Aztán jön a magyarázkodás. „De hát ezt szereted!” „Tegnap is ezt etted.” „Legalább kóstold meg!” A gyerek pedig egyre határozottabban tiltakozik, a szülő pedig egyre kevésbé érti, hogyan lehet valaki egyik napról a másikra ennyire válogatós.

A végén sokszor készül egy másik vacsora is. Nem azért, mert a szülő elkényezteti a gyereket, hanem mert egyszerűen szeretné, ha enne valamit. A tányérban maradt étel pedig megy a kukába.

Ha ez néha történik meg, valószínűleg senki nem csinál belőle nagy ügyet. Ha azonban szinte minden nap ugyanígy zajlik a vacsora, az étkezés hamar az egész család egyik legstresszesebb része lehet.

Pedig a válogatósság sok kisgyereknél egy teljesen természetes fejlődési szakasz.

Miért utasít el valamit, amit korábban még szeretett?

A kisgyerekek ízlése különös módon tud változni. Amit egyik héten lelkesen megesznek, azt a következő héten már meg sem akarják kóstolni. És ez különösen bosszantó lehet a szülőnek, amikor pontosan ugyanazt az ételt tesszük eléjük, amit néhány nappal korábban még jóízűen megettek.

Ennek több oka is lehet. A gyerekeknél természetes, hogy óvatosabban közelítenek az ismeretlen ételekhez, és egy új íz, szag vagy állag elfogadásához több találkozásra is szükségük lehet. Közben az ízlésük is változik, ráadásul az sem mindegy, mennyire éhesek, fáradtak vagy éppen milyen hangulatban vannak.

Ezért nem feltétlenül érdemes egyetlen elutasításból arra következtetni, hogy „ezt a gyerek soha nem fogja megenni”.

Lehet, hogy csak ma nem kéri.

És ez nem ugyanaz.

A vacsora akkor válik igazán nehézzé, amikor már nem az ételről szól

A legtöbb szülőnek nem az okozza a legnagyobb gondot, hogy a gyerek nem szereti a tökfőzeléket. Sokkal inkább az, amikor az étkezésekből rendszeresen vita lesz.

A gyerek nem akarja megenni, amit elé tesznek, a szülő pedig próbálkozik. Először kedvesen, aztán egyre határozottabban. „Csak egy falatot.” „Kóstold meg.” „Nem kell az egészet.” „Legalább a húst edd meg.” A gyerek erre még jobban ellenáll. Egy idő után már senki nem a vacsorára figyel. A szülő azt érzi, hogy hiába főz, a gyerek pedig azt, hogy az étkezésnél mindig meg kell védenie a saját akaratát.

Ilyenkor érdemes egy kicsit hátralépni, mert az evés könnyen hatalmi kérdéssé válhat. Márpedig ebből egyik fél sem jön ki igazán jól.

Nem kell minden este külön gyerekmenüt főzni

Az sem jó megoldás, ha a gyerek minden alkalommal megkapja azt az ételt, amit éppen kér. Ha a család vacsorára rakott zöldséget eszik, és a gyerek kijelenti, hogy ő ebből nem kér, nem feltétlenül kell öt perc múlva elővenni a virslit, csak hogy biztosan egyen valamit. De az sem cél, hogy egy kisgyerek rendszeresen éhesen maradjon.

A kettő között lehet megtalálni azt a megoldást, amelyik a családnak is működik. Ha új vagy kevésbé kedvelt étel kerül az asztalra, mellé kerülhet valami olyan is, amit a gyerek általában elfogad. Lehet ez egy kis kenyér, rizs, burgonya, joghurt vagy gyümölcs. Így nem kell külön vacsorát főzni, mégsem kerül olyan helyzetbe a gyerek, hogy egy számára teljesen elfogadhatatlan étel előtt ülve kelljen választania az éhezés és az engedelmesség között.

És az adaggal is érdemes óvatosan bánni. A felnőtt szemével nézve egy kisgyerek tányérjára könnyű túl sok ételt tenni, a nagy adag pedig már önmagában elveheti a kedvét az evéstől. Sokkal egyszerűbb, ha kevesebbet kap, és kérhet még, ha éhes maradt.

A „csak kóstold meg” sem mindig segít

Szülőként teljesen érthető, hogy szeretnénk, ha a gyerek legalább megkóstolná azt, amit főztünk. Csakhogy ha minden új étel körül külön meggyőző hadművelet indul, azzal könnyen pont az ellenkezőjét érhetjük el.

A gyerek azt tanulhatja meg, hogy a számára ismeretlen ételhez kellemetlen helyzet társul. Anya vagy apa kérdezgeti, győzködi, figyeli, mennyit evett, és minden falatnak jelentősége lesz.

Pedig egy új étel elfogadásához idő kellhet.

Előfordulhat, hogy először csak nézegeti, később megérinti, megszagolja, aztán egy másik alkalommal végre megkóstolja. Nem biztos, hogy az első kóstolás után megszereti, de ettől még megtörtént valami fontos: találkozott vele úgy, hogy közben nem kellett harcolnia.

A zöldségnek sem kell mindig elbújnia

Sok szülő ismeri a trükköt: ha a gyerek nem eszi meg a zöldséget, majd belecsempésszük valamibe. A cukkini bekerül a fasírtba, a répa a muffinba, a zöldség pedig szépen eltűnik a szószban.

