Mikulás-programokkal várják vasárnap a családokat a Vasúttörténeti Parkban

• Szerző: MTI

Idén is megrendezik a hagyományos Mikulás-ünnepséget vasárnap a Vasúttörténeti Parkban, amely a szezon utolsó eseményét követően bezár, és csak 2023 tavaszán lesz ismét látogatható.

A szervezők keddi közleménye szerint a szezonzáró Mikulás-ünnepségre több szórakoztató programmal készülnek. A Mikulással és manóival délelőtt és délután is találkozhatnak a látogatók: a családok körében népszerű Mikulás-szobában várják majd a gyerekeket.

Lesz arcfestés és számos kézműves program, lehet mézeskalácsot díszíteni vagy karácsonyfadíszeket is készíteni. Délelőtt és délután az Apacuka zenekar ad koncertet, majd Kőhalmi Ferenc interaktív bűvész-showműsora lesz látható.

"A karácsonyi hangulatot megteremteni a Vasúttörténeti Parkban minden évben az egyik legkedvesebb feladatunk, idén sincs ez másként. Nagy öröm számunkra, hogy a hozzánk érkező családokat évről évre kellemes karácsonyi élményekkel ajándékozhatjuk meg, Mikulás és manói közreműködésével. Az idei szezont lezáró esemény ezúttal is különleges hangulattal várja majd a látogatókat" - idézi a közlemény Schvéd Norbertet, a Vasúttörténeti Park vezetőjét.

A délelőtti előadássorozat 10 órától 13 óráig, a délutáni pedig 14 órától 17 óráig tart majd. Bővebb információk a programról a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.