„Egy férfi elvitte az idős apját egy étterembe, hogy elfogyasszanak egy finom vacsorát. Az apa nagyon öreg és gyenge volt. Amikor evett, az étel egyfolytában az ingére, illetve a nadrágja esett. A teremben lévő emberek elfordultak, vagy undorodva nézték, de a fia nyugodt maradt.

Amikor a vacsora véget ért, a fia óvatosan segített apjának felkelni, és elkísérte a WC-re. Ott megtisztította az apja nadrágját és ingét, kicsit megmosdatta, kedvesen megfésülte a szürke haját, és segített neki felvenni a szemüvegét is. Amikor visszatértek az étterembe, döbbent csend fogadta őket.

Az egyetlen dolog, ami hallható volt, az az elégedetlenséget sugárzó suttogás, hogy hogyan kell viselkedni a nyilvános helyen, nem összemaszatolva étellel a ruhát és mások étvágyát elvenni. A fiú hívatta a pincért, hogy kifizesse a számlát. Kifizette, és amikor már majdnem elhagyták az éttermet, egy idős ember felugrott az egyik asztaltól, és felkiáltott: „Úgy tűnik, uram, valamit itt hagytak!”

A fiú körülnézett, megveregette a zsebét, és azt válaszolta: „Nem, nem hagytunk itt semmit.” Erre a férfi ezt mondta: „Valamit itt hagytál mindenkinek, aki ebben a teremben ül! Minden fiú- és lánygyermeknek. Példát mutattál nekik és reményt minden szülőnek!”

Az emberek a teremben hirtelen elhallgattak. Mindegyikük szégyent érzett, hogy ilyen helytelenül ítélte meg ezeket az embereket: az apát és fiát.

Hiszen az egyik legnagyobb megtiszteltetés, amit a sors adni képes nekünk, az idős szüleink gondozása, mert ők azok az emberek, akik idejüket, egészségüket és pénzüket nem sajnálva neveltek fel bennünket. Ők valóban megérdemlik a legmélyebb tiszteletünket MINDÖRÖKRE.”

Forrás: bidista.com
Fotó: freepik.com