5 dolog, amit apa másképpen csinál a babával, mint anya

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Az apukák másképpen foglalkoznak a kisgyerekkel, mint az anyukák, nem jobban, nem rosszabbul, hanem másképpen.

Az apukák mindig a magasba dobálják a gyereket. Az apukák hátán mindig lehet lovagolni, és szintén ők azok, akik képesek a koszos, játszótéri nadrágban betenni a gyereket a kiságyba aludni. Ezek azonban mind klisék! Tanulmányok bizonyítják, hogy az apukákra, még akkor is, ha nem mindent csinálnak tökéletesen, óriási szükség van.

A kutatók egyben mindannyian egyetértenek: az apukák másképpen foglalkoznak a kisgyerekkel, mint az anyukák, nem jobban, nem rosszabbul, hanem másképpen. A gyerek fejlődése szempontjából mind az anyai mind pedig az apai nevelés nagyon fontos, mindkét szülő jelentős szerepet tölt be a gyerek fejlődésében.

Elmondjuk, hogy melyek az alapvető eltérések az anyukák és az apukák között.

1# Az apukák nem gügyörésznek a gyerekkel

Egy időben úgy tartották, hogy a babával együttgügyügés nem hasznos, és azt inkább mellőzni kell, ám időközben éppen az ellenkezője vált bizonyossá: a magas hangfekvés és az eltúlzott hangsúlyozás gyorsítja a baba nyelvi érését. E tekintetben az apukák inkább passzívak maradnak, és az anyák azok, akik ösztönösen gügyörésznek a kicsivel már rögtön az első pillanatoktól kezdve.

A Washingtoni Egyetem kutatói rámutattak arra, hogy amikor az apukák a kisbabához beszélnek, akkor az intonációjuk inkább hasonlít arra, amit a felnőttekkel való beszélgetéskor is használnak, és csak a mondatszerkezeten alakítanak, illetve a szavaikat válogatják meg. Ám ezzel semmi gond nincs, hiszen az édesanya és az édesapa különböző beszédmódja kiegészítik egymást, illetve mind a kettő szükséges ahhoz, hogy a baba az anyanyelve sajátosságait elsajátítsa.

Amíg az anyuka beszédmódja a szókincset fejleszti inkább, az apukáé egyfajta "hidat" képez a babanyelv és a kisgyermekkori nyelvezet között.

2# Az apukával hatalmasakat lehet birkózni

A kisgyerekeknek hatalmas móka, amikor apa magasba dobálja őket! Hangosak, kacagnak, és abba sem akarják hagyni az önfeledt szórakozást, aminek jobban csak az anyukák örülnek, akik egy idő után már el sem bírják a nehéz kisgyereket.
De természetesen vannak olyan anyukák is, akik nem igazán örülnek a cirkuszi mutatványoknak, attól tartva, hogy apa "egyszer még kárt tesz a kicsiben".

Az ausztráliai Newcaste Egyetem tudósai úgy találták, hogy az apával való verekedés, birkózás jótékonyan hat a kisgyerek koncentrációs képességeire és önértékelésére is.

Amíg a kisgyerek apával küzd, koncentrál, összpontosít, összeszedi minden erejét, fifikásan cselt eszel ki - ilyenkor minden ügyességét és kreativitását latba vetve igyekszik legyőzni az erős felnőttet. És ha ez végül még "sikerül" is neki, akkor a győzelemért apa nagyon büszke lesz rá, ami az önértékelésének kedvez.

3# Az apukák csak egy dologra tudnak koncentrálni

Régóta tudjuk, hogy a férfiak nem képesek egyszerre több dologra figyelni, inkább egy dologra összpontosítanak, de arra elmélyülten. Az anyákkal ellentétben, akik egyszerre tudnak a gyerekre figyelni, főzni, mosóprogramot elindítani és telefonálni. Ezt az apukák nem tudják. Az apukák, ha a gyerekkel játszanak, akkor csakis a gyerekre figyelnek.

Néha, mi anyukák igazságtalanok vagyunk, amikor a lakásba benyitva azt látjuk, hogy apa és gyermekünk óriási rumlit csapott, és szegény apukákon verjük le a port. De ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor mélyen tudjuk, hogy a gyerekünk ezúttal egészen biztosan jót szórakozott...

4# Az apukák bátorságra, kockáztatásra tanítják a gyereket

Szintén tanulmányok bizonyítják, hogy apukák és anyukák egészen másképpen tartják karjaikban a kicsit. Míg az édesanyák biztonságot nyújtva a kisbabát egészen magukhoz húzzák úgy, hogy tartani lehessen vele a szemkontaktust, addig az apukák úgy tartják a babát a karjaikban, hogy a csecsemő pontosan azt lássa, amit ők is - tehát a baba az apukának háttal, de a világgal szemben helyezkedik el.

Ez a különböző szemléletmód a gyereknevelésben is megmutatkozik. A kisgyerek számára az anyuka a biztos pont, ahova oda lehet menekülni, hozzá oda lehet bújni, az apukák pedig azok, akik "eltartják maguktól a gyereket": az újat tanítják nekik, akik biztatják, bátorítják a kisgyereket újabb dolgok kipróbálására, arra, hogy a kisgyerek feszegesse a saját határait.

5# Az apukák megtanítják, mi az az énidő

Egy apuka minden aggodalom nélkül elmegy a barátaival meccset nézni, sörözni, míg az anyukák gondot csinálnak még abból is, ha csak bevásárolni szaladnak el tízpercre, sokkal kevesebb figyelem jut saját magukra, barátnőikre. Az anyukák jóval inkább áldozatkészek, és az énidőre már csak később, amikor a kisgyerek nagyobbacska lesz, akkor kerül sor.

Az apukák azt tanítják a gyereknek, hogy semmi rossz nincs abban, ha néha magunkkal is törődünk néha.

Forrás: Külföld
Fotó: Freepik