Ennek természetesen lehet helye a családi konyhában, de hosszú távon az sem baj, ha a gyerek magát az alapanyagot is látja. Nem kell azonnal megennie, és nem kell abból ügyet csinálni, ha a tányér szélén marad.

Ha rendszeresen találkozik vele, előbb-utóbb ismerősebbé válhat számára.

Ezért a brokkolit sem feltétlenül kell az utolsó falatig eltüntetni a szószban. Lehet, hogy egyszerűen ott lesz a tányéron a hús és a krumpli mellett. A gyerek pedig majd eldönti, mikor jut el odáig, hogy meg is kóstolja.

És közben mi legyen az étellel?

A válogatós gyerekek mellett bizony könnyen összegyűlik a megmaradt étel. Egy falat ebből, két falat abból, egy egész adag valamiből, amit a gyerek mégsem kért. Ha ehhez még hozzávesszük azokat az ételeket is, amelyeket a szülő külön készít el neki, már jelentős mennyiség kerülhet a kukába.

Ezért is érdekes, hogy a Nébih Maradék nélkül programja éppen az élelmiszer-pazarlás csökkentésére hívja fel a figyelmet. A program tizedik évfordulójához kapcsolódóan szeptember 11-én családi rendezvényt is tartanak a Millenárison.

Persze egy kisgyerek maradék étele nem önmagában fogja megoldani az élelmiszer-pazarlás problémáját, de családi szinten igenis számít, hogy mennyit készítünk, mekkora adagot szedünk a tányérra, és mit tudunk felhasználni másnap.

A tegnapi sült hús például nem feltétlenül szemét. Lehet belőle másnap szendvics, saláta vagy egy új étel része. A maradék köretből is készülhet valami más, és sokszor már azzal is sokat teszünk, ha nem főzünk egyszerre három napra, amikor tudjuk, hogy a család úgyis mást kíván majd.

Nem kell minden étkezésnek tökéletesnek lennie

Talán ezt a legnehezebb elfogadni.

A szülő szeretné, ha a gyereke változatosan étkezne. Zöldséget, gyümölcsöt, húst, gabonaféléket is enne, és természetesen azt is szeretnénk, hogy mindenből eleget kapjon.

Közben pedig ott van egy három- vagy négyéves gyerek, aki egy teljesen átlagos keddi napon kijelenti, hogy a tésztán csak akkor hajlandó megenni a sajtot, ha az külön van, a paradicsom pedig hozzá sem érhet a tányérjához.

Ezeken a helyzeteken lehet bosszankodni, de talán nem érdemes minden alkalommal háborút indítani.

Az egészséges étkezési szokások ugyanis nem egyetlen vacsora alatt alakulnak ki. Sokkal inkább abból, amit a gyerek hosszú időn keresztül lát otthon: hogyan esznek a szülei, milyen ételek kerülnek az asztalra, van-e lehetősége új dolgokat kipróbálni, és milyen hangulatban zajlanak a közös étkezések.

Van, amikor már nem egyszerű válogatósságról beszélünk

Az sem igaz azonban, hogy minden étkezési nehézséget el kell intézni azzal, hogy „majd kinövi”.

Ha egy gyerek étrendje nagyon kevés ételre szűkül, bizonyos állagokat szinte teljesen elutasít, evés közben rendszeresen öklendezik, fulladozik, fájdalmat jelez, nem fejlődik megfelelően, fogy, vagy az étkezések körüli konfliktusok már a család egész életét meghatározzák, érdemes gyermekorvossal beszélni.

Ilyenkor lehet, hogy nem egyszerű válogatósságról van szó, és szükség lehet dietetikus vagy más szakember segítségére is.

A szülőnek nem az a dolga, hogy maga próbálja megfejteni, mi áll a háttérben. Elég észrevenni, ha valami már nem fér bele abba, amit a legtöbb kisgyereknél tapasztalunk.

Talán néha jobb elengedni azt az egy falatot

Egy családi vacsorán nem az a legfontosabb, hogy mindenki ugyanannyit és ugyanabból egyen.

Lehet, hogy a gyerek ma nem kér a zöldségből. Lehet, hogy holnap már megkóstolja. Az is lehet, hogy még hónapokig nem fogja szeretni.

Közben viszont megtanulhatja, hogy az asztalnál lehet beszélgetni, kérni, választani, új ételekkel találkozni, és azt is lehet mondani, hogy valamiből most nem kérek.

A szülő pedig közben megőrizheti azt, ami talán sokkal fontosabb egy tökéletesen kiürített tányérnál: hogy az étkezés ne mindennapos harc legyen.

Mert végül nem az a cél, hogy ma este minden falat elfogyjon.

Hanem az, hogy a gyerek hosszú távon megtanuljon örömmel és biztonságosan enni – és közben a családi vacsora is maradjon az, aminek lennie kellene: egy közös étkezésnek, nem pedig minden este ugyanannak a csatának.

Fontos: a cikk általános tájékoztatást ad, nem helyettesíti a gyermekorvosi vagy dietetikusi tanácsadást. Ha a gyermek étkezése tartósan nagyon beszűkült, fejlődési vagy súlyprobléma jelentkezik, illetve az evés fájdalommal, öklendezéssel vagy fulladással jár, érdemes szakemberhez fordulni.

Nyitókép forrása: pexels.com