A nyári szünet utáni visszatérés sok gyereknek nehéz lehet, még akkor is, ha egyébként jól érzi magát az óvodában. A hosszabb szünet ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy a gyerek több időt tölt otthon. Közben megváltozik a napirend, megszűnik a reggeli rohanás, több idő jut a szülőkkel, és eltűnik egy időre az a kötött ritmus, amelyhez az év során hozzászokott.

Amikor pedig újra eljön az első óvodai reggel, mindez egyik napról a másikra megváltozik.

Újra korábban kell kelni, fel kell öltözni, el kell indulni, el kell válni anyától vagy apától, és vissza kell kapcsolódni a közösség megszokott rendjébe. Ez egy kisgyereknek nagy váltás lehet.

A Child Mind Institute gyermekpszichológusai szerint a hosszabb szünet vagy vakáció után még azoknál a gyerekeknél is megjelenhet átmeneti szeparációs szorongás, akiknek korábban nem okozott gondot az elválás. A szakemberek szerint a legtöbb gyereknél az ilyen aggodalom idővel enyhül, különösen akkor, ha a szülő nyugodtan, következetesen segíti a visszatérést.

A „nem akarok óvodába menni” nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem szereti az óvodát

Amikor a gyerek reggel kijelenti, hogy nem akar óvodába menni, könnyű rögtön arra gondolni, hogy valami baj történt. Talán összeveszett valakivel, nem szereti már az óvónőt, vagy történt valami, amit nem mond el.

Ezeket a lehetőségeket természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni. A gyerek jelzéseit komolyan kell venni. De önmagában az, hogy a nyári szünet után sír vagy tiltakozik az indulás ellen, még nem bizonyítja, hogy rosszul érzi magát az óvodában.

Lehet, hogy egyszerűen az elválás nehéz.

A Child Mind Institute szakértői szerint az iskolába vagy közösségbe való visszatéréskor jelentkező átmeneti szorongás különösen azoknál a gyerekeknél lehet erősebb, akik eleve érzékenyebbek az elválásra. A szakemberek azt javasolják, hogy a szülő ne söpörje félre a gyerek érzéseit, de ne is erősítse fel az aggodalmat azzal, hogy minden reggel hosszasan arról kérdezgeti, fél-e az óvodától.

Ezért a „Miért nem akarsz menni?” helyett sokszor többet ér egy egyszerű mondat:

„Látom, hogy most nehéz újra elindulni. Megértem. Délután jövök érted.”

Ezzel egyszerre ismerjük el az érzését, és mutatjuk meg azt is, hogy bízunk benne.

A nyár alatt más lett a ritmus

A nyári szünetben sok családnál kitolódik a lefekvés és a reggeli ébredés ideje. Több a spontán program, kevesebb a kötöttség, és a gyereknek nem kell minden reggel egy pontosan kiszámított menetrendhez igazodnia.

A visszatérés ezért nemcsak érzelmi, hanem gyakorlati átállás is.

Ha a gyerek hetekig később feküdt le, majd egyik napról a másikra újra korán kell ágyba kerülnie, reggel pedig jóval korábban kell felkelnie, természetes lehet, ha az első napokban fáradtabb és nyűgösebb. Éppen ezért sokkal könnyebb lehet, ha a család már a visszatérés előtt fokozatosan közelít a korábbi napirendhez.

Nem kell egyik napról a másikra mindent visszaállítani. Elég lehet néhány nappal korábban elkezdeni valamivel korábban lefeküdni és felkelni, újra rendszeressé tenni a reggeleket, előre kikészíteni a ruhát, és beszélni arról, hogyan fog telni az első óvodai nap.

A kiszámíthatóság önmagában is kapaszkodót adhat. A Child Mind Institute szakértői szerint a következetes rutin segíthet abban, hogy a gyerek tudja, mire számíthat, és könnyebben kezelje az elválással járó nehéz pillanatokat.

A reggeli búcsúnál nem az a cél, hogy a gyerek egyáltalán ne sírjon

Talán ezt a legnehezebb elfogadni.

A szülő szeretné, ha a gyerek mosolyogva beszaladna az óvodába, integetne egyet, és már indulna is játszani. Ha azonban sír, kapaszkodik, vagy azt mondja, hogy „ne menj el”, nagyon nehéz otthagyni.

Ilyenkor sok szülő marad még egy kicsit. Aztán még egy ölelés. Még egy magyarázat. Még egy ígéret.

Csakhogy a túl hosszú búcsú nem feltétlenül könnyíti meg az elválást.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia HealthyChildren.org oldala kifejezetten rövid, kiszámítható búcsúrituálét javasol. A szakmai ajánlás szerint érdemes szeretettel elköszönni, kialakítani egy megszokott kis rituálét, majd következetesen elindulni. A hosszúra nyújtott búcsú ugyanis magát az elválási helyzetet is elnyújthatja.

Ez nem azt jelenti, hogy a gyereket sírva, érzéketlenül ott kell hagyni.

Éppen ellenkezőleg.

