Mit jelent az, hogy „curling-szülő”?

A curling-szülő kifejezés a téli sportágból ismert mozdulatra utal: ahogyan a curling játékosai seprűvel simítják el a jeget a korong előtt, ugyanúgy próbálják ezek a szülők minden akadályt eltakarítani a gyermekeik elől. A cél? Egy zökkenőmentes, „tökéletes” életút, lehetőleg csalódások, kudarcok és fájdalmak nélkül.

A curling-szülő nem csak „ott lebeg” a gyermeke felett, mint egy helikopter, hanem aktívan beavatkozik: megírja a házi feladatot, intézkedik a tanároknál, konfliktusokat old meg a gyerek helyett, és még a legapróbb nehézségeket is elsimítja, mielőtt azok a gyermek látóterébe kerülnének.

Még extrémebb verziók: fűnyíró- és hókotró-szülők

A „fűnyíró-szülő” egy fokkal tovább megy: ők nemcsak elsimítják, hanem egyszerűen „letarolják” a gyerek útjából az akadályokat. És ott vannak a „hókotró-szülők” is, akik már-már könyörtelen elszántsággal takarítják el a legkisebb nehézségeket is, nehogy a gyermeknek meg kelljen küzdenie bármivel.

Kritika minden szülőre – de miért?

A szülők sokszor azt érzik, hogy bármelyik nevelési irányt választják is, valamiért mindig rosszul csinálják. Hol túl szigorúak, hol túl engedékenyek, hol túlságosan jelen vannak, máskor meg nem eléggé. A sok szülői címke inkább gúnyosan hat, mintsem segítségként.

Ahogyan Nora Imlau neves német nevelési szakértő is megfogalmazza: „Ezek a címkék gyakran szarkasztikus hangvételűek, és azt sugallják, hogy a szülők mindig valamit elrontanak. Pedig én olyan szülőgenerációt látok, amely óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy szeretetteljesen, odafigyelve nevelje a gyerekeit, és egyensúlyba hozza minden családtag szükségleteit.”

Imlau maga is négygyermekes édesanya, és a gyermeki igényeket középpontba helyező nevelési szemlélet – az úgynevezett „needs-based parenting” – elkötelezett híve. (A „needs-based parenting” magyarul igényalapú nevelést jelent. Ez a szemlélet azt helyezi előtérbe, hogy a szülők a gyermek egyéni szükségleteihez igazítják a nevelési módszereiket, ahelyett, hogy előre meghatározott szabályrendszert vagy társadalmi elvárásokat követnének.

Hol húzódik a határ  gondoskodás és túlzás között?

A címkézések gyakran elhomályosítják a valódi dilemmát: hogyan lehet egyensúlyt találni a védelem és az önállóság támogatása között? Mert bár jogos a vágy, hogy megóvjuk a gyermeket a csalódástól, ugyanennyire fontos az is, hogy megtanulja kezelni a kudarcokat, dönteni, felelősséget vállalni – és akár hibázni is.

Egy német tanulmány, "Az intenzív szülőség Németországban", rávilágít: a szülői szerepek az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak. Az autoriter nevelést felváltotta a gyerekközpontú megközelítés, ahol a szülők igyekeznek jelen lenni, figyelni, támogatni.

Ez a változás sok szempontból pozitív, de hordoz veszélyeket is: „Ha a szülői jelenlétet nem igazítjuk a gyerekek növekvő önállóságához, az gátolhatja a felelősségvállalás és az önszabályozás fejlődését.” A túlzott kontroll hatására a gyerekek nehezebben döntenek, kevésbé mernek kockáztatni – és könnyen elveszítik az önállóság iránti bizalmukat.

Tényleg mindent magunknak kell kitalálnunk?

Sokan a mai szülők közül úgy érzik: semmiféle mintát nem kaptak arra, hogyan kell jól nevelni egy gyereket ebben az új világban. Nincsenek „használati utasítások”, nincs egyértelműen jó megoldás. A legtöbben próbálnak szeretetteljesen, jelenlévő módon nevelni – és ezért inkább elismerés, semmint elmarasztalás járna.

Persze, amikor a gondoskodás átcsap kontrollba, az már nem támogató, hanem akadályozó. De ahelyett, hogy megszégyenítenénk a szülőket, inkább támogatnunk kellene őket abban, hogy észrevegyék, ha túllőttek a célon. Nem kioktatásra, hanem biztató visszajelzésekre van szükség. Mert aki támadva érzi magát, nem változik – csak védekezik.

Társadalmi elvárások kontra valódi szükségletek

Ne feledjük: a „curling-szülő-jelenség” részben annak is a következménye, hogy a társadalom folyamatosan azt sugallja: csak akkor vagy jó szülő, ha mindent feláldozol a gyerekedért. Csakhogy ez az önfeláldozó ideál nemcsak a szülőt fárasztja ki – de a gyermeket is megfoszthatja attól a fejlődési tértől, amelyre szüksége lenne.

Ahogy egy másik német tanulmány, az "Szülőnek lenni Németországban" megállapítja: a szülőkre nehezedő elvárások megnehezítik, hogy megtalálják az egészséges egyensúlyt a gyermek kontrollálása és az autonómiájának támogatása között.

Összefoglalva: nem ítélet kell, hanem iránytű

Az új típusú szülői viselkedésformák – mint a curling-szülőség – nem feltétlenül „rosszak”. Sőt, azt jelzik, hogy ma rengeteg szülő valóban jelen akar lenni, oda akar figyelni, és a lehető legjobbat akarja adni a gyermekének.

A gond ott kezdődik, amikor ez a gondoskodás akadályozóvá válik. De a megoldás nem a címkézés és gúnyolódás, hanem a támogatás, önreflexió és a közös tanulás.

Mert végső soron: a legtöbben nem tökéletesek akarunk lenni – csak elég jó szülők.

A cikk forrása: Eltern.de
Nyitókép forrása: Freepik.com