Miskolcon folytatódott az Iskolakert program

• Szerző: MTI

Már 167 oktatási intézményben jött létre iskolakert a környezetvédelemért felelős tárca által 2019-ben útjára indított iskolakert-fejlesztési program nyomán - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szerdán Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda iskolakertjének avatásán.

Raisz Anikó közölte: a program "iskolakerti alapozó alprogramjának" negyedik ütemében további 120 intézményben valósul meg a környezettudatos nevelést segítő iskolakert. Hangsúlyozta, hogy a környezettudatosság egyre fontosabbá válik, az iskolakert pedig segíti a gyermekeket ennek megélésében.

Kiemelte, hogy a környezetvédelemért felelős tárca az elmúlt időben számos, a környezettudatos nevelést és a zöldebb környezet kialakítását segítő programot indított útjára. A Zöld óvoda pályázatban már 1100 intézmény vesz részt és szintén sikerrel zajlik a "Minden újszülött után tíz fa" program.

A településfásítási program keretében 1300 településen 36 ezer új fa ültetését támogatta a tárca és aktívan részt vesznek az erdőtelepítések támogatásában is - sorolta az államtitkár.

Pauliczky Nóra, az Iskolakertekért Alapítvány munkatársa arról szólt, hogy az iskolakertek legfőbb célja a környezeti nevelés. Felelősségvállalásra tanítja a gyermekeket, ezáltal válik az iskolakert pedagógiai oktató és nevelő térré - hangsúlyozta.

A program keretében az intézményeket nem csupán a kertészkedéshez szükséges eszközökkel látják el, hanem képzést is nyújtanak a pedagógusoknak és mentorok is segítik a munkájukat - közölte Pauliczky Nóra.