Érdekes, és hasznos is, hogy nincs két egyforma ember. Teljes mértékben képtelenség, hogy egyforma testtel, lélekkel és gondolkodással létezzünk. Ezt tudományos, vallásos és spirituális elméletekkel is meg lehet magyarázni, egyébként pedig egyszerűen csak észrevenni kell.

Miért olyan nehéz elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák?

Ezen évek óta gondolkodom már, és azt hiszem, minden egyes nappal többet tudok erről. Csupán csak azért, mert figyelek. Azt látom, hogy bár a másság furcsaságát a többiek bámulása közben érzékelve firtatjuk, az oka annak a jelenségnek, hogy nem tudjuk elfogadni mások másságát, valójában saját magunkban keresendő. Azt tapasztalom, hogy a mások másságának elfogadása ijesztő és bizonytalan folyamat olyan emberek számára, akik nem akarnak magukkal foglalkozni, mert nem igazán szeretik saját magukat, és nem is értik, nem ismerik saját magukat. Miért?

Talán azért, mert a másság onnantól lehet zavaró, hogy nem értjük meg, és nem tudunk vele mit kezdeni. Tehát azt nem tudjuk, hogyan reagáljunk rá úgy, hogy bennünk ne okozzon zavart, felháborodást, félelmet vagy undort. Csakhogy ez nem más emberektől függ, hanem saját stabilitásunktól. Senki sem kérte, hogy ítéljük meg a másik embert. Ha nem erőltetik ránk mások azon szokásaikat, gondolkodásukat, amely nekünk idegen, akkor mi közünk lenne a másságukhoz? Csupán félelemből és frusztráltságból ítélkezünk, ez egy védelmi mechanizmus.

Összehasonlítjuk magunkat a másik emberrel, hogy valahogyan többet tudjunk meg magunkról, miközben nem is figyelünk magunkra, csak bámulunk kifelé, mutogatunk, és inkább nem értünk, minthogy figyeljünk és értelmezünk. Védekezünk akkor is, ha senki sem támad.

Nem állítom azt, hogy mindenkivel együtt akarnék élni, hogy bizonyos látványok, jelenségek nem riasztanak el, vagy nem takarom el az 5 éves kisfiam elől, hiszen még nem készült fel a világ minden részletére. De bántani valakit, mert más? Haragudni valakire, mert nem értem, hogy ő miért olyan? Ez a borzasztó a világban, hogy folyton meg akarnánk mondani más embereknek, hogy ők hogyan éljenek… És egyesek még azt is hazudják, hogy szeretnek téged, miközben a valóságodat, a másságodat nem akarják vagy nem tudják elfogadni? Akkor kit szeretnek? Ez védekezés volna? A saját határainkat érdemes meghúzni, ezzel egyetértek. De az élni és élni hagyni elvben én is benne vagyok. Ha én nem hagyom élni a másik embert, ő tőle hogyan várhatom el, hogy engem élni hagyjon?!

Szívfacsaró és riasztó a világ, amely a gondolat, szólás és cselekedet szabadságáért küzd, miközben kategóriákba darálja az emberiséget. Azt a zseniális csodát, amelynek minden egyes egyede más?! Kategóriákba csak azért, hogy jobban tudja kezelni őket, és ez torzítja azt a különbözőségi egyveleget, amely miatt létezhet egyáltalán, hogy a civilizációnk fejlődése folyamatos és sohasem áll meg. Ha mindenki ugyanolyan lenne, ugyanúgy gondolkodna, egyszer csak kihalna az emberiség… Ha csak félünk, azt kívánom, hogy jussunk közelebb magunkhoz, értsük meg a saját másságunkat, és ezután már az ő mássága sem lesz „más”. (Talán…)

A cikk teljes terjedelmében a purkaldkriszta.blog.hu oldalon olvasható.

Purkald Kriszta coach
Hogyan élj úgy, ahogy valójában szeretnél? Boldogan, kiegyensúlyozottan, félelmek és frusztráció nélkül. Mindenkinek jár a boldogság! De mindenkinek más útja van, amellyel eljuthat idáig. Ne mások útját járd! Keressük meg együtt a tiédet! 
Elérhetőség: 
e-mail: pk.tanacsadas@gmail.com
weboldal: www.purkaldkriszta.hu

Fotó: freepik.com