Ismét lehet jelentkezni a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórumra

• Szerző: MTI

Idén is lehet jelentkezni a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórum forgatókönyv-pályázatra, amelyre élőszereplős vagy animációs egész estés filmek és sorozatok terveit várják május 31-ig - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A pitchfórumot azzal a céllal rendezik meg már negyedik alkalommal, hogy a hazai forgatókönyvírók, írók és kreatív gondolkodók lehetőséget kapjanak a fiatal közönség számára írt film- és sorozatterveik bemutatására, valamint hogy terveikhez találjanak rendezőket, producereket, szakmai partnereket - olvasható a közleményben.

Mint írják, a rendezvényen szakmai zsűri értékeli a pályamunkákat. A legsikeresebb forgatókönyvterveket a zsűri és a diák közönség is díjazza. A beérkezett pályázatok közül várhatóan 5 filmtervet és 5 sorozattervet választ ki az előzsűri. A döntősök a pitchfórumon meggyőzhetik a rangos filmes szakemberekből és a diákokból álló zsűrit, valamint a közönséget a tervükről. A legjobb forgatókönyvtervet vagy sorozatötletet 300 ezer forinttal jutalmazzák.

A pályázatra egy 3 soros logline-nal, egy maximum 3 oldal terjedelmű szinopszissal, a nyitójelenet vagy a legjobb jelenet - maximum 2 oldalas - forgatókönyvével, a vizuális koncepcióval és egy írói önéletrajzzal vagy motivációs levéllel lehet jelentkezni. Bővebb információk a pályázatról a www.cinemira.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.