Augusztus közepén sok családban már kezdődik a visszaszámlálás. Előkerülnek a tanszerlisták, készül az iskolatáska, lassan vissza kell állítani a napirendet, és közben ott motoszkálhat a szülő fejében a kérdés: vajon felkészült már a gyerek?

Tudja a betűket? Elég ügyesen számol? Szépen fog ceruzát? Elég önálló? Mi van, ha szeptemberben a többiek már előrébb tartanak?

És ilyenkor könnyű belecsúszni abba, hogy a nyár utolsó heteit is a felkészítés szolgálatába állítjuk.

Egy kis gyakorlás még nem árt. Egy kis olvasás. Egy kis számolás. Egy feladatlap. Aztán még egy.

Csakhogy van egy pont, ahol már nem a gyerek felkészítéséről van szó, hanem arról, hogy a szülő megpróbálja előre bebiztosítani, hogy minden rendben legyen.

A szülői aggodalom könnyen feladatlistává változik

Az iskolakezdés nagy váltás a gyerek életében, ezért teljesen érthető, ha a szülő szeretné megkönnyíteni számára az átmenetet. A probléma nem azzal van, hogy készülünk.

Hanem azzal, ha úgy érezzük: mindent nekünk kell előre megoldanunk.

Ha a gyerek még nem olvas folyékonyan, gyorsan előkerül egy gyakorlófüzet. Ha nehezen koncentrál, jönnek a fejlesztő játékok. Ha nem szeret rajzolni, gyakoroljuk a finommotorikát. Ha nem elég önálló, augusztusban hirtelen minden reggel „iskolai tréning” lesz.

A háttérben pedig gyakran egy nagyon emberi félelem áll:

„Mi van, ha miattam nem lesz elég felkészült?”

Pedig az iskolára való felkészülés nem egy augusztusi vizsga, amelyen a gyereknek szeptember 1-jén bizonyítania kell.

A szakmai megközelítések egyre inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy az iskolai készenlét nem szűkíthető le arra, hogy egy kisgyerek hány betűt ismer vagy milyen gyorsan számol. A társas-érzelmi készségek, az önszabályozás, a kommunikáció, az önállóság, a mozgás és a kíváncsiság legalább ilyen fontosak.

Nem biztos, hogy az a gyerek lesz előnyben, aki augusztusban a legtöbbet gyakorolt

A szülő könnyen úgy érezheti, hogy minél több mindent tud a gyerek szeptemberben, annál könnyebb lesz neki.

Csakhogy az iskola nemcsak arról szól, hogy mit tud már.

Arról is szól, hogy hogyan viseli, ha valami nem sikerül elsőre.

• Tud-e segítséget kérni?
• Mer-e kérdezni?
• Képes-e kivárni a sorát?
• El tudja-e mondani, ha valami bántja?
• Meg tud-e birkózni azzal, hogy a mellette ülő gyerek valamiben ügyesebb nála?
• Képes-e egyedül felvenni a cipőjét, elpakolni a holmiját, megtalálni a füzetét?

Ezek egy része nem gyakorlófüzetből tanulható meg.

És különösen nem attól, ha a nyár utolsó heteiben a gyerek azt érzi: folyamatosan teljesítenie kell.

A játék nem elvesztegetett idő

Ha egy nagycsoportos gyerek augusztus közepén inkább legózik, biciklizik, társasozik, fára mászik, rajzol, kavicsokat gyűjt vagy a barátaival játszik, nem feltétlenül az történik, hogy „nem készül az iskolára”.

Lehet, hogy éppen nagyon sok mindent gyakorol.

A közös játék során kommunikál, szabályokat követ, alkudozik, várakozik, problémát old meg, veszíteni tanul, újrakezd, figyel másokra és használja a képzeletét. A játékos, tapasztalati tanulás fontosságát a friss szakmai összefoglalók is hangsúlyozzák: a kisgyerekek fejlődésében a felfedezés, a mozgás, az építés, a rajzolás és a szabad játék nem valamiféle „iskola előtti időhúzás”, hanem a tanulás fontos közege.

Vagyis lehet, hogy amikor azt mondjuk:

„Most már ne csak játssz, mindjárt iskola!”

akkor éppen azt vesszük el tőle, amire ebben az életkorban még nagy szüksége van.

Néha a szülőnek kell elengednie a „mindent előre” gondolatát

Az iskolakezdés előtt könnyű összehasonlítani.

• „A szomszéd kislány már olvas.”
• „A barátja fejben számol.”
• „Az unokatestvére már szépen írja a nevét.”
• „Nekünk is kellene valamit csinálnunk.”

Csakhogy a gyerekek nem egyszerre érkeznek ugyanoda.

És az sem biztos, hogy az a gyerek indul a legjobb helyzetből, aki szeptemberben a legtöbb előzetes tudással rendelkezik. Sokkal fontosabb lehet, hogy legyen benne kíváncsiság, merjen próbálkozni, és legyen olyan érzése: „Ha valamit még nem tudok, megtanulhatom.”

Ez egy sokkal értékesebb útravaló, mint az, hogy már az első tanítási napon mindent tudnia kell.

Honnan lehet felismerni, hogy már túl sok lett?

Nem kell minden játékos gyakorlástól megijedni. A lényeg inkább az, hogyan éli meg a gyerek.

Érdemes megállni egy pillanatra, ha:

• a gyerek már tiltakozik minden olyan tevékenység ellen, amit „iskolai gyakorlásként” kap;

• a szülő egyre gyakrabban hasonlítgatja más gyerekekhez;

• a nyár programjai lassan feladatlistává válnak;

• a gyerek azt érzi, hogy akkor ügyes, ha jól teljesít;

• a szülő folyamatosan azt figyeli, miben van még „lemaradva”;

• a közös gyakorlás rendszeresen feszültséghez és veszekedéshez vezet.

Ilyenkor lehet, hogy nem újabb feladatra van szükség.

Hanem egy kis levegőre.

Mit adhatunk a gyereknek augusztus utolsó heteiben?

Talán sokkal kevesebbet kellene „iskolásítani” a nyarat, mint gondoljuk.

- Olvassunk együtt, ha van kedve.

- Játsszunk társast.

- Menjünk el kirándulni.

- Hagyjuk, hogy unatkozzon.

- Vonjuk be egyszerű otthoni feladatokba.

Adjunk neki lehetőséget arra, hogy egyedül próbáljon megoldani dolgokat. Beszélgessünk arról, milyen lesz az iskola, de ne csináljunk belőle napi témát.

És mindenekelőtt: ne éreztessük vele, hogy szeptemberre „készen kell lennie”. Mert az iskola éppen azért van, hogy ott tanuljon.

Nem az a cél, hogy egy kész kisiskolást vigyünk az iskola kapujába

Talán ez az egyik legfontosabb gondolat, amit érdemes magunkkal vinni augusztus végére.

A gyerek szeptemberben nem azért megy iskolába, mert már tudnia kell mindent, hanem azért, mert ott fog még rengeteg mindent megtanulni.

A mi dolgunk nem az, hogy minden akadályt eltüntessünk előle. Hanem hogy olyan biztos hátteret adjunk neki, ahonnan bátran elindulhat. És néha a legjobb felkészítés éppen az, amikor nem készítjük tovább.

Csak hagyjuk még egy kicsit gyereknek lenni.

Mert lehet, hogy szeptemberre nem egy tökéletesen felkészített gyerekre van szüksége, hanem egy kíváncsi, biztonságban lévő gyerekre, aki tudja: ha valamit még nem tud, az rendben van.

Nyitókép forrása: magnific.com