Pénzt és kreditet kapnak azok az egyetemisták, akik segítenek rászoruló gyerekeknek

Egyetemisták gyermekek tanulását segíthetik, sőt, két kreditet és ösztöndíjat kapnak.

Azon egyetemisták, akik felveszik a Tanítsunk Magyarországért! kurzust, vagyis részt vesznek a programban, két kreditet és ösztöndíjat kaphatnak - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A Tanítsunk Magyarországért! program keretében egyetemi hallgatók karolhatnak fel gyermekeket, és segíthetnek nekik tanulmányaik sikeres elvégzésében.
Az államtitkár szerint a programban résztvevők bármilyen szakon tanulhatnak, nem muszáj pedagógusnak készülniük. A program szeptemberben indul - tette hozzá.
A két krediten túl a mentorok havi 30 ezer forint ösztöndíjban is részesülnek - mondta.

Ha egyetemista vagy és érdekel, hogyan tudsz csatlakozni mentorként vagy vállalkozásodnak keresel egy jó célt, akkor érdeklődj itt

Forrás: MTI 2019. január 11.
Fotó: Freepik