Így kell helyesen pelenkázni – tippek a gyors és egyszerű pelenkázáshoz (x)

A pelenkázás az egyik legfontosabb feladat a kisbaba gondozása során, ami elsőre talán bonyolultnak tűnhet, de néhány alapvető lépés elsajátításával gyorsan rutinná válik. Ebben a cikkben megismerheted a pelenkázás helyes menetét, és azt is, hogy milyen eszközökkel és praktikákkal teheted egyszerűbbé ezt a mindennapi teendőt. (x)

így kell helyesen pelenkázni

Megérett a csere?!

Eleinte nehéz megállapítani, hogy mikor kell kicserélni a pelenkát, hiszen erre nincsen külön szabály. Minden babának más szokásai vannak, illetve az igények a korral is változnak. Egy kis idő elteltével már nagyon könnyen meg fogod tudni állapítani, hogy mikor jön el a csere ideje, van azonban néhány támpont, ami segíthet az elején.

Alapszabály, hogy miután nagydolga volt a babának, ki kell cserélni a pelenkát, illetve akkor is, ha már túlságosan nedves. Ez a pelenka formáján is látszódhat, de ruhán keresztül is érezheted, hiszen ilyenkor megduzzad, és jóval nagyobb, mint üresen. Azért fontos, hogy ne hagyj a babán teli pelenkát, mert bőrirritációt, azaz pelenkakiütést okozhat, ami nagyon kellemetlen, csípő érzést eredményez.

Néhány sztenderd időpont, amikor mindenképp érdemes cserélned:

  • Éjszakai alvás előtt.
  • Étkezések után.
  • Reggeli ébredés után.

Pontos számot sem lehet mondani, de nagyságrendileg újszülötteknél naponta 6-8, míg a nagyobb babáknál inkább 4-6 alkalommal szükséges a pelenkacsere.

Erre lesz szükséged a pelenkázáshoz

Mielőtt bemutatjuk a pelenkázás lépéseit, átvesszük, hogy milyen előkészületek szükségesek, mielőtt nekilátsz a folyamatnak. Érdemes úgy kialakítani a pelenkázót, hogy minden kéznél legyen, és a lehető leggyorsabban végezz a pelenkázással, mielőtt a baba nagyon nyűgös lenne. Fontos, hogy a pelenkázó felület stabil és biztonságos legyen, pelenkázóasztalon sose hagyd egyedül a kisbabát.

Ami jó, ha kéznél van:

  • Tiszta pelenka.
  • Nedves törlőkendő, vagy langyos vizes puha textilkendő.
  • Popsikrém.
  • Törölköző vagy textil pelenka, amit alátétként használhatsz.
  • Váltóruha, hogy minden eshetőségre felkészült legyél.
  • Zacskó, a koszos pelenkának.
  • Játék, amivel elterelheted a baba figyelmét.

így válik a pelenkázás gyerekjátékká

Így válik a pelenkázás gyerekjátékká

  1. Készülj elő: Mosd meg a kezed, és győződj meg arról, hogy minden szükséges eszköz karnyújtásnyira van!
  2. A régi pelenka eltávolítása: Fektesd a babát a pelenkázó felületre, és lazítsd meg a pelenka tépőzáras füleit! Óvatosan emeld fel a baba lábát, és hajtsd össze a pelenka tisztább részét, hogy felfogja az esetleges szennyeződéseket!
  3. Tisztítás: Nedves törlőkendővel vagy langyos vízzel alaposan töröld meg a baba bőrét, különösen a hajlatoknál, ahol könnyen felgyűlhet a nedvesség! Fiúknál ügyelj arra, hogy a nemi szerv irányába törölj, míg lányoknál mindig elölről hátrafelé tisztíts! A fertőzések elkerülése miatt nagyon fontos az alapos tisztítás.
  4. Popsikrém alkalmazása: Finoman kend be a baba bőrét popsikrémmel, hogy megóvd a kipirosodástól!
  5. Új pelenka felhelyezése: Helyezd a tiszta pelenkát a baba alá úgy, hogy a hátulsó része magasabban legyen! Hajtsd előre a pelenka elejét, és rögzítsd a tépőzáras fülekkel! Győződj meg róla, hogy a pelenka nem túl szoros, de nem is laza. 
  6. Ruházat visszaigazítása: Miután a pelenkázás kész, igazítsd vissza a baba ruháját, és mosd meg a kezed!

Néhány hasznos tanács

Vannak olyan tippek, praktikák, amelyek betartásával a baba és saját magad számára is megkönnyítheted, stresszmentessé teheted a pelenkázást.

Ne vetkőztesd le teljesen a gyermeket!

Pelenkázás során, ha nem koszolódott össze a ruha, akkor nem érdemes teljesen levetkőztetni a babát. Az alul kicsatolható body-k kimondottan praktikusak, így könnyen hozzáférhetsz a pelenkához.

Legyen kéznél tartalék pelenka!

Ne csak egy tiszta pelenkát készíts ki, hanem azon kívül, amit szeretnél feladni a babára, legyen minimum plusz egy tartalék pelenka is, hiszen sosem lehet tudni, mikor és miért lesz szükség rá.

Először a pelenkával törölj!

Miután kibontottad a koszos pelenkát, előbb töröld meg a tisztán maradt felülettel a baba popsiját, és utána használj nedves törlőkendőt!

Tedd játékossá!

A babák általában nyűgösek pelenkázás közben, azonban ha segítesz neki játékosan felfogni, folyamatosan beszélsz hozzá, akár énekelhetsz is közben, akkor könnyebben elviseli a pelenkacserét.

Huggies pelenka – hogy könnyebbek legyenek a mindennapok

A Huggies pelenka a babák kényelméről, és a szülők mindennapjainak megkönnyítéséről is gondoskodik. Puha és rugalmas kialakítása tökéletesen illeszkedik a baba testére, így mozgás közben is kényelmes viseletet biztosít. Légáteresztő anyagai segítenek megelőzni a bőrirritációt, miközben az erős nedvszívó mag gyorsan magába zárja a nedvességet, akár éjszaka is. A rugalmas tépőzáraknak köszönhetően a pelenkák felhelyezése egyszerű és gyors, ami különösen praktikus egy fárasztó nap során. Vidám mintái és kellemes tapintása pedig nemcsak a babákat nyugtatja meg, de a szülők számára is kényelmes és megbízható megoldást jelent.

Szerezz be mindent a pelenkázáshoz a Brendon babaáruházban!

A pelenkázáshoz szükséges minden eszközt egyszerűen beszerezhetsz a Brendon bababolt polcairól, ahol széles választék vár rád. Legyen szó pelenkákról, nedves törlőkendőkről, popsikrémekről vagy praktikus pelenkázóalátétekről, itt mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. Az áruház szakértői szívesen segítenek a választásban, így még a kezdő szülők is könnyedén eligazodhatnak a pelenkázáshoz szükséges termékek világában. Tedd stresszmentessé a pelenkázást minőségi eszközökkel, amelyeket kényelmesen beszerezhetsz egy helyen!

Szponzorált cikk (x)
Képek forrása: shutterstock.com