De biztos, hogy igazuk van?

Amikor egy kávézó megtiltotta a hat év alatti gyerekek belépését, sok szülő háborodott fel – mégis akadtak, akik helyeselték: „A mai gyerekek túl hangosak, neveletlenek, a szülőknek nincs tekintélyük.” Ismerős? Valószínűleg már te is hallottad ezt. De vajon jogos a kritika?

A cikk írója, kétgyermekes apa így vall:

„Soha nem hagytuk, hogy a gyerekeink a kávézóban rohangáljanak, kiabáljanak, rendetlenséget csináljanak. Mégis mindig akadt egy felnőtt, aki rosszallóan nézett ránk.”

Mert a gyerekek nem felnőttek. Hangosabbak. Impulzívak. Néha gorombák is. Mint amikor a tízéves kisfiú dühösen odavágja apjának:

„Agyadra ment valami, papa!”

A szomszéd hallja. A szülő pedig azonnal érzi: „Mindenki azt hiszi, nem tudom kezelni a gyerekem.” De vajon mi számít jó nevelésnek?

A régi világ „szabályai” – és amit ma másképp csinálunk

Régen a „rossz viselkedést” azonnal szigor követte:

• „Beszélj így még egyszer, és kapsz egy pofont!”

• „Menj a szobádba, amíg lenyugszol!”

• „A gyerek hallgasson, ne beszéljen vissza!”

Ezek a módszerek talán rövid távon működtek, de egy fontos dolgot nem tanítottak meg: az érzelmek kezelését.

Ma sok szülő már nem „kezelni” akarja a gyereket – hanem érteni. Nem uralni, hanem kapcsolódni. Nem fegyelmezni, hanem tanítani.

„Én nem a gyerekeimet akarom kézben tartani – hanem a helyzetet.”

Amikor a gyerek dühös – és mi nem veszítjük el a fejünket

A szerző példája tökéletes: focizás közben a nagyobbik fiú elborul és kiabál az apjával.
Nincs büntetés. Nincs leordítás. Csak jelenlét. Empátia. És egy kis csend.

Fél óra múlva a kisfiú odamegy:

„Bocsánat, papa. Csak nagyon dühös voltam.”

Ez már nem csak nevelés. Ez érzelmi tanulás. Önismeret. Kapcsolódás.
És bár kívülről talán úgy tűnik, „ezek a szülők nem csinálnak semmit” – valójában épp az ellenkezője történik.

Lehet, hogy ma nem vagyunk „keménykezű” szülők.

De lehet, hogy pont ezért vagyunk erősebbek.

Cikk forrása: Via
Nyitókép forrása: Freepik.com