30 mozgásos játék óvodásoknak, amit minden gyerek imádni fog
• Szerző: PMM
Mozgásos játékötletek, amikkel fejlődnek a nagymozgások – akár bent, akár a szabadban!
Az óvodás korosztály számára a mozgás nemcsak szórakozás, hanem elengedhetetlen része az egészséges testi és idegrendszeri fejlődésnek. A nagy mozgásokat igénylő tevékenységek – mint a futás, ugrás, mászás vagy dobás – megerősítik az izmokat, fejlesztik az egyensúlyérzéket, a koordinációt és a testtudatot.
Ráadásul ezek a játékok még boldogsághormont is termelnek, így a gyerekek nemcsak ügyesednek, hanem még jobban is érzik magukat közben!
Íme 30 ütős ötlet, amivel az óvodás korú gyerekek mozgásos képességeit játékosan, örömmel fejleszthetitek – beltéren és kültéren egyaránt!
Beltéri nagymozgásos játékok óvodásoknak
Nincs kert? Semmi gond! Egy kis szabad hely a nappaliban is bőven elég a mókához:
1. A padló láva!
Készítsetek akadálypályát párnákkal, takarókkal, dobozokkal, és játsszatok úgy, hogy „a padló láva” – csak a megengedett helyeken lehet áthaladni!
2. Táncoljunk!
Szabad tánc vagy énekelhető mozgásos dalok, mint a „Fej, váll, térd, láb”, „Kis kacsa fürdik”, vagy „Süss fel nap” – mind szuperül megmozgatja a kicsiket.
3. Célba ugrálás
Maszkolószalagból vagy kartonból készítsetek ugrópontokat. Ki tud úgy ugrani, mint a nyuszi vagy a béka?
4. Nagyméretű barkácsolás
Egy nagy kartondobozból készítsetek rakétát, hajót vagy kunyhót! Kiválóan fejleszti a fantáziát ÉS a mozgáskoordinációt.
5. Mozgásos szerepjáték
Járjatok úgy, mint a robot, a kacsa, a ló vagy a repülő! Képzelt játékkal könnyedén fejleszthető a testtudat.
6. Tolós játékok
Babakocsi, nagy játékautó, bevásárlókocsi – a tologatás remekül erősíti a kar- és törzsizmokat.
7. Elemlámpás fogócska
Sötét szobában egy elemlámpával „világíts rá” a többiekre – akin megáll a fény, az a következő fogó!
8. Gyerekjóga
A gyerekjóga nemcsak szórakoztató, de remek egyensúlyfejlesztő is. És a nevetés garantált!
9. Papírrepülő-dobóverseny
Hajtogassatok repülőt, dekoráljátok, majd dobjátok minél messzebbre – nagyszerű vállizom-erősítő!
10. Kirakóvadászat
Szétszedett kirakó darabjait rejtsétek el a lakásban – mozgással és kereséssel egybekötött szuper elfoglaltság.
Tipp: A szervezett mozgásos foglalkozások (pl. balett, torna) hasznosak, de nem feltétlenül szükségesek. A lényeg, hogy a gyerek minél többet mozoghasson örömmel, játékosan – otthon is!
Szabadtéri nagymozgásos játékok óvodásoknak
A szabad levegő, a tér és a természetes akadályok még több lehetőséget adnak a mozgásra:
11. Egyensúlyozás gyakorlása
Járjatok keskeny pallón, vagy padon – akár az udvarban is építhettek „gerendát”.
12. Akadálypálya kint
Használjatok köveket, rönköket, bokrokat, hintákat – minden mozdulat egy új kihívás!
13. Gurulós játékok
Kismotor, roller, tricikli – izomerősítő és egyensúlyfejlesztő egyszerre.
14. Vizes játékok
Spriccelős játékok, pancsolás, vödör-öntögetés – a víz szinte mágnesként vonzza a gyerekeket.
15. Játszótér felfedező túra
Létra, csúszda, hinta – mind kiváló a mozgáskoordináció fejlesztésére.
16. Közös séta vagy túra
Történetmesélős, színkeresős, hangutánzós séta – legyen az utazás is kaland!
17. Labdázás
Puha, nagy labdákkal dobni, gurítani, rúgni – bármelyik mozgás fejlesztő hatású.
18. Bolondos kincskeresés
Gyűjtsetek kincseket, de csak hoppolva, tipegve, kúszva vagy táncolva lehet haladni!
19. Gaz-szedő verseny
Használjátok ki a kertet – időre ki tud több gyomot kiszedni?
20. Karikázás
A hullahopp karika önmagában is kihívás, de kitalálhattok köré játékokat is!
Szuper mozgásos játékok bentre és kintre
21. Célbadobás
Karikába vagy krétával rajzolt körbe dobni babzsákot, labdát – találatért jár a pont!
22. Patakugrás
Két ugrókötél = egy patak. Ki tud átlépni, átugrani? Lehet egy lábbal is!
23. Papírtányéros „korcsolya”
Papírtányér a láb alatt = jégpálya a szőnyegen. Versenyezzetek is!
24. Papírlabda foci
Gyűrt papírral is lehet focizni! Rúgd be a dobozkapuba!
25. Ugróiskola
Rajzoljátok fel a klasszikus mezőket, és indulhat a játék!
26. Fogócska, „Simon mondja”, „Ki a főnök?”
Régi klasszikusok – sosem mennek ki a divatból!
27. Limbó
Alacsony seprűnyél alatt átbújni – aztán felemelni és átugrani!
28. Twister
Saját készítésű Twister krétával a járdán – garantált nevetés!
29. „Keepy-uppy” lufival
A szabály egyszerű: a lufi nem érhet földet! Használj kezet, lábat, fejet – amit csak tudsz.
30. Fagyasztós tánc
Zenére táncoljatok, de ha elhallgat – meg kell fagyni! Kinek sikerül mozdulatlan maradni?
Tipp: Ne használjatok kiesős játékokat! A cél, hogy minden gyerek aktívan mozoghasson – senki se maradjon ki!
Cikk forrása: Parents.com
Nyitókép forrása: Freepik.com