Megfagyott az erkélyen hagyott 7 hónapos kisbaba

Mínusz 7 fokos hidegben altatták az erkélyen a kisfiút.

Halálra fagyott egy hét hónapos kisfiú Oroszországban, a távol-keleti Habarovszk-ban, akit szülei 5 órára az erkélyen hagytak egy babakocsiban a mínusz 7 fokos hidegben – számol be a BBC. Az orosz rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A szülők azt mondták, azért tolták ki a babát az erkélyre, hogy „a friss levegőn jobban tudjon aludni”.
A helyi sajtó szerint a baba halálát a hipotermia, azaz a szervezet kihűlése okozta.

Az egészségügyi miniszter Instagram posztjában többek között arra figyelmeztetett, hogy: "Ügyeljünk a téli hidegben minden gyerekre, és cselekedjünk, ha az utcán egy gyerek egyedül van, mert könnyen a mínuszok áldozatává válhat".

Az orosz Távol-Kelet második legnagyobb városában, Khabarovszk-ban nem ez az első eset, amikor egy kisgyerek a szülei tudatlanságának áldozatává vált. Az északi országokban ugyanis jellemző, hogy a szülők kint altatják gyermekeiket még télen is, mert úgy vélik, így jobban tudnak aludni és a friss levegő az immunrendszerüket is erősíti – teszi hozzá a brit hírügynökség.

Hipotermia tünetei

A hipotermia jelei lehetnek a fáradtság, ingerlékenység, zavartság, hidegrázás, sápadt és hideg bőr, ügyetlenség, letargia, elmosódott beszéd vagy az ésszerűtlen cselekvés, álmosság. Gyermekeknél a tünetek között lehet, hogy hideg bőr, ami akár tűnhet egészséges színűnek is. A gyermek túlságosan nyugodt és nincs étvágya. A hipotermia előrehaladott állapotát jelzi az eszméletvesztés, a lassú szívverés és a felszínes légzés. (Forrás: Wikipédia)

Elsősegélynyújtás hipotermia esetén

A bajbajutott ellátásának része a test egyenletes, fokozatos felmelegítése. A testet csavarjuk takarókba, figyelve arra, hogy a hideg földtől is lehetőleg legyen elszigetelve, hiszen ez is nagymértékben vezeti el a hőt. A vizes ruhákat lehetőleg cseréljük szárazra a bajba jutott testén, mert a nedves öltözet tovább hűti a szervezetet.

Kerüljük az aktív mozgást, mert a végtagokban lévő hidegebb vér a test központi részében található létfontosságú szervek felé áramlik, ami ronthat a helyzeten.

Szintén nem előnyös a test dörzsölése, mert az esetlegesen elfagyott részeken a szervezetben kialakult jégkristályok további roncsolást végezhetnek. Továbbá, értágító hatása ront a beteg állapotán. Szintén ez az oka, hogy tilos a lehűlt szervezetet forró vízbe meríteni.
Enyhébb esetekben a langyos, édes folyadék bevitele előnyös lehet, de semmi esetre sem a hirtelen és forró, nagy mennyiségű folyadék itatása.
A test felmelegítésének hatásos módja lehet, ha egy egészséges testtel érintkezik és annak hőjét veszi át.
A melegítés alkalmazásánál a fokozatosság elsődleges fontosságú, mert a hirtelen változás komoly mértékben ronthat a sérült állapotán. (Forrás: Wikipédia)

A kezdőfotó csak illusztráció, forrás: Freepik