A nő, akinek eltávolították a petefészkeit, nemrég ikreknek adott életet

• Szerző: twice.hu

Shelly és Robert Battista egypetéjű ikerlányok szülei lettek, mindössze két évvel azután, hogy Shelly petefészkeit és petevezetékét eltávolították - olvasható a twice.hu oldalán.

A nő nemcsak legyőzte a rákot, de minden esélyre rácáfolt, és ikreknek adott életet. A chicagói Shelly Battista kimerítő kezelésen esett át, majd eltávolították a petefészkeit is, de ennek ellenére sikerült bővítenie a családját, ráadásul ikerbabákkal, aminek mindössze egy százalék volt az esélye - írja a twice.hu.

2020 májusában diagnosztizálták nála a mellrákot, miután felfedezett egy csomót a mellében, miközben elsőszülött lányának, Emeliának pumpált tejet. Először azt hitte, hogy csak mellgyulladása van, ami a szoptatás során jelentkező probléma, de mivel nem múlt el magától, orvoshoz fordult.

Mivel a családjában korábban nem fordult elő mellrák, és nem voltak ismert rizikófaktorai, a kivizsgálást későbbi időpontra halasztották, és csak azután végezték el, hogy feloldották a járvány miatti korlátozások egy részét.

Végül megállapították, hogy úgynevezett tripla negatív mellrákban szenved, ezek a daganatok gyorsabban nőnek, agresszívabbak és nem reagálnak a szokványos kezelésekre. De Shelly nem sokkal később újabb rossz híreket kapott: megállapították, hogy genetikailag hajlamos a petefészekrák kialakulására is.

„A családommal éppen akkor kezdtük el a közös életünket, amikor ezt a sokkoló hírt kaptuk” – mondta.

Shelly és Robert nagy családra vágytak, és nem akartak lemondani erről az álomról, ezért felkerestek egy termékenységi specialistát, aki azt tanácsolta nekik, hogy még a kemoterápia előtt kezdjék el a termékenységi kezelést.

„A kemoterápia azon típusa, amit a háromszorosan negatív mellrákra adnak fiatal betegeknek, nagyon toxikus a petefészekre” – mondta Dr. Kara Goldman.

Két nappal később elkezdték a kezelést, és két héttel később már nyolc lefagyasztott embriójuk volt. Ezt követően Shelly 12 kör kemoterápián és kettős masztektómián esett át, majd eltávolították a petefészkeit és a petevezetékét is. Ezután egy évet vártak, mielőtt megpróbálkoztak volna az első embrió beültetésével, mert nem tudták, mennyi időbe telhet, mire teherbe esik majd.

„A petefészkek és a méh egymástól nagyon függetlenül működnek. Shelly esetében, mivel nem voltak hormonokat termelő petefészkei, biztosítottuk neki a terhességhez szükséges hormonokat” – magyarázta Dr. Goldman.

A harmadik próbálkozás után végre sikerrel jártak, és hamarosan megkapták a jó hírt, miszerint Shelly teherbe esett.

„Dr. Goldman személyesen hívott fel telefonon a hírrel. Mindketten izgatottak voltunk, sírtunk és kiabáltunk” – mondta Shelly.

„Ez volt a hab a tortán. Egyszerűen fantasztikus volt. Újabb gyerekünk lesz, Shelly egészséges, és a megpróbáltatások már mind mögöttünk voltak” – tette hozzá Robert.

Az első ultrahangvizsgálaton az is kiderült, hogy ikreket várnak, amire mindössze egy százalék esély volt, mivel csak egy embriót ültettek be. A babák, Nina és Margot 2022. december 9-én születtek meg, éppen annak a napnak a két éves évfordulóján, amikor Shellyt rákmentesnek nyilvánították.

„Ez volt a legjobb módja annak, hogy megünnepeljük Shelly rák elleni győzelmét. Mintha az élet azt mondta volna: legyőzted a rákot, most itt van ez az extra szeretetet, amit bónuszként kapsz. Ez lesz az év legfontosabb napja a családunkban” – mondta Robert.

Forrás: twice.hu
Fotó: twice.hu