Sok gyerek nem érti, hogy mi történik az elhunyt rokonnal, ismerőssel, vagy, hogy miként kell a veszteséget feldolgoznia. Éppen emiatt nagyon fontos, hogy a megfelelő módon beszélgessünk velük a halálról. Az alábbi tanácsokat pszichológus szakemberek segítségével állítottuk össze.

Ne hazudj a gyereknek

Ne akard a halált megszépíteni, és ne kisbabaként kezeld a gyereket. Az olyan mondatokat, mint a "nagymama most alszik", inkább kerüljük. Amikor a családban, környezetünkben haláleset történik, ragadjuk meg a lehetőséget, hogy a halállal kapcsolatban pár dolgot megtanítsunk a kicsinek.

A gyerekek gondolkodása még nem absztrakt, ezért a túlszépített kifejezések még jobban megzavarják őket. Használjuk bátran a "halál", "halott", "elhunyt" kifejezéseket, bármenyire is keményen hangzanak, mert ezek pontosabbak és érthetőbbek a kisgyerek számára.

A halál ne legyen tabutéma

A szülőknek minden esetben türelmesen meg kell válaszolni a gyerek erre vonatkozó kérdéseit, és nekik is kérdéseket kell intézni a gyerekhez.

Nem az a lényeg, hogy a gyereknek részletes, mindenre kitérő választ adjunk - nekik nem az összes információra van szükségük, hanem arra kell őket rávezetni, ami őket a legjobban érdekli: az elhunyt szerettünk többé már nem tér vissza.

Még többet kell akkor magyarázni, ha a gyerek traumatizálódott, például jelen volt egy halálos autóbalesetnél, vagy szemtanúja volt a nagyszülő halálának. Ilyenkor a gyerekek még több kérdést tesznek fel a szülőnek, akinek feladata, hogy a látottakat a gyerek könnyebben feldolgozza.

Légy türelmes

A gyerekek másként viselkednek halálesetkor, mint a felnőttek: meghallgatják, hogy elhunyt egy közeli hozzátartozójuk, majd elvonulnak játszani. A gyerekek furcsa viselkedésén a szülők sokszor fennakadnak, és azt kérdezik: "Felfogták egyáltalán, hogy mi történt a nagyival?"

Míg más gyerekeknek sok idő kell ahhoz, hogy visszatérjenek a megszokott kerékvágásba. A bánat, a gyász egy folyamat, amely általában sokáig elhúzódik, a szülőnek kell megtanítani a gyereket arra, hogy belenyugodjon az elmúlás tényébe.

Gyakorlatilag, a gyereknek annyi időt adjunk a gyászra, feldolgozásra, amennyire csak szüksége van.

Erősítsd abban a gyereket, hogy fejezze ki érzéseit

A gyerekeknek meg kell tanítani, hogy a veszteséggel járó érzéseiket megfogalmazzák, illetve kifejezzék. Attól függően, hogy mennyi idős a gyerek, különbözőképpen taníthatjuk meg neki, hogy ezt hogyan érheti el.

Óvodás és kisiskolás gyerekek az érzéseiket még rajzokkal, festéssel és játékkal tudják a legkönnyebben kifejezni.

Nagyobb gyerekeket már bátoríthatunk arra, hogy vezessenek naplót, írjanak dalt, verset.

Hagyd, hogy a gyerek lássa a bánatod

Szülőként akkor vagyunk hitelesek, ha hagyjuk, hogy a gyermekünk lássa, hogy mi magunk is szomorúak vagyunk. A gyereknek ugyanakkor éreznie kell azt is, hogy felelősek tudunk lenni magunkért. Ha elesettek vagyunk, képtelen vagyunk a cselekvésre, gondolkodni, az életünket irányítani, a gyerek úgy érzi, hogy neki kell felelősnek lennie értünk, hogy fel kell nőnie, és neki kell átvennie az irányítást, amire mi képtelenek vagyunk.

Az rendben van, ha a gyerek sírni lát minket, szomorúnak, elesettnek, gyengének lát bennünket, de nem szabad a szülőnek a végletekig elhagynia magát.

A mi kultúránk olyan, hogy erősnek és kitartónak kell mutatni magunkat. A legtöbb szülő abba a csapdába esik, hogy a gyerek felé egy álarcot vesz fel, hamis mosolyt erőltet, ami a gyerekeket teljesen összezavarja, feszültté teszi.

A gyerekeket az a mondat nyugtatja meg a leginkább, hogy: "Anya végtelenül szomorú, hogy apa meghalt, de ettől még erős maradt".

A veszteség tanítani is képes

Mindig a saját tapasztalat a legjobb tanítómester. Bármennyire is elképzelhetetlen tűnik, a gyerekek tapasztalatot szereznek a szeretett hozzátartozó elvesztése kapcsán is.

A gyerek a gyász megélésével képes lesz később a veszteségeket könnyebben feldolgozni, és megtanulja, hogy a veszteségből ki lehet kerülni, sőt, a korábbiakhoz képest talán még erősebben is.

Fotó: Freepik