Túltervezett gyerekkor. Talán így lehetne legjobban összefoglalni sok mai kisgyermek mindennapjait. A szülők – jó szándékkal – fejlesztő foglalkozásokra viszik őket, beíratják zeneórára, korrepetálásra, idegen nyelvre, sőt néha még az iskola előtt megpróbálják megtanítani őket olvasni, számolni, írni. Hiszen a cél az, hogy előnyben legyen, könnyebb dolga legyen, ne maradjon le, ugye?

De mi van akkor, ha épp ezzel a gondosan megtervezett, fejlesztésekkel teletűzdelt gyerekkorral rontjuk el azt, amit a leginkább meg szeretnénk védeni: a gyermek belső világát, kíváncsiságát, szabadságát?

Egy neves német agykutató, Gerald Hüther szerint pontosan ez történik, és ez a fajta nevelési hiba egész életre nyomot hagyhat a gyermek lelkén.

Szeretettel, de rossz irányba – amikor a szülői vágy erősebb, mint a gyerek érdeklődése

Sok szülő (és ki ne ismerné ezt a helyzetet?) nem csak a gyermek jövőjét igyekszik építeni, hanem a saját vágyait, beteljesületlen álmait is megpróbálja „bepótolni” rajta keresztül.

„Én sosem tanulhattam zongorázni – de a lányom legalább megkapja az esélyt!”
„Soha nem volt önbizalmam, de a fiam biztos, hogy jó szónok lesz, már most jár színjátszóra!”
„Nem vittek sehová gyerekként, de most minden hétvégére szervezek valamit, hogy neki jobb legyen!”

Ezek a mondatok mind jó szándékúak, de közben elfeledkeznek egy alapvető igazságról: a gyermek nem a szülő másolata.

Ő egy önálló, felfedezésre váró, saját vágyakkal és tempóval rendelkező személyiség. Amikor túlságosan ráerőltetjük, hogy „mi a jó neki”, épp azt vesszük el tőle, amit legjobban fejleszteni szeretnénk: az önállóságát, a lelkesedését, a belső motivációját.

A túlzott fejlesztés gátolja az agy fejlődését – állítja a tudomány

Gerald Hüther, agykutató a német Focus Online-nak adott interjújában világosan kifejti: nem az a gyermek tanul jól, akit minél több tanfolyamra visznek, hanem az, akit hagynak szabadon felfedezni.

„A gyerekeknek veleszületett felfedezőkedvük van – egészen addig, amíg valaki meg nem mondja nekik, hogy most mit kell csinálni” – figyelmeztet Hüther.

Az igazi fejlődés – akár szellemi, akár lelki – akkor következik be, ha a gyermek saját maga fedezi fel a világot. Ha kérdezhet, ha kíváncsi lehet, ha kipróbálhat dolgokat, amiket ő választ.

Ha ezt a természetes tanulási vágyat túl korán elnyomjuk, ha mindig „készen adjuk” a tudást, vagy elvárjuk, hogy az érdeklődése egy meghatározott irányba mozduljon, akkor hosszú távon azt kockáztatjuk, hogy elveszti a motivációját, az önbizalmát – és a saját gondolkodásmódját.

A játék nem luxus, hanem alapjog – és létfontosságú

A szülők gyakran azt gondolják, hogy a szabad játék „időpocsékolás” – különösen, ha lehetne helyette angolt tanulni, zenélni, sportolni.

Pedig a gyermek a szabad játékban tanulja meg a legtöbb életre szóló készséget:
– hogyan oldjon meg problémákat,
– hogyan gondolkodjon másként,
– hogyan kapcsolódjon másokhoz,
– hogyan legyen kreatív, és
– hogyan fedezze fel a világot a saját szemén keresztül.

Hüther ezért is írta meg a „Rettet das Spielen!” (Mentsük meg a játékot!) című könyvét, melyben szenvedélyesen kiáll amellett, hogy a játékos, szabad gyerekkor nem kiváltság – hanem létszükséglet.

Nem kell tökéletesnek lenni – elég, ha boldog

A szülői aggodalom érthető. Ki ne szeretné, hogy a gyermeke jól érvényesüljön, sikeres legyen, boldoguljon egy gyorsuló, versengő világban?
De talán elfelejtettük a legfontosabbat: a boldogság nem attól jön, hogy minden képzést kipipáltunk, hanem attól, hogy önazonosak lehetünk.

A gyerekek nem attól válnak boldoggá és erőssé, hogy mindenből a legjobbak – hanem attól, hogy valaki elfogadja őket úgy, ahogy vannak.
A fejlődés pedig nem attól lesz gyorsabb, ha erőltetjük – hanem ha támogatjuk, figyeljük, és időt, teret adunk neki.

A legnagyobb szülői bátorság talán nem az, hogy mindent megszervezünk, mindenhová elvisszük, mindenre megtanítjuk a gyereket.
Hanem az, hogy időt adunk neki arra, hogy önmaga lehessen.
És közben bízunk benne – és önmagunkban is.

A cikk forrása: Eltern.de
Nyitókép forrása: Freepik.com