályája közel három évtizede alatt kiemelten foglalkozik a tehetséggondozás, a hátránykompenzáció, a tanulási önismeret és a tanulásmódszertan kérdéseivel. Saját fejlesztésű, gyakorlatközpontú programja, a Játékos Lépőkövek – Tanulási önismeret azt segíti, hogy a gyerekek jobban megismerjék saját működésüket, erősségeiket, nehézségeiket és tanulási lehetőségeiket.
Oktatás
A Kozsán-módszert általános és középiskolás diákok, valamint egyetemi hallgatók körében is alkalmazza. Kozsánné Tóth Marianna 11 éve vezeti a Kozsán TehetségMűhely szakmai munkáját, ahol a gyermekek egyéni képességeinek feltérképezésével és fejlesztésével foglalkozik.
Kozsánné Tóth Marianna további írásai, tanulmányai
Marianna a fenti témákhoz kapcsolódóan több tanulmányban és szakmai írásban is foglalkozik a tehetséggondozással, a tanulással, a gyermekek egyéni sajátosságaival és a kamaszok támogatásával. Az alábbi írásokban ezekről a kérdésekről részletesebben is olvashatunk:
A „Tehetséges oktatás” különösen jól kapcsolódik az első cikkhez, mert Marianna ott is hangsúlyozza: nem csak a tehetséges vagy a lassabban haladó gyermek más, hanem minden gyermek egyedi, saját erősségekkel és fejlesztendő területekkel.
Képek forrása: pexels.com és Kozsánné Tóth Marianna saját fotói
