„Ha azt mondom, hogy szükségem van egy kis szünetre…”

…nem azt mondom, hogy nem szeretem a gyerekeimet.
Nem azt mondom, hogy megbántam, hogy anya lettem.
Nem azt mondom, hogy el akarok menekülni – végleg.

Csak azt mondom: elfáradtam.

Anyának lenni a legcsodálatosabb és legkimerítőbb szerep, amit egy ember valaha betölthet. És bár ezt senki nem vitatja, sok anya mégsem meri kimondani, amikor összeomlik. Mert fél, hogy elítélik. Fél, hogy hálátlannak tartják. Fél, hogy azt gondolják: „akkor minek vállalt gyereket?”

Pedig ezek az érzések nem a gyerekek ellen irányulnak. Ezek az érzések az állandó megfelelési kényszerből, a napi 24 órás készenlétből, az érzelmi túlterheltségből fakadnak. Egy anya ilyenkor csak annyit kér: „Hadd legyek újra önmagam – legalább néhány percre.”

Laura Mazza, édesanya és blogger szavaival:

„Ha azt mondom, hogy szükségem van egy szünetre, nem azt mondom, hogy el akarok utazni.
Azt mondom, jó lenne úgy lezuhanyozni, hogy közben senki sem sír.
Jó lenne egyedül sminkelni, anélkül, hogy valaki kitépi a kezemből az alapozót.
Jó lenne egyetlen percet úgy eltölteni, hogy nem vagyok senki másnak a szolgálatában.
Mert ilyenkor érzem: darabjaimra hullok.
És ez a szünet segít, hogy újra összerakjam magam – és az az anya lehessek, aki lenni akarok.”

Nevezzük végre nevén: az anyák is emberek

A társadalom elvárja, hogy az anya mindig türelmes, mindig elérhető, mindig készséges legyen. Mintha egy gombnyomásra működő gép lenne.
De egy anya is ember.
Olyan ember, akinek joga van pihenni, feltöltődni, levegőt venni.

Ez nem önzőség.
Ez nem gyengeség.
Ez kötelesség – önmaga felé.

„Nem vagy egyedül”

A cikk eredeti szerzőjéhez, Laura Mazzához hasonlóan ma már egyre több édesanya meri kimondani az igazságot: „Néha túl sok.”
És ez így van rendjén.

Ha te is így érzed, tudd: nem vagy egyedül.
Nem vagy kevesebb szülő attól, hogy néha eleged van.
Éppen ellenkezőleg: az, hogy mered kimondani, hogy „szükségem van egy szünetre” – az tesz bátorrá és őszintévé.

Cikk forrása: Via
Nyitókép forrása: Freepik.com