„Anya, ne menj el!” – Mit tehetünk, ha gyermekünk nehezen viseli az elválást?
A szeparációs szorongás természetes, de olykor próbára teszi a családokat
• Szerző: PMM
Kevés szülő van, aki ne élte volna már át a szívszorító pillanatot, amikor a kisgyermeke könnyes szemekkel kapaszkodik belé: „Anya, ne menj el!” vagy „Apa, ne hagyj itt!”. A szeparációs szorongás természetes része a fejlődésnek, de bizony vannak helyzetek, amikor túlzottá válik, és megnehezíti a mindennapokat – akár a bölcsődei, óvodai, iskolai beszoktatást is. Jó hír, hogy megértéssel és következetes támogatással a szorongás enyhíthető, és a gyermek önbizalma erősíthető.

Mi is pontosan a szeparációs szorongás?
A szeparációs szorongás lényege, hogy a gyermek nehezen viseli az elválást a biztonságot nyújtó személytől, általában a szülőtől. Ez az érzelmi reakció jellemzően 6-8 hónapos korban kezd megjelenni, amikor a baba már képes felismerni, hogy az anya vagy apa távol van, és azt is érzékeli, hogy ez bizonytalan, ideiglenes állapot. Később, 1-3 éves kor között, különösen erőteljesen jelentkezhet, mivel ekkor a gyermek már mozgásban és gondolkodásban is önállóbb, de érzelmileg még erősen kötődik.
Mikor tekinthető normálisnak?
Fontos tudni, hogy a szeparációs szorongás életkori sajátosság, és bizonyos fokig minden kisgyermeknél megjelenik. A bölcsődei és óvodai beszoktatás idején például teljesen természetes, ha egy gyermek sír, ragaszkodik a szülőhöz, és nehezen válik el. A legtöbb esetben ez a szorongás enyhül, amikor a kicsi megszokja az új környezetet és kapcsolatot alakít ki a gondozókkal.
Mikor érdemes jobban odafigyelni?
Ha a szeparációs szorongás hónapok múltán sem csillapodik, ha a gyermek már 6-7 éves kora felett is erős pánikot él át minden elválásnál, vagy testi tünetek (hasfájás, fejfájás) jelentkeznek iskolába indulás előtt, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Az ilyenkor diagnosztizált szeparációs szorongás zavar már pszichológiai támogatást igényelhet.
Hogyan segíthet a szülő és a pedagógus?
- Legyünk következetesek! Fontos, hogy az elválás ne váljon hosszan elnyújtott, drámai jelenetté. Egy rövid, szeretetteljes búcsú és a biztos ígéret, hogy visszajövünk, sokat segít a gyermek biztonságérzetének erősítésében.
- Készüljünk fel előre! Ha tudjuk, hogy új közegbe kerül (bölcsi, ovi, iskola), már hetekkel korábban beszélgessünk vele erről, olvassunk meséket a témáról, és akár látogassuk meg a helyszínt.
- Engedjük meg az érzéseit! Ne bagatellizáljuk a félelmét („Nincs itt semmi baj!”), inkább ismerjük el: „Tudom, hogy most nehéz neked, de biztos vagyok benne, hogy meg tudod oldani.”
- Erősítsük a kötődést! A nap végén legyen idő a közös, minőségi együttlétre, hogy a gyermek érezze, az elválás mindig csak ideiglenes.
Mi történik, ha elhúzódik a szorongás?
Ha a gyerek hosszabb időn át extrém módon ragaszkodik, vagy az elválás komolyan befolyásolja a tanulását, alvását, társas kapcsolatait, érdemes gyermekpszichológus vagy nevelési tanácsadó segítségét kérni. Fontos tudni, hogy a szeparációs szorongás kezelhető, és a megfelelő támogatással a gyermek megtanulja biztonságosan átvészelni az elválásokat.Összegzés
Összegzés
A szeparációs szorongás a gyermek fejlődésének természetes része, ugyanakkor komoly érzelmi megterhelést jelenthet nemcsak a kicsinek, hanem a szülőnek is. Megértéssel, tudatos felkészüléssel és következetes neveléssel azonban átlendülhetünk ezen a nehéz időszakon, és gyermekünk megerősödve, önállóbban folytathatja útját.
A cikk forrása: Eltern.de
Nyitókép forrása: Freepik.com