Lehet egy ölelés, egy puszi, egy mindig ugyanúgy elmondott mondat:

„Most elbúcsúzunk. Te bemész játszani, én pedig délután jövök érted.”

Aztán el lehet indulni.

És mi van, ha a gyerek azt mondja: „Nem akarok elválni tőled”?

Erre nem feltétlenül kell azt válaszolni, hogy „ugyan, nincs semmi baj”.

Hiszen számára abban a pillanatban igenis van valami nehéz.

Jobb lehet egyszerűen elismerni:

„Tudom, hogy hiányozni fogok. Nekem is hiányozni fogsz. És délután újra találkozunk.”

A gyerek így nem azt tanulja meg, hogy az érzése rossz vagy túlzó, hanem azt, hogy a nehéz érzés kibírható, és az elválásnak van vége.

A szakemberek szintén azt hangsúlyozzák, hogy a gyerek érzéseinek elismerése mellett a szülőnek érdemes nyugodt maradnia, és azt sugároznia, hogy bízik abban: a gyerek képes megbirkózni a helyzettel.

Ne akarjuk mindenáron kiszedni belőle, mi történt az oviban

Délután sok szülő első kérdése:

• „Na, milyen volt?”
• „Mit csináltatok?”
• „Mi történt?”

A válasz pedig gyakran:

„Semmi.”

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyereknek rossz napja volt. Lehet, hogy egyszerűen még nincs kedve beszélni róla, vagy egy óvodás számára túl nehéz egy egész nap eseményeit úgy összefoglalni, ahogy egy felnőtt várná.

Sokszor jobb egy konkrét kérdés: „Kivel játszottál?”, „Mi volt ma a legjobb?”, „Volt valami, ami nem tetszett?”

De az is teljesen rendben van, ha a szülő nem kérdez tovább.

Lehet, hogy a gyerek majd játék közben mond valamit. Vagy este, fürdés közben. Vagy lefekvés előtt jut eszébe egy történet.

A lényeg inkább az, hogy érezze: ha szeretné elmondani, van kinek.

Mikor érdemes már komolyabban utánanézni?

Az első néhány nehéz reggel önmagában még nem feltétlenül ad okot aggodalomra.

Más a helyzet, ha a visszatérés nehézsége tartósan fennáll, egyre erősebbé válik, vagy a gyerek már nemcsak tiltakozik, hanem rendszeresen testi tüneteket produkál, például fáj a hasa vagy a feje, illetve egyre inkább elutasítja az óvodába járást.

A Child Mind Institute szerint ha a szorongás nem múlik, és már akadályozza a gyereket abban, hogy részt vegyen az iskolai vagy közösségi életben, érdemes szakember segítségét kérni.

Ilyenkor különösen fontos beszélni az óvodapedagógussal is. A szülő ugyanis csak azt látja, mi történik az óvoda ajtajáig. Az óvodapedagógus viszont arról is tud információt adni, hogy mi történik a gyerekkel azután, hogy a szülő elmegy.

Lehet, hogy tíz perc múlva már önfeledten játszik.

De az is lehet, hogy egész délelőtt visszahúzódó marad.

A kettő között nagyon nagy különbség van.

A gyerek közben rengeteget változhatott

A nyári szünet végén nem feltétlenül ugyanaz a gyerek lép be újra az óvoda ajtaján, aki júniusban elbúcsúzott.

Lehet, hogy önállóbb lett. Lehet, hogy bátrabb. Lehet, hogy közben új dolgok érdekelték, új élmények érték, vagy éppen olyan változások történtek benne, amelyek miatt most érzékenyebben reagál valamire.

Ezért a visszatérés nem feltétlenül egyszerűen a régi napirend folytatása.

Ez egy újrakezdés is.

A cél pedig nem az, hogy a gyerek egyetlen nap alatt újra pontosan ugyanúgy működjön, mint nyár előtt.

Adjunk neki néhány napot.

Legyenek ismét kiszámíthatóak a reggelek. Legyen egy megszokott búcsúrituálé. Legyen lehetősége beszélni, ha szeretne. És legyen otthon olyan idő, amikor nem kell teljesítenie semmit, csak megérkezhet a nap végén.

Mert a nyár véget érhet úgy is, hogy közben nem kell minden nyári szokást egyik pillanatról a másikra eltörölni.

Maradhat az esti összebújás.

Maradhat a közös beszélgetés.

Maradhat egy kis játék lefekvés előtt.

A nyár élményei pedig ott maradhatnak benne akkor is, amikor újraindul az óvodai hétköznap.

És ha az első reggeleken sír, talán nem az legyen az első gondolatunk, hogy:

„Mi baja van az óvodával?”

Lehet, hogy egyszerűen csak ezt próbálja elmondani:

„Anya, olyan jó volt veled egész nyáron. Még maradnék egy kicsit.”

És ez nem feltétlenül az óvoda elutasítása.

Lehet, hogy egyszerűen annak a jele, hogy nagyon jó volt együtt.

Nyitókép forrása:  magnific.com