Jó lenne, ha a ballagás nem a versengés ünnepe lenne, hanem visszakapná az eredeti célját! Miről is szól ma a ballagás? Honnan ered?

• Szerző: Amelia

Napokban újra elérkezett a ballagások ideje. Ballagnak a középiskolában, az általános iskolában, és az óvodában is. Jó néhány évvel ezelőtt a ballagás a középiskolai tanulmányok lezárását jelentette, később már az általános iskoláét is. Manapság már az óvodában is nagy divat lett a ballagás, amikor a nagycsoportos óvodások is hatalmas virágcsokrokat, óriási plüssállatokat kapnak a családtagoktól. Miről is szól ma a ballagás? Miért ballagnak el a gyerekek? A formaságokon túl van-e még igazán jelentősége a gyerek életében?

Ez a jeles alkalom sajnálatos módon egyre kevésbé arról szól, amiről kellene. Már nem annyira a társaktól, pedagógusoktól vagy az intézménytől történő búcsúzásról szól, mint inkább egyfajta "buli", és sokkal inkább már a külsőségek fontosak. Mára már a ballagás sokat veszített az értékéből.

A ballagás szimbolikus jelentése

A ballagás szimbolikus jelentése: elsősorban a gyermekkor végét és a felnőtté válás kezdetét jelképezi. A végzős diákok nemcsak az iskolájuknak, hanem eddigi életüknek is búcsút intenek, hiszen az életüknek egy korszaka véget ér, ezután új élet, újabb kihívások várnak rájuk.

A ballagás eredete

Ez a szokás Magyarországon Selmecbányáról indult el az 1870-es években. A helyi erdészeti és bányászati akadémia hallgatói az iskolájuktól való búcsúzásuk alkalmával a Ballag már a vén diák..kezdetű dalt énekelve, kezükben tartva a bányászlapátjukat körbe járták az iskolájuk épületét. Hamarosan az egész országra átterjedt e hagyomány, a 20. századra már teljesen megszokott lett. Az 1920-as évektől már az Elmegyek, elmegyek… kezdetű magyar népdalt énekelték az ünnepségen, illetve tanáraiknak szerenádot adtak a végzős évfolyam diákjai a ballagást megelőző éjszakán.

Ballagás napjainkban

Hagyománnyá vált az is, hogy a ballagás előtti éjszakán a végzősök szerenáddal köszöntik tanáraikat, a ballagás napján pedig az iskola zászlóját követve járnak végig a folyosókon vállukon egy kis tarisznyával, amelybe az alsóbb évesek pogácsát, sót, földet és aprópénzt tesznek, és elhelyezik az iskola fényképét is. 

Napjainkban is akadnak olyan iskolák, ahol vannak kötelező iskolai egyenruhák, ott egyszerűbb a szülőknek és a diákoknak is. Ahol viszont nincs, ott sokba kerülhet a ballagási öltözék beszerzése. Az külön szerencse, ha a gyerekek olyan ruhát választanak, amit később is viselni tudnak majd, így kevésbé fájó ez a kiadás. A ballagás előtt a lányok hosszú órákat töltenek a fodrásznál, kozmetikusnál, hogy tökéletes legyen a frizurájuk, sminkjük is.

A rokonság pedig a nagy nap előtt költ sok pénzt a jókora virágcsokrok elkészíttetésére, meg a csokorhoz dukáló óriás lufikra, plüssökre is. Ma már nagyon fontos egy ballagó gyereknek, hogy minél nagyobb virágkazallal a kezében mehessen végig az iskolája folyosóján. A sorok felett pedig egyre sűrűbb lufifelhő úszik. Az ünnepség alatt pedig a hozzátartozók egymás lábát taposva igyekeznek olyan helyet találni, ahol tökéletes fotót tud készíteni a gyerekről.
A nagy esemény után a lehető legszuperebb étterembe vonul el a család, vagy a saját kertjükben csapnak egy nagy dínomdánom ünnepséget, hogy kellő módon láthassák vendégül a családtagjaikat, barátokat.
Ma már a ballagások fontos bevételi forrása jó néhány iparágnak. Természetesen senkitől sem sajnálom a plusz jövedelmet, de mint sok mindenben, itt is túlzásokba esnek a felnőttek. Ezt már a gyerekek is kezdik átérezni, és két éve nagyon szép kezdeményezésbe kezdtek. Néhány iskolában felkérték a hozzátartozókat, hogy azt a pénzt, amit az ajándékok vásárlásra szántak, ajánlják fel jótékonysági célra, mivel az életük egyik fontos eseménye nem a kezükbe adott csokrok számától lesz emlékezetes.
 

Ne értsétek félre, nem vagyok ballagás-ellenes, de nagyon jó lenne, ha nem a versengés ünnepe lenne, hanem visszakapná az eredeti célját: elköszönni, elbúcsúzni valamitől, ami jó volt – és amit valami új, valami más követ.
A ballagás eredetileg egy olyan ünnepség volt, ahol a végzős diákok közös számvetéssel, ünnepléssel együtt vettek búcsút az Alma Materüktől, (Alma Mater: tápláló, kegyes anya: az egyetem) a tanáraiktól

Ne az legyen hát a leglényegesebb, hogy a mi gyerekünk kapja a legértékesebb ajándékot, a mi gyerekünk vigye a legtöbb virágot. Az autó- és a lakásvásárlás is talán várhat az eredményes érettségi vizsgák utáni időre.

 

A boritó kép: fortepan.hu/Nagy Gyula - 1966

Forrás: Wikipédia

Címkék: gyerekek