Tovább élnek azok a nagyszülők, akik sokat unokáznak

• Szerző: PMM

Azok a nagymamák és nagypapák, akik sok időt töltenek az unokákkal, sokáig élnek - állítja egy kutatás.

A kisgyerekek számára a nagyszülők a biztonságot, élettapasztalatot és a rengeteg szórakozást biztosítják. A nagyszülők szerepe a családban ma azonban egészen más, mint a szülőké: az ő feladatuk nem elsősorban a gyermeknevelés, hanem az unokával való szeretetteli törődés és megengedő támogatás.

A legtöbb szülővel ellentétben a nagyszülők végtelen türelemmel rendelkeznek, és gyakran több időt és odafigyelést szánnak a gyerekekre. Ugyanakkor ismerünk olyan nagyszülőket is, akik csak ritkán kíváncsiak az unokákra. Számukra lehet elgondolkodtató hír az alábbi kutatás eredménye.

Tovább élnek azok a nagyszülők, akik sokat unokáznak

A Berlin Aging Study nevű kutatás során 500 olyan személyt vizsgáltak, akik betöltötték a 70. évüket. A nagyszabású felmérés még 1990-ben vette kezdetét, és 2009-ig tartott, mialatt kétévente hívták be a résztvevőket vizsgálatra.

A kutatók eredményei pedig azt mutatták, hogy azok, akik gyakran vigyáztak az unokáikra, hosszabb ideig éltek.

Az első vizsgálatot követően az alanyok fele még tíz évvel később is élt, ám azok, akik nem vették ki részüket az unokázásból, vagy nem voltak kisgyermekek a családjukban, azoknak 50 százalékuk öt évvel később már elhunyt.

- Ez a kutatás rávilágított arra, hogy létezik pozitív kapcsolat a gyerekkel való gondoskodás és a hosszabb élettartam között az idős emberek körében, de egyelőre csak találgatni tudunk, hogy hogyan működhet ez - nyilatkozta Dr. David Coall, az egyik kutató.

Egy korábbi belga pszichológiai tanulmány kérdezett gyerekeket az idősekhez való hozzáállásukról, a nagyszüleikkel való kapcsolatuk minőségéről és gyakoriságáról, a saját nagyszüleik egészségéről, illetve általában az idős emberekről. A belga kutatók pedig azt tapasztalták, hogy nem elsősorban a nagyszülő-unoka találkozások gyakorisága, hanem sokkal inkább a kapcsolat minősége az, ami számít.

Azaz, nem azon múlik a jó unoka-nagyszülő viszony, hogy milyen gyakran találkoznak, hanem hogy milyen elmélyült a viszonyuk – ami kinek jó, kinek pedig rossz hír.

Ám sajnos nem minden családban alakul úgy, hogy az unoka elegendő időt tölthet vagy szabad töltenie egyik vagy másik nagyszülőjével, ami fontos lenne. Nos, számukra megszívlelendő Vekerdy tanár úr intelme: "Vannak anyák, akik hősök akarnak lenni, és azt hangsúlyozzák: ha mindenki kibírja, akkor én is ki fogom. Ez így viszont nem helyes! Fontos, hogy igénybe vegyük mások, illetve a nagyszülők segítségét, mi pedig fordítsunk a párkapcsolatunkra elegendő időt".

Fotó: freepik.com