Csiklandozás: móka vagy határátlépés? – Amit minden szülőnek tudnia kell

• Szerző: PMM

A gyerekek kacaja sokszor a legszebb hang a világon – de vajon tényleg minden nevetés a jókedvet tükrözi? A kényszeres csiklandozás – amikor a gyerek menekülni próbál, de a felnőtt folytatja – sokkal több, mint egy ártalmatlan játék. Fontos, hogy megértsük: a csiklandozás nem mindig vicces, és a határok tiszteletben tartása kulcsfontosságú a szülő-gyerek kapcsolatban.

Apuka ül a kanapén és csiklandozza a kisfiát

Miért problémás a kényszeres csiklandozás?

A gyerekek nevetése csilandozás közben gyakran nem önfeledt nevetés. Sokan nem is tudják, hogy a csiklandozás által kiváltott kacaj reflexszerű, és gyakran a felnőttek testi fölényét tükrözi:

  • A csiklandozás során a gyerek nem tud „kiszállni” a helyzetből – még ha látszólag nevet is, lehet, hogy kényelmetlenül vagy tehetetlennek érzi magát.

  • A túl erős, hosszan tartó csiklandozás fájdalmat is okozhat – a hasizmok, bordák, sőt a tüdő is megfájdulhat a folyamatos nevetéstől.

  • A gyerek megtanulhatja, hogy a teste felett más dönt – ez aláássa a saját testi határainak érzését és az önbizalmát.

Miért fontos a gyerekek testi integritása?

A testi integritás – vagyis a testünk feletti önrendelkezés – alapvető jog és szükséglet. Ha a gyerekek azt tapasztalják, hogy a felnőttek figyelmen kívül hagyják a „stop” jelzéseiket, akkor azt tanulják meg: az ő testük határait mások átléphetik.

Ez nemcsak a kicsiklandozásra igaz, hanem minden olyan helyzetre, ahol a gyerekek komfortérzete sérül. A szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat része, hogy figyeljünk a gyerek jelzéseire – a nevetés mögött rejlő érzésekre is.

Mit tehetünk a csiklandozás helyett?

A gyerekeknek sokszor valóban szükségük van testi kapcsolatra, közelségre – de ezt nem kell a kényszerkacaj árán megadni. Íme néhány ötlet, amivel játékos, mégis tiszteletteljes módon lehet kielégíteni ezt az igényt:

  • Rövid, előre egyeztetett „csiklandozás” – csak addig, amíg a gyerek is valóban élvezi.

  • Játékos birkózás vagy „párnacsata” – ahol a gyerek is irányíthatja a játékot, és bármikor jelezheti, ha elég volt.

  • Közös nevetős játékok – mint például egy vicces mesélés vagy a „kuncogós” mesék, ahol a nevetés önkéntes és valódi.

  • Finom, szeretetteljes testi kontaktus – masszázs, simogatás, ölelés, aminek a gyerek is örül és amit bármikor megállíthat.

Zárszó: figyeljünk a gyerek érzéseire!

A gyerekek testi határainak tisztelete a legnagyobb ajándék, amit adhatunk. A kacagásnak is szabad választásnak kell lennie – nem valami olyannak, amiben a gyerek tehetetlenül „szerepet játszik”. A szeretet nem kényszer, a játék nem fájdalom – legyünk olyan partnerek a játékban, akikre a gyerek mindig számíthat!

Cikk forrása: Via 
Nyitókép forrása: Freepik.com