Őszintén szólva, volt bennünk némi bizonytalanság, amikor beléptünk a Varázsvilág – Titkok Kamrája pályára. A csapat fele – a két kamasz fiú – már rutinos szabadulószoba-látogató volt, mi, felnőttek viszont teljesen kezdők. Ők izgatottan várták a kihívást, mi inkább izgultunk, vajon mi vár ránk?

Az első percek azonban gyorsan világossá tették: itt nem lehet kívülállónak maradni. Az élmény azonnal beszippantott. És rájöttünk itt nem kell egymással versenyeznünk, hanem inkább összefogva, igazi csapatként kell együttműködnünk!

Az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy nem külön „játszottunk”, hanem valódi csapatként működtünk. Négyen, egyszerre, egymás gondolataira reagálva, ötleteket dobálva, néha egymás szavába vágva, máskor csendben gondolkodva. Nem volt vezető, mégis volt irány.

A gyerekek gyorsabban reagáltak, bátrabban próbálkoztak. Mi, felnőttek inkább elemeztünk, visszautaltunk, összefüggéseket kerestünk – néha túl sokáig is. Ez a különbség viszont nem hátrány volt, hanem éppen a csapat erőssége.

Az elején minden nehéz

A pálya első része – a Mirtil mosdója – különösen kemény dió volt. Ott még mindenki kereste a ritmust, a logikát, azt, hogy „mit is kell itt valójában csinálni”. Többször is elhangzott, hogy talán segítséget kellene kérni, de próbáltunk kitartani. 

Ez az a pont, ahol sok csapat valószínűleg elveszíti a lendületét.

Mi végül átlendültünk rajta – részben magunktól, részben egy-egy apró segítséggel. És onnantól elkezdett összeállni a kép.

Amikor már éreztük a játékot

A későbbi szobákban már sokkal magabiztosabban mozogtunk. Egyre gyorsabban kapcsoltunk, egyre több sikerélményünk volt. A gyerekek kifejezetten brillíroztak – Noel több kulcsfontosságú megoldást talált meg, Áron pedig kitartóan és kreatívan dolgozott végig minden feladaton.

De ami igazán fontos: nem verseny volt közöttünk, hanem együttműködés.

Volt olyan pillanat, amikor már szinte mindenki azt hitte, hogy nem fog sikerülni. Az idő vészesen fogyott, a feladatok pedig egyre összetettebbek lettek. Az utolsó szobában – a látványos, baziliszkuszos térben – egyszerre volt jelen a káosz és a felismerés határa.

És végül… sikerült.

Szó szerint az utolsó pillanatokban.

Nem a nehézség számít, hanem az élmény

A pálya nem volt könnyű. Sőt, több ponton kifejezetten kihívást jelentett – főleg azoknak, akik nem ismerik jól a Harry Potter világát. Utólag egyértelműen azt mondjuk: érdemes előtte felfrissíteni az emlékeket.

De a nehézség nem elvett az élményből, hanem hozzátett.

Nem volt idegeskedés, nem volt feszültség. Inkább koncentráció, izgatottság és rengeteg nevetés. Az a fajta élmény, amikor egy-egy megoldás után mindenki egyszerre mondja ki: „Ott volt végig!”

Ami igazán meglepett minket

Talán az, hogy mennyire össze tud hozni egy ilyen program.

Mi felnőtt nők és anyukák ugyanúgy élveztük, mint a kamasz fiúk. A gyerekek motiválták a felnőtteket, a felnőttek visszafogták a kapkodást. Egyensúly lett belőle. Igazán szuper csapatot kovácsolt belőlünk a játék! Megéreztük, hogy ki miben ügyesebb. 

És ez az, ami miatt nem csak játékként működik.

Hanem valódi közös élményként.

Ajánlanánk?

Egyértelműen igen. Ha egy igazán szuper ajándékot szeretnél adni, akkor ne hagyd számításon kívül az Időcsapda szabadulószobáit. 

Hogy kiknek is ajánljunk egy ilyen programot? Családoknak, baráti társaságoknak, akár céges csapatépítőnek is. És ami még fontos: nem kell „profinak” lenni hozzá. Sőt, talán pont az a legjobb, ha különböző tapasztalatú emberek mennek együtt. 

Mi biztosan mennénk újra. 

Akár ugyanazzal a csapattal is.

Szponzorált cikk (x)