8 látnivaló a Balaton körül biciklis családoknak

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Balaton gyerekkel: ha nincs kimondottan strandidő, akkor kerékpárra fel! A Balaton partján nyaralva nem csak fürdőzni lehet, hanem felfedezni a tájat, amit a leggyorsabban biciklivel tehetünk meg.

Kétszáz kilométernyi tekerés vár azokra, akik elhatározzák, hogy körbetekerik a tavat, amire kényelmes tekerés mellett legalább 3-5 napot kell rászánni. Családdal, kisgyerekkel mindez kivitelezhetetlen, ám ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne gyerekkel a Balatoni nyaralást tartalmas biciklis programmal megtölteni.

Az alábbiakban néhány ötletet ajánlunk, amit kerékpározni már jól tudó gyerekeknek - iskolai tanulmányok vagy épp teljesen más megfontolásból - szívesen ajánlunk.

1# Balatonföldvár

A Petőfi utca 11. szám alatti villa Magyarország leghíresebb színésznőjének, Bajor Gizinek volt a kedvenc nyaralója. Illyés Gyula író, Németh László drámaíró is nyaranta Földváron pihent, és a díva, Karády Katalin is.
A tágas kerttel körbevett villák a régi korok nyarait idézik.

Az úri közönségnek előkelő Balaton-part dukált, így született a különösen szép Kvassay sétány. A sétány egészen az 1905-ben kialakított kikötőig nyúlik, amely máig a tó egyik legnagyobb kikötője: előfordul, hogy négyszáz hajó is ringatózik itt.

2# Balatonszárszó

Balatonszárszón a kerékpárút az egykori Horváth panzió épülete mellett halad el, ahol József Attila utolsó napjait töltötte.
A képen látható emlékház érdekessége, hogy egykor József Attila családjának a tulajdonában állt, és a költő pontosan innen indult el december harmadikán utolsó útjára a közelben található vasútállomásra.


Forrás: ilovebalaton.hu

3# Balatonboglár

Bár a Gömbkilátó a Várdomb magaslatán található, ha gyerekkel járunk erre, érdemes mégis gyalogos kitérőt tenni az érdekes formájú kilátóhoz, ahonnan nem csak csodálatos panoráma tárul a Balatonra, hanem a kilátó melletti Bob-pályát is imádni fogják a gyerekek. A káprázatos kilátás évente tízezreket vonz, nem véletlenül. A kilátót a főútról körülbelül 20 perces kényelmes sétával érhetjük el.


Kép forrása: hajozas.hu

4# Fonyód

A déli parton tovább pedálozva tartsunk egy kis szünetet Fonyódon és a mólónál is. A Balaton leghosszabb mólóját viccesnek találhatják a gyerekek, mert annak formája hasonlít egy óriási mutatóujjra, ami a túlparton álló tanúhegyre, Gulácsra mutat.

5# Szigliget

Szigligetet ugyan elkerüli a kerékpárút, de a település túlságosan szép ahhoz, hogy kikerüljük. Ráadásul itt a vonat sem áll meg.


Kép forrása: Wikipédia

6# Tihany

A tihanyi bencés monostort I. András király 1055-ben alapította, amiről a gyerekek az iskolában tanulni fognak. Vagy már tanultak. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyarországi oklevél.


Kép forrása: tihanyiapatsag.hu

7# Balatonfüred

A balatonfüredi Tagore sétány a Balaton-part egyik ékessége. A gyönyörű fák övezte gyalogút megannyi kincset rejt, amit érdemes a gyerekeinkkel közösen felfedezgetni.
Jókai Mór írófejedelem 25 éven át nyaralt Balatonfüreden, egykori villája ma emlékmúzeum, amely a Tagore sétány közelében található.


Kép forrása: Wikipédia

8# Csopak

A Nosztori-völgybe vezető út alatt három malomépület található, ebből minden bizonnyal kettő több mint 700-éves. 1588-ból ismeret, hogy a csopaki Gellért Illés malomadót fizet a tihanyi várnak. Valószínű tehát, hogy a török időkben is legalább egy malom működött a csopaki malmok közül.
Az 50-években a ma látogatható vízimalmot államosították, az utolsó bérlő még a 70-es években működtette. Mára berendezésében is ép, látogatható ipari műemlék áll itt, helytörténeti gyűjteménnyel gazdagítva.


Kép forrása: csopak.hu