Ezért jobb, ha nem a gyerek előtt veszekednek a szülők!

• Szerző: Papás Mamás Magazin

A legtöbb gyereknek nagy gondot jelent, ha a szüleit veszekedni látja, ami szomorúsághoz, nyugtalansághoz vezet. Még akkor is, ha a gyerekek nem beszélnek róla, kialakulhat bennük a bűntudat érzése.

Sajnos a legtöbb gyereknek el kell szenvednie, hogy időnként a szülei előtte veszekednek. Ebből a cikkből kiderül, hogy a felnőttek indulatos kiabálása hogyan hat a gyerekre, és miért szerencsésebb inkább nem a gyerek előtt veszekedni.

Ideális esetben a szülők meg tudják beszélni egymással véleményüket, ellenvéleményüket, és halkan, nyugodtan oldják meg a felmerülő problémákat. A gond csak akkor van, amikor a szülők egyre feszültebb vitája hangos kiabálásba torkollik.

A legtöbb gyerek kétségbe esik, amikor a szüleit veszekedni hallja, ettől nyugtalan, félszeg, szorongó lesz. Még akkor is, ha nem beszél róla, könnyen lehet, hogy bűntudata támad.

Szakértők egyetértenek abban, hogy a szülők közötti veszekedés kihatással lehet a gyerek pszichés fejlődésére, szociális és emocionális képességeire, az iskolai teljesítményére és a párkapcsolatról alkotott gondolkodásmódjára.

Miért ne a gyerek előtt veszekedjünk?

1. A gyerek érzelmileg labilissá válik

A gyerekben azt az érzést hívja elő, hogy nem vagyok biztonságban, megrendülhet a biztosnak vélt családi alap.
Azon kezdenek el aggódni, hogy a sok veszekedés biztosan váláshoz vezet.

Még a veszekedések kitörésének oka és ideje is bizonytalan számára. Nem tudhatja, hogy éppen mikor tör ki a veszekedés, vagy mi az, ami kiváltja.
A kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság szorongást okoz.

2. Sérül a gyerek-szülő kapocs

A konfliktusok nem csak a gyereket, hanem magát a szülőt is megviselik. Az a szülő, aki maga is stresszes, figyelmet tud fordítani a gyermekére. Nehezebb úgy törődést és melegséget kimutatnia a gyerek felé, ha közben a gyerek a szülőkre haragszik a kialakult helyzet miatt.

EZ IS ÉRDEKELHET: MI A KÖVETKEZMÉNYE ANNAK, HA EGY GYEREKKEL ÁLLANDÓAN KIABÁLNAK? »»

3. A veszekedés feszültséget okoz

A veszekedések, kellemetlenek a gyerek számára és szorongáshoz vezetnek. A feszült otthoni légkör a gyerek lelkiállapotát nagyon megterheli, ami az egészséges fejlődést is károsan befolyásolja.

Kutatások bebizonyították, hogy a családi konfliktusok miatti stressz a gyerek kognitív (magasabb rendű gondolkodó) funkcióit megzavarja.

Más irányú kutatások arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei gyakran veszekednek, nehezebben tudják érzéseiket kezelni, a figyelmet magukra irányítani. Emellett a problémamegoldó képesség is sérül.

Jobb, ha nem a gyerek előtt cirkuszolunk

A kisgyerek különösen tud aggódni, ha a szülei neki esnek egymásnak, sőt, azt is gondolhatja, hogy a veszekedés oka ő maga, és őt a szülők már nem is szeretik.

Természetesen nem mindegyik vita jelenti azt, hogy a szülők máris válni akarnak, vagy ne szeretnék a kisgyermeket. A legtöbb esetben szerencsére egy heves vita sokkal inkább levezetése egy kellemetlen, balul elsült napnak, és nem több, mint két különvélemény viharos összecsattanása.

Bármilyen korú is a gyerek, a szülők vitái kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenképpen hatnak rájuk. Általában a következmény: ellenállás, agresszió, erőszakosabb viselkedés, valamint a félelem, és depresszív tünetek is megjelenhetnek.

Mit érez a gyerek, ha a szüleik mellette veszekednek?

Általában a gyerek nyugtalanná válik, ha a szüleit veszekedni látja vagy hallja. Nehéz neki elviselnie a kiabálást és a kellemetlen szavakat hallgatnia. A gyerekek ilyenkor kiszolgáltatva, védtelen csecsemőnek érzik magukat.

A gyermekek elkezdenek aggódni az egyik vagy a másik szülő miatt. Azt gondolják, hogy a szülő ilyenkor nagyon-nagyon szomorú vagy meg lett sértve.

Néha sírást vált ki a gyerekből a hangos és feszült szülői viselkedés, vagy okozhat pszichoszomatikus tüneteket, hasfájást, alvászavarokat is.

Gondoljuk végig: a szülői viselkedés nagyon fontos modell a gyerek számára, ami végigkíséri őt az egész életben.
Nem mindegy hát, hogy a gyerek előtt üvöltözünk-e vagy erőt véve magunkon megpróbáljuk türtőztetni magunkat.

Forrás: Külföld
Kép: Freepik