Az érzelmek kezelésének megtanulása az első három életévben kezdődik, ami egy hosszú folyamat, mire végleg kifejlődik. Ez az a képességünk, amely fokozatosan alakul ki a 2 és 4 éves életkor között, és tart egészen a felnőtt korig.

Az érzelmek kezelése úgy alakul ki, hogy a 3 év alatti kisgyermek szüleivel, nagyszülőivel, gondozóival játszik, beszélget, és ezek alatt az interakciók alatt gyűjt számára hasznos tapasztalatokat. Nem mindegy hát, hogy hétköznapi szituációk során szülőként, nagyszülőként milyen irányításokat adunk a kicsiknek.

Alacsony önkontroll kisgyerekkorban

A kisgyermekeknek nagyon alacsony az önkontrollja, mert az agy azon területe, amely az önkontrollért felelős csak nagyon lassan fejlődik. Ezért a kisgyerekek az érzelmeik alapján cselekszenek, és ha nem kapnak meg valamit, vagy nem érik el a céljukat, akkor sokszor lobbanékonyak. Amikor hisztiznek, dühösek, az azt jelenti, hogy nem képesek megbirkózni a megtapasztalt érzéseikkel, és segítségre van szükségük.

Mi a teendő, ha a baba, kisgyerek hisztizik?

1. Próbáld megnyugtatni a babát, kisgyereket, ne tombolj!

A kiabálás helyett a nyugtatgatást, megnyugtatást válasszuk. Akkor is uraljuk a helyzetet, ha éppen kijönnénk a sodrunkból. Vegyünk pár mély lélegzetet, számoljunk el tízig, és szedjük össze magunkat.

Bármennyire is elharapódzott a helyzet, a kisgyereknek ilyenkor az édesanyja megnyugtató szavaira, szoros ölelésére, nyugodt magatartására van szüksége.

Ha az anyuka dühösen felcsattan, mérgesen kiabálni kezd, az csak tovább nehezíti a helyzetet, fokozza a kisgyermek érzelmi reakcióit. Minél indulatosabban reagálunk a kisgyerek hisztijére, annál kevésbé tudja rendezni az érzéseit.

2. Mondd el neki, hogy megérted őt!

Ismételjük el a kisgyereknek többször, hogy megértjük őt, megértjük a problémáját, együttérzünk vele.

Amikor egy kisbabát letesz éjszakára aludni az anyukája, a baba nem fogja még tudni felfogni, hogy mi miért történik körülötte, hanem csak annyit érez, hogy a védelmet nyújtó személy nincs ott mellette. A "hisztije" a biztonságérzet és a bizonytalanság hiányából fakad. Nem szeretne egyedül maradni, ő csak ölelésre, szeretetre és biztonságra vágyik, amit nem kap meg. Ha pedig mindez megtörténik, akkor kezdődik a hiszti.

Még ma is sok gyerekorvos ajánlja, hogy miközben betesszük a csecsemőt, babát a kiságyba aludni, hagyjuk nyugodtan egy kicsit sírni elalvás előtt. Kötődéssel foglakozó vezető tudósok azonban elmagyarázzák, hogy ez a módszer milyen következményekkel jár.

Hasonló történik, amikor el szeretnénk indulni a játszótérről, és a kisgyereket azzal fenyítjük, hogy "Na, én itt hagylak, elindultam". A gyerekek ilyenkor egyfajta kötődési stresszt élnek át, megélik a gyerekek legősibb félelmét, azt, hogy elhagyják őket.

Ehelyett inkább mondjuk azt, hogy "Megértem, hogy nem akarsz hazaindulni, de most már nagyon sokat játszottál, és haza kell mennünk, mert elfáradtál, és az ebéd, utána az alvás következik".

A gyerek számára fontos, hogy a szabályok világosak és következetesek legyenek. Mondhatjuk ezt is: "Értem, hogy szeretnél még maradni, de azt nem értem, hogy miért kell a földön fekve visítanod".

3. Hagyjunk időt arra, hogy a gyerek megnyugodjon!

Általában ilyenkorra fárad el a szülő is, és a hiszti végére biztosan elveszíti az önuralmát, pedig még egy fontos lépés következik: szünetet hagyni a gyereknek.

Amíg nyugtatjuk a gyereket, hagyjunk neki időt arra, hogy valamelyest lecsillapodjon. Közben mondogathatjuk ezt: "Ha már végleg megnyugodtál, akkor lassan elindulhatunk haza, és amíg készítem az ebédet, egy picit még játszhatsz otthon."

4. Ha a gyerek megnyugodott, beszéld meg vele a helyzetet!

Fontos, hogy a hisztinek legyen utóélete. Amikor már teljesen megnyugodott a kisgyerek, beszéld meg vele, hogy megérted a problémáját, és magyarázd el, mi történt.

Fotó: freepik.com