4 működő módszer, amivel a kotnyeles anyósodat leszerelheted

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Ha már ott tartunk, hogy nem maradt más hátra, mint hogy az állandóan kritizáló anyóssal konfrontálódunk kell, akkor legalább azt gondoljuk végig, hogy hogyan állunk a feladatnak neki, hogy őt se sértsük meg, és el is érjük a célunkat.

Amikor a gyerekeinkről van szó, akkor minden döntésünket jól átgondolunk, alaposan végigvesszük az előnyöket és hátrányokat. Szülőként hosszan törjük a fejünket, hogy a gyerek számára mi lenne az ideális megoldás. Minél alaposabban járunk utána egy adott kérdésnek, annál érzékenyebben tud bennünket érinteni, ha a döntésünket bárki megkritizálja.

Néha már az is elég, ha a saját édesanyánk mond negatív véleményt a döntésünkről, de őt - az esetek többségében - még tudjuk kezelni. Ám, ha már az anyósunkról van szó, az már nehezebb dió szokott lenni. Vele ugyanis még nem tudtunk olyan mély kapcsolatot kialakítani, mint a saját édesanyánkkal, a kapcsolat felszínessége miatt pedig nem tudjuk az elgondolásait, ötleteit teljesen a magunkénak érezni, és a leginkább azzal nem vagyunk tisztában, hogy hogyan mondjunk neki nemet úgy, hogy közben ne sértsük meg őt.

1. Mondd ki hangosan azt, amit értettél

Ha sokszor úgy érezzük, hogy amit teszünk, az nem jó, és mindig csak kritizálnak bennünket, akkor az első reakciónk, hogy "védekező állásba" vonulunk, ami végül sokszor felesleges vitába torkollik. Az állandó védekező állásba vonulással csak annyi a gond, hogy nem hatékony.

Sokkal inkább célravezető, ha az anyósunk véleményét úgy ismételjük meg, mondjuk ki hangosan újra, mint ahogyan azt érteni lehetett. Mondunk is egy példát: "Ez teljesen úgy hangozott, mintha elégedetlen lennél azzal, ahogyan én a háztartásomat vezetem".

Mi történik? Nem más, mint csupán megfogalmazzuk újra azt, amit ki lehetett hallani az anyósunk mondandójából. Ezzel máris jeleztük, hogy meghallottuk a kritikát, értjük is, hogy mit szeretne, de nem tud rávenni minket arra, amire szeretne.

Ha ezt a módszert választjuk, akkor még az is előfordulhat, hogy az anyósunk fog visszakozni. Lehet, hogy még ki is mondja, hogy nem gondolt ő semmi rosszra, nem akart beleavatkozni a dolgunkba, mert nem úgy értette, amit mondott.

2. Feltételezd a legjobbat

Mindegy, hogy a férjed mennyi idős, az ő édesanyjának ő mindig is a kicsi fia marad. Teljesen elképzelhető, hogy ezt az érzést vetíti ki ránk, és mint segítségre szoruló gyerekére tekint ránk is. Lehetséges, hogy a negatív megjegyezéseit valóban nem kritikának szánta, hanem ténylegesen jót akart vele.

Ha egyszerűen átalakítjuk magunkban az előítéleteket vele szemben, és megpróbálunk rá úgy tekinteni, mint aki jót akar, és a maga sajátos módján tényleg segíteni szeretne, akkor a megváltozott pozitív hozzáállásunk a testbeszédben is azonnal megjelenik - ez pedig a kapcsolat enyhüléséhez vezethet. Próbáljuk csak ki!

Ha még meg is köszönjük neki a jó tanácsait, akkor ezzel egyidejűleg elmondhatjuk, hogy mi most máshogyan szeretnénk csinálni ezt vagy azt, illetve, hogy a tanácsán gondolkodni fogunk.

3. Beszélj a pároddal

Van úgy, hogy másképpen nem megy, minthogy a párunkkal együtt "csapatot alkotunk". Legtöbbször annyi elég, hogy közöljük a párunkkal, hogy mi a gond, ő pedig ezt tolmácsolja az édesanyjának úgy, hogy azt az anyósunk is megértse. A párunk, férjünk az, aki az anyóst a legjobban ismeri, és tudja, hogy mi a hozzá vezető leghatékonyabb módszer.

Ha ezt a módszert válasszuk, akkor nagyon fontos, és nem maradhat el, hogy a férjünknek nem az anyóst kezdjük el szidni, mert azt azonnal támadásnak venné, hanem a saját érzéseinket fogalmazzuk meg. Például: "Engem nagyon megbántott, amikor Anyuka a múltkor azt mondta rólam, hogy ... Úgy érzem, azt feltételezi rólam, hogy rossz anya vagyok". Ezzel nem a partnerünk szeretett édesanyját sértegetjük, hanem csupán a saját érzéseinkről beszélünk.

Ennek a kommunikációs trükknek egyszerre két előnye is van: a párunknak nem kell egyből elkezdeni megvédenie az anyukáját, és ráadásul jobban megérti, hogy miért bánt bennünket annyira az adott dolog. Csak miután meggyőződött erről, tud értünk az édesanyja előtt kiállni.

EZ IS ÉRDEKELHET: 5 SZUPER BESZÉLGETŐS JÁTÉK, AMI MEGOLDJA A CSALÁDI KONFLIKTUSOKAT »»

Ezzel kikerülhetünk a kínos veszekdés-spirálból, amibe a legtöbb párkapcsolatban beleesnek a felek: a férfi meg akarja védeni az anyját, akit támadás ért. A feleség pedig egyedül és meg nem értettnek érzi magát.

4. Légy nyitott az új dolgokra

... amit, könnyű mondani, nehéz megtenni.
Ha belegondolunk abba a ténybe, hogy mégiscsak az anyósunk nevelte fel a férfit, akibe beleszerettünk, akkor lehet, hogy mégiscsak megéri a tippek egyikét vagy másikát megfogadni.

Gondoljunk bele abba is, hogy az édesanyánk, az anyósunk generációja más neveltetést kapott, és hogy mindegyikünk családja más a múlttal, megpróbáltatásokkal rendelkezik. Próbáljuk, meg a családjainkat egy kicsit kívülről tekintjük.

És mert nem nálunk van a bölcsek köve, ezért nem tudhatjuk, hogy valóban mi a helyes megoldás, lehet, hogy az, amit a fejünkbe vettünk, de előfordulhat, hogy mégiscsak másoknak van igaza. Ebből az következik, hogy hallgassuk meg az anyósunkat, hogy mit akar mondani, mert lehet, hogy éppenséggel olyat tanát ad, ami valóban megkönnyíti a mindennapjainkat.

Forrás: Külföld
Fotó: Freepik