Az egyedülálló anya elmondta 5 éves kislányának, hogy már csak hetei vannak hátra

A halálos beteg anyuka élete utolsó heteiben már csak egyet szeretne...

A 46 éves brit anyuka, Sam McConnel-nek soha nem volt nehezebb dolga, mint amikor közölnie kellett 5 éves kislányával, hogy rákos beteg, és már csak hetei vannak hátra.

A kétgyerekes anyuka egyedül neveli a kétéves és az ötéves gyermekét, a nagyobbik gyereknek, Grace-nek a  héten mondta el, hogy máj- és hasnyálmirigyrákos.

Az anyuka mindent megtesz a gyógyulás érdekében, keresi az alternatív gyógymódokat, és bízik benne, hogy valamilyen csoda segítségével mégis felépül.
A  reményei ellenére is gondoskodott arról, hogy mi történjen a gyerekkel, ha bekövetkezik a legrosszabb, amitől tart: az édesanya úgy rendezte, hogy a gyerekek az unokatestvéréhez kerülhessenek.

Sam ebben az időszakban már nem szeretne felesleges dolgokkal foglalkozni, már jótékonysági akciókhoz sincs ereje, hanem annyi időt akar eltölteni a gyerekeivel élete utolsó 6-8 hetében, amennyit csak lehet, hogy közös emlékekkel, élményekkel gazdagodjanak, és olyan dolgokat tegyen, amire mindig is vágyott.

Forrás: Külföld