Mi történik a gyerek agyával, ha nincs testvére?

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Az egyke gyerekeknek máshogy fejlődik az agyuk?

Elkényeztetett, egoista, magának való - általában ezeket a jelzőket húzza rá a környezet az egyke gyerekekre. A negatívnak tartott tulajdonságok sokszor feladják a leckét a szülőknek, akik nem szeretnék, hogy gyermekük másként fejlődjön, mint azok a gyerekek, akiknek van testvérük.

Pszichológusok és gyerekekkel foglalkozó szakemberek régóta tudják, hogy a gyerekek amúgy is eltérően fejlődnek attól függetlenül, hogy van-e testvérük, vagy nincs.

Tanulmányokból azonban tudjuk, hogy az egyke gyerekekből szakmailag sikeresebb felnőttek lesznek, ugyanakkor a magánéletben általában sikertelenebbek, mert gyakrabban válnak el, mint a nem egyke társaik.

Jelentős különbségek az agyszerkezetben

Egy új tanulmány arra világított rá, hogy az egyke gyerekek és a testvérrel rendelkező gyerekek agyszerkezete különbözik.

A kínai Chongqing Southwest Egyetem pszichológus csapata 250 diák agyát szkenelte be, és elemezte. Ezután a kutatásban résztvevő gyerekek egy intelligencia-, kreativitás-, és viselkedési teszten vettek részt.
A kutatás eredménye kihozta, hogy az egykék jobban teljesítettek az intelligencia és kreativitás teszten, de több kedvezőtlen tulajdonságot lehetett náluk tetten érni, mint például a függőség vagy az egoizmus.

Az agytérképek ugyanezeket igazolták vissza, mégpedig: azok az agyi területek, amelyek a rugalmasságért, a képzelőerőért és érzelmi kontrollért felelősek, eltértek az egykék és nem egykék között.

A család erősen befolyásolja, hogyan fejlődik a gyerek agya

- A családi környezet nagyban befolyásolja a viselkedésfejlődést és az egyéni agyi struktúrát - teszik hozzá a tudósok.
Úgy vélik, hogy az egyke gyerekeknek nem kell konkurálniuk a testvérükkel a szülők figyelméért, éppen ezért több támogatást és figyelmet kapnak, de több is az elvárás irányukban.

Az is nyilvánvaló, hogy a testvér nélküli gyerekek kreatívabbak, mert a szülők jobban figyelembe veszik, hogy mire fogékonyak ezek a gyerek.
Mivel azonban az egyke gyerekeknek nem kell vitáznia, veszekednie a testvérével, ezek a gyerekek kevésbé érzékenyek szociálisan, és könnyebben válnak egoistává - vallják a kutatók.

Mark Runco az Amerikai Magatartáskutató Intézet óva int az általánosítástól: "Az eredmények csupán egy kutatás eredményei, és nem azok, amelyeket a gyerekek a való életben produkálnak."

Intelligensebbek és sikeresek az egykék?

Judit Blake amerikai szociológus egy 150 000 gyereken és felnőtten végzett korábbi kutatást elemzett, amelyből megállapította, hogy az egyke gyerekek sikeresebbek később a hivatásukban, sőt, az intelligencia tesztet is jobban megoldották.

Hasonló eredményt hozott ki az első szülöttek intelligencia tesztje, amit szakemberek azzal magyaráznak, hogy az első szülött gyerekek egy jó darabig egyke gyerekekként élnek, azaz több figyelmet és gondoskodást kapnak szüleiktől, mindaddig, amíg meg nem születik a kistestvérük.

Az egykéknek nem kell állandóan osztozkodniuk

- Az egyke gyerekek csoportban kedveltebbek, mert kompromisszumkészebbek. Ez abból adódik, hogy nem kell a játékaikat állandóan másokkal megosztaniuk - mondja Hartmut Kasten német fejlődéskutató. - Könnyebben osztozkodnak, mert nem állandóan kényszerülnek rá, és általában szabad akaratukból teszik - teszi hozzá.

Ha egy egyke gyerek sokat forog gyerektársaságban, sokat találkozik más gyerekekkel, akkor pontosan ugyanúgy fejlődik szociálisan, mint bármelyik másik kortársa, akinek testvérrel nő fel, akik az egyke gyerekek viselkedési fejlődésére - a szülők mellett - nagy hatással vannak.

Fotó: Freepik