Óriási lépést tettünk az autizmus okainak feltárásában! Új gyógyszeres terápiák jöhetnek

Megszületett az eddigi legnagyobb autizmus kialakulását vizsgáló tanulmány.

Megszületett az eddigi legnagyobb autizmus kialakulását vizsgáló tanulmány, amely még egy lépéssel közelebb hozta a szakembereket ahhoz, hogy megértsék az autizmus spekrumzavar mögött megbújó genetikai okokat - erről számolt be a napidoktor.hu.

102 gén köthető az autizmus spektrumzavarhoz

A több mint 50, világszerte megtalálható központ adatait begyűjtő tanulmány 102 gént talált, amely összefüggésbe hozható az autizmussal – beleértve néhány olyat is, amelyeket korábban nem azonosítottak. A gének egy része értelmi fogyatékossággal és fejlődési késéssel is kapcsolatba hozható, mások inkább a szociális nehézségekhez tartoznak, amelyek az autizmus spektrumzavart (ASD) jellemzik.

Az ASD-ben részt vevő gének alapos ismerete segít a kutatóknak jobban megérteni az okokat, illetve új gyógyszeres kezeléseket kidolgozni a súlyos károsodásban szenvedő gyermekek számára.

Súlyos autista gyerekeknél ígéretesek lehetnek az új, célzott terápiák

„Egyes autista embereknek nincs szükségük új, célzott terápiákra, mert jól vannak. Ugyanakkor, a komolyan érintett gyermekeknél ígéretes lehet az úgynevezett precíziós orvoslás megközelítés. Olyan kezelések, melyek egyénre szabottak. Ilyenek a hordozott gének is.” – fejtette ki Jospeh Buxbaum, aki a New York-i Mount Sinai Seaver Autizmus Kutatási és Kezelési Központot vezeti.

A szakértők régóta úgy vélik, a genetikai érzékenység és a környezet együttesen járul hozzá az autizmus spektrumzavar kialakulásához, a gének azonban kétségtelenül jelentősebb tényezők.

A cikk teljes terjedelemben a napidoktor.hu-n olvasható tovább.

Fotó: Freepik