Ismét zenei tehetségeket keres a Snétberger Program

• Szerző: MTI

Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a Snétberger Zenei Tehetség Központ idén induló, 13. évfolyamának tehetségeit - írja a szervezet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Nemzeti Tehetség Központ által működtetett programban ötven hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg zenei tanulmányait júniusban, a jelentkezéseket folyamatosan várják a www.meghallgatunk.hu oldalon - áll a közleményben.

A programba olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes fiatalokat keresnek, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. A résztvevők többsége hátrányos helyzetű diák, jellemzően roma származásúak.

A közlemény kiemeli, hogy idén februárban négy helyszínen Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett tartanak személyes meghallgatást, ha pedig egy intézményből legalább 6 fiatal jelentkezik, a stáb személyesen látogat el az iskolába a meghallgatásra. A programra a határon túl élő fiatalok jelentkezését is várják.

A Nemzeti Tehetség Központ zászlóshajójának számító programban mintegy 50 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását. A Snétberger Programban 12 év alatt 350 diák végzett, 90 százalékuk konzervatóriumban, a zeneakadémián vagy külföldi felsőoktatási intézményben folytatta tanulmányait.

Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője a közleményben kiemelte, hogy a képzés teljesen ingyenes, a 12 hetes jazz és klasszikus zenei képzést a felsőörsi központban tartják. Az ügyvezető megjegyezte azt is, hogy a központ diákjai normál iskolai tanulmányaik mellett vesznek részt a képzésben, az év során pedig mentor kíséri a munkásságukat, aki segít, ha elakadnának, vagy ha biztatásra lenne szükségük.

Snétberger Ferenc, a program alapítója, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatója, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnöke a közleményben hangsúlyozta, ő is szegénységben, nélkülözésben nőtt fel Salgótarjánban, csakúgy, mint a jelentkezők többsége. Kiemelte azonban, hogy a tehetség hatalmas adomány, és aki képes folyamatosan, szorgalommal fejlődni, az olyan jövő elé néz, amely számos lehetőséget kínál. A program alapítója hozzátette, különösen büszke azokra a növendékekre, akik ma már fiatalabb társaikat tanítják akár Felsőörsön, akár az ország valamelyik zeneiskolájában - áll a közleményben.

Forrás: freepik.com