A gyerekek fele nem ismeri fel a legalapvetőbb növényeket, ellenben az okostelefont nem lehet kiszedni a kezükből

Kutatási eredmény: A brit gyerekek fele nem tudja megmondani, milyen növény, illetve állat látható a képen.

 

A brit gyerekek annyira eltávolodtak a természettől, hogy sokuk számára komoly kihívást jelent a legegyszerűbb növények és állatok felismerése — számol be a SkyNews. Egy friss kutatás ezer felnőtt és ezer, 5-16 éves korú gyerek kikérdezésével végzett vizsgálatot, amely során a gyereknek képről kellett (volna) felismerni az alábbi állatokat és a növényeket.

A kutatás az alábbi eredményre jutott:

  • A megkérdezett gyerekek 50 százaléka nem tudta felismerni a csalánt,
  • 65 százalékuk nem ismerte fel a kék cinegét,
  • 24 százalékuk nem tudta beazonosítani a vadgesztenyét,
  • a gyerekek 23 százaléka nem tudta, hogyan néz ki a vörösbegy,
  • szinte egyik gyerek sem ismerte fel a bükkfa levelét és a káposztalepkét,
  • 83 százalékuk pedig nem tudta, hogyan néz ki egy darázs.
  • Tízből négy gyerek nem ismerte fel a pitypangot.

A szülők 44 százaléka gondolja úgy, hogy gyermeke kevesebb időt tölt a természetben, mint ő maga gyerekkorában.

EZ IS ÉRDEKELHET: 5 könnyű túra Budapest környékén, ami a gyerekeknek is bejön! Népszerű gyerekes kirándulóhelyek a cikkben! »»

A Hoop nevű közvélemény kutató szerint a mai gyerekek naponta:

  • átlagosan napi 1,88 órát okostelefonoznak,
  • átlagosan napi 1,82 órát tévéznek és
  • átlagosan napi 1,68 órát töltenek számítógépes játékokkal,

míg

  • átlagosan naponta 1,36 órát töltenek a természetben. 

Egy korábbi amerikai kutatás kihozta, hogy jelentős fejlődési károkat okoz gyerekeknél, ha állandóan okostelefonnal és tablettel kötik le magukat.
Ezeknek a gyerekeknek romlik a memóriája, illetve az észlelési és kognitív képességei egyaránt.

Kezdőfotó: Pixabay
Fotó a cikkben: Freepik