"Padlóra kerültem, amikor megtudtam, hogy fiúgyermeket várok" - Egy édesanya őszinte beismerése

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Az anyuka őszintén szégyellte, hogy egy egészséges kisbaba miatt bánkódik, míg rájött, hogy miről is szól anyának lenni.

Mindig is kislányt szerettem volna. Sőt, biztos is voltam abban, hogy egyszer majd kislányom születik, akiről egészen konkrét kép élt az elképzeléseimben.Tütüben láttam őt, igazi kis hősként elképzelve, aki légiesen jön-megy, és kíváncsian fedezi fel magának a világot.

Még csak a gondolattól is rosszul voltam, hogy fiúgyermekem legyen, ezért szentül elhatároztam, hogy nekem bizony nem lesz fiam.

Elbúcsúztam a "lányomtól"

Aztán, amikor a várandósságom 20. hetében jártam, az ultrahangfelvételen egy kisfiú integetett vissza nekünk...
Sírtam.

Soha fel sem merült bennem, hogy egyszer olyan történhet velem, amit nem akarok. Nevetségesen naivnak éreztem magam.

Egyik délután besétáltam egy áruházba, és mialatt végigsétáltam a tündéri lányruhák között, elbúcsúztam tőle. Az én erős, meg nem született kislányomtól.
Kudarcot éreztem, és arra gondoltam, hogy milyen ostobaság, hogy olyan dolgot gyászolok meg, ami igazán soha létre sem jött.

Egy gyerek sem képes megfelelni az elvárásoknak

- Az elvárások már a megtermékenyülésünk pillanatában megszületnek azzal, hogy elképzeljük, miként fogunk élni a gyerekünkkel, úgy képzelgünk erről, hogy a gyermekünk még a világra sem jött - magyarázta Rachel Adrew pszichoterapeuta, amikor elmeséltem neki, hogy milyen mély csalódottságot érzek.

- És a leggyakrabban a gyerekek nem tudnak megfelelni ezeknek az elvárásoknak, amiket anyaként a fejünkbe vettünk. Nem tudnak olyan személyiséget magukra ölteni, olyan jövőt maguknak kialakítani, amit mi álmodtunk meg nekik.

Azt hittem, a lányok kevésbé problémásak

A szakember azt tanácsolta, hogy gondolkodjak el azon, hogy miért vagyok szomorú a születendő gyermekem neme miatt. Próbáljam megérteni, hogy miért pont lányt akartam, és miért elleneztem annyira a fiúgyermeket. Megkért rá, hogy értsem meg, melyek azok a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák, amelyek engem befolyásolnak.

Ezek után arra jutottam, hogy a lányokról azt gondolom, hogy ők kevésbé problémásak. Emlékszem, hogy gyerekkorunkban a fivérem mindig rosszalkodott, állandóan vagy felgyújtott valamit, vagy az iskola tetejéről ugrott le - és ebből arra következtettem helytelenül, hogy minden a fiú ilyen.

Nem az számít, hogy fiú vagy lány

Az a tény, hogy a kisbabám neme megríkatott, arra késztetett, hogy megkérdőjelezzem feminista identitásom.
Meg voltam róla győződve, hogy én olyan valaki vagyok, aki nem tesz különbséget férfi és nő között. Mindegy, hogy valaki férfinak vagy nőnek születik, mert nem az, ami számít. De akkor honnan eredt belőlem ez az erős kislány utáni vágy?

Ekkor rájöttem, hogy milyen mélyre is gyökereznek bennünk a hiedelmek a nemi szerepekkel kapcsolatban. Egy olyan társadalomban, ahol folyamatosan címkéket gyártunk, könnyen előfordul a legnagyobb pragmatistákkal is, hogy nem tudnak a sztereotípiáiktól megszabadulni.

Sok gyerekruha boltban elbőgtem magam

Már önmagában az is érdekes, hogy állandóan a ruhaboltokban bőgtem el magam. A kisfiú ruhákat végtelenül unalmasnak találtam. Azokat, amiket kínáltak nekem, úgy éreztem, nem az én kisfiamnak valók.
De nem csak a fiúruhák jelentettek gondot, hanem a fiúnevek is. A fiúnevek sorra bátortalannak tűntek, nem úgy, mint a lánynevek, amik szabadságot, extravaganciát sugalltak. Egyik fiúnevet sem éreztem a magaménak.

Valószínűleg másképpen éreztem volna magam akkor, ha a terhességem hosszabb ideig tarthatott volna, vagy ha sok időt kellett volna a babára várnom, sokat reménykedni, szenvedni, hogy kisbabám szülessen, akkor biztosan örültem volna annak, amiért más nők minden este imákat rebegtek el.

Végtelenül szégyelltem magam amiatt, hogy egy egészséges kisbaba miatt ennyit bánkódom.

A fiam egy hatalmas leckére tanított meg

Aztán megszületett a fiam, aki bölcs tanítóként egy dologra megtanított: az anyaság arról szól, hogy nyitott légy a váratlanra, amire addig nem voltál képes.

Megmutatta nekem, hogy mi emberek sokoldalúak vagyunk, és többek vagyunk skatulyabáboknál. Megtanított, hogy mindannyian többek vagyunk, mint a nemünk.

Egy közeli barátom kisfiút szeretett volna, csak azért, mert az apja kiskorában elhagyta őket az anyukájával. A barátom meg akarta tapasztalni, hogy milyen az apa-fia kapcsolat. Csak ezért. Végül lánya született.

Kisgyerekes anyaként értem csak meg igazán, hogy micsoda óriási elvárásokat aggatunk a gyerekeink nyakába.

Túl nagyok voltak az elvárásaim

Ez alatt az idő alatt, amíg azt kutattam magamban, hogy miért pont lányra vágytam, magamról is sokat tanultam. Például azt, hogy közel sem vagyok annyira elfogadó, mint azt gondoltam.

Meg kellett állapítanom, hogy nem csak a nemi szerepeket, hanem az anyaságot is korlátok közé soroltam. De rájöttem: szülőnek lenni nem annyit jelent, hogy álmodozunk, hogy éljük a magunk álomvilágát, hanem hogy folyton és állandóan a körülményekhez igazodunk.

Fotó: Freepik
Forrás:
Refinery 29
HuffingtonPost,