A networking haszna kkv-nak (x)

A networking tevékenység, vagyis a kapcsolatépítés nem kizárólag a nagyvállalatok életében fontos, de a kkv-k, azaz kis- és középvállalkozások számára is elengedhetetlen, hiszen csak sikeres networking által lehet megfelelő színtű piaci beágyazottságot elérni. (x)

A networking talán legfontosabb célja természetesen az új és újabb üzleti lehetőségek feltárása

A megfelelő kapcsolati háló segít a piaci érvényesülésben, új lehetőségek feltárásában, az ügyfélkör bővítésében, illetve a szakmai fejlődésben is. Na de lássuk, miért érdemes szaporán osztogatni elérhetőségeidet a CardInMove okos névjegy segítségével.

Új és újabb lehetőségek

A networking talán legfontosabb célja természetesen az új és újabb üzleti lehetőségek feltárása, illetve az ehhez szükséges kapcsolati háló kiépítése, hiszen az angol szakkifejezés is erre utal, hálózatépítésre.

Bár a névjegycsere az ismerkedés egyik nagyon fontos lépése, és a megfelelő első benyomás nagyban hozzájárul a későbbi prosperáló kapcsolat kiépítéséhez, a networking messze több, mint az elérhetőségek cseréje. Sokkal inkább arról szól, hogy tudd felhívni a másik fél figyelmét a gyümölcsöző lehetőségekre, illetve hogy feltérképezd, a másik miként lehet segítségedre a fejlődésben, növekedésben.

A kkv-k számára a hatékony hálózatépítő tevékenység nagy előnyt jelenthet, hiszen dinamikus növekedési pályát eredményezhet, főleg a kezdetekben, ami pedig a tőkeigény szempontjából nagy segítség, hiszen rövidebb kezdeti veszteségekkel kell számolni a hamarabb érkező bevételeknek köszönhetően.

Tudás- és tapasztalatmegosztás

Nemcsak üzleti lehetőségeket rejthet a másokkal való találkozás, de értékes tudáshoz, tapasztalathoz is hozzájuthatsz ezen a módon, főleg, ha a vállalkozásod történetének még csak az első fejezeteinek megírásánál tartasz.

Sokszor egy jó és tartalmas beszélgetés egy jószándékú tapasztaltabb kollégával a piacról többet ér, mint egy gyors üzletkötés, hiszen az általa átadott tudás segíthet elkerülni komoly buktatókat, vagy éppen felfedezni eddig rejtett fejlődési irányokat.

Mások velünk megosztott tapasztalataiból értékes tanácsokhoz juthatunk, legyen szó akár marketingről, pénzügyekről vagy éppen csak a vállalkozás napi, operatív működtetéséről.

Márkaépítés és hírnév

A networking tevékenység nem csak tapasztalatszerzéshez és közvetlen, új üzletekhez segíthet hozzá, de növeli a cég, márka, brand láthatóságát is.

Fontos, hogy jelen legyél az üzletágadban fontos üzleti rendezvényeken, ismerkedj meg, illetve ismertesd meg vállalkozásodat minél több piaci szereplővel, így ha aktuálisan nem is keveredsz velük üzleti kapcsolatba, ha később mégis úgy hozza a sors, régi ismerősökként kezdhettek közös bizniszbe.

A networkingben nagy segítségedre lehetnek az okos névjegyek, mivel adataidat könnyen, korszerűen és fenntartható módon oszthatod meg másokkal anélkül, hogy érintkezés vagy egy tárgy átadása által a fontos infók mellett kórokozókat is átadnál.

Szponzorált cikk (